Üdv ismét! 

Évekkel ezelőtt a rengeteg terepi munka közben jöttem rá, hogy vannak olyan élethelyzetek, amikor jobban eshet egy fixpengés kést magunknál hordani, mint egy bicskát. Úgyhogy egy ideig így is tettem. Ahogy azonban változtak az idők, úgy változott a késekről és szerepükről alkotott véleményem is, ezért mára kikerült a munkás táskából a Mora 2000-es késem. Pontosabban csak annak a része lett. Nem tudom mennyire lehet képet alkotni egy emberről az írásai alapján, ezért itt kell leszögeznem, hogy rohadtul nem hiszek az olyan fogalmakban, mint "a kedvenc erdőjáró szettem", "mindig nálam van bicska", "ennél jobb nincs is" és társaik. Én, aki sokat járom a természetet (igen, legtöbbször a munka miatt) pl. még soha nem találkoztam olyan, valóban a természetben élő, dolgozó emberrel, akinek "kedvenc erdőjáró szettje" lett volna. Persze lehet, hogy csak én vagyok ilyen nyomi és nem jó embereket ismerek... De gondolj már bele: ül egész nap az irodában valaki, mert csórikámat erre kárhoztatta a sors, szívja a jó szmogos városi levegőt és hétvégente a családdal kimozdul, nem is messzebb, mint pl. a Budai-hegységbe, ahol szalonnát süt meg nyársat farag, meg túrabotot, meg esbittel megfőzi a teáját és erre fenntart mondjuk egy 63.000 forintos A1-et. GRA-TU-LÁ-LOK bazdmeg! Igazi késszakértő!!! :D Halkan súgom, akkor jobban kell figyelned, hogy megértsd: ez egy sima mezei kirándulás, ahova a konyhafiókból elcsent Solingen is tökéletesen elég lenne! ;) De hát sokan már csak ilyenek (vagyunk): szeretnek Rambót játszani. De te csak figyelj oda szépen és ha már erdőbe mész, akkor vigyél mondjuk magaddal egy sima bicskát valamelyik nívós magyar készítőtől. És ha mindenáron vadulni akarsz, akkor csapj mellé egy kis baltát. ;)

Ha jó és olcsó fixpengést keresel, minőségi acéllal, akkor szerintem még mindig a svéd Mora cég késeit tartsd mérvadónak (persze a Bahco sem rossz, de a nagyobb választék miatt nálam a Mora viszi a prímet). Egyszerű, sallangmentes, és mint a címben írtam: praktikus kések ezek. Persze éppen ezért ne is reménykedj semmilyen drága dizájnelemben. Pár ezer forintért viszont nem hiszem, hogy sokkal jobbat tudna mondani a társadalom többsége. Azt is meg kell azonban jegyeznem, hogy a Mora tervezőit is elkapta a gépszíj, vagy a youtube-on fertőzésként burjánzó "bushcraft" videók népszerűsége és a legújabb szériák egyrészt már drágábbak, mint a régebbiek, másrészt ezeket már olyan "zsúfoltnak" készítették, hogy sokan idegenkednek tőlük; őket meg is tudom érteni. Az is igaz ugyanakkor, hogy egy élező és egy szikravető hasznossága adott körülmények között megkérdőjelezhetetlen. Szóval én itt és most nem foglalok állást a késhegyere menő vitában. 

Műanyag tok. Igen az. Tudom, neked azt mondták, hogy az 5 mm vastag marhabőrnél jobb nincs. És tényleg nincs, mert,

• ha koszosan rakod el a kést (mondjuk fenyőfát, bármilyen fát, faragtál és nincs víz amivel lemosd) akkor tuti nem pucolod ki a retket (ééééés igen, meg fogsz lepődni, én már tudom, hogy ha jószágot dolgozol föl és esetleg nem KÖJÁL-tisztán sikerül eltenned a kést, előfordulhat, ne röhögj!!!, akkor tuti bele fog ivódni a bőrbe a szag, a szín,a vér és garantálom, hogy az életben ki nem szeded onnan) igencsak meg fogsz lepődni, hogy nem tudod kipucolni
• király dolog, amikor télen, a nagykabátot fölhajtva csúsztatod vissza a kést a tokba, finom vezeted az ujjaiddal a pengét, de ennek ellenére mégis jó mélyen belevág a 10 + pár ezer forintos tokba; még egyszer: jó mélyen persze! És esetleg nem először! 
• amikor mindenféle jószág vére (aranyos, pici nyusziké és bősz házisertéseké) kívülről is összefogja a tokot
• ezek mellett nekem sár, por és mindenféle kosz szépen rá tudott rakódni

Na nem sorolom ám tovább, mert igazából nem a bőrtok ellen vagyok, csak szeretnék rámutatni, hogy a Mora rátalált egy irányra, ami szerintem jó és hidd el, ha az öregeknek lettek volna ilyen lehetőségeik, ők is ilyen anyagokat használtak volna. Emlékszem, még egyetemistaként római anyagismeret órán Gábor Olivér, egyébként római koros régész, tette azt a nem teljesen megalapozatlan kijelentést, hogy "a kerámia az őskor műanyaga". És bizonyos mértékben igaza is volt! Mert miről is van itt szó? Adott egy kés, aminek már csak történelmi hagyományai miatt is funkcionálnia kell a skandináv országok északi részeinek körülményei között. Mik ezek? Hideg. Kurva hideg! Kibaszott kurva hideg! :D Ennek megfelelően viszonylag nedves környezet. Amiben, hát legalábbis a legutóbbi időkig az egyetlen aszkorbinsav forrás az emberek számára a másik élőlény (szerencsés esetben állat) vére. Olyan tok kellett, ami meglehetősen stabil, állja az időjárás szélsőségeit és könnyű tisztán tartani, vagy éppenséggel nem árt neki, ha retkes lesz. Ezért voltak az első tokok fából és csontból. Na most ezt helyettesítette a Mora egy fröccsöntött termékkel, ami meglepően stabilan tartja a kést. Fejjel lefelé rázogatva sem esik ki belőle. Normál körülmények között egyébként ilyen nem is fog előfordulni. Vízzel bármikor át- és le lehet mosni, mivel az alján kettő lyukat is hagytak, hogy a tisztítószer ott csurogjon ki. (Átgondolt koncepciónak tűnik, ugye? Számomra nagyon meggyőző tud lenni egy késkészítő, legyen az maszek kisvállalkozó, vagy éppen egy akkora gyár, mint a Mora, ha egy-egy ilyen használati szempontból lényeges dolgot képes rátenni késeire. Ez ugyanis arra utal, hogy tudják egy késnek milyen funkciót kell betöltenie és a használat során milyen hatások érhetik.) Először persze én is úgy voltam vele, hogy ez a tok nem fog sokáig tartani, mert elkopik mondjuk ott, ahol a kést tartja, de nem! A svéd ipar, nevezzük most nagyiparnak, ebben (is) sokkal előrébb tart nálunk: nem basznak át az anyagválasztással! Ha tartós munkakést ígérnek, akkor ahhoz illő anyagokat is használnak föl. Szimpatikus na! Ismerősömnek volt még félelme a tokkal kapcsolatban, hogy a rideg műanyag elpattan, eltörik. Hát nem! De nagyon nem! Ömlengésnek tűnik, de komolyan mondom, hogy egyszerűen tökéletes ez a tok! Az övre 2 mm vastag. 2,2 cm széles és 6,5 cm hosszú bőrrel (marhabőr? ezt nem sikerült kiderítenem) lehet fölfűzni. Ezt a bújtatót kettő darab szegecs rögzíti atomstabilan a tokhoz. A bújtató hátoldalán kialakítottak még két darab bevágást, amivel gombhoz tudja rögzíteni, akit zavarna, hogy laffog a kés. Ezt én ritkán használtam, leginkább csak télen, hogy az említett nagykabátos kellemetlenséget elkerüljem. A kés ugyanis tokkal-vonóval tökéletesen elfér a katonai és munkaruházati boltokban kapható terepmintás nadrágok kanálzsebében. Ennek a zsebnek a gombjához gond nélkül lehet rögzíteni az övbújtatót és így könnyen elő lehet venni a kést. Ennek egyébként külön előnye, hogy egyáltalán nem akadályoz a mozgásban! Bár nem hiszem, hogy a Mora a MH szabvány kanálzsebére tekintettel méretezi a késeit, ez azért nagy plusz a cuccnak! Azért olyan távol nem áll a svéd késgyártóktól a katonai vonal, hiszen az F1 kifejezetten a légierő pilótáinak lett kifejlesztve...

Hogy azért az erő sötét oldaláról is meséljek neked: határozottan nem egy élmény az őszi erdőben, alkonyatkor keresni azt a kurva tokot, amikor valamiért kivetted a kanálzsebből... (Igen, én voltam a hülye, de tanultam belőle!) Ez a zöldes árnyalat (olajzöld? kheki?) ráadásul megvan törve mindenféle absztrakt mintával és olyan szépen bele tud simulni az avarba, hogy csak nagyon hosszadalmas keresgélés után lehet ráakadni (első és utolsó alkalommal nekem csak úgy sikerült, hogy a markolat világoszöldjét kolléga észrevette). Megoldás? Opcionális. 

1. Ne legyél balfasz! :) (Ez a leghasznosabb tanács, amit tapasztalt késesek/erdőjárók adni szoktak... és tkp. igazuk is van)
2. Ne vedd le az övedről a kés tokját/ne vedd ki a kanálzsebedből! 
3. Jól jegyezd meg hova, és hogyan  rakod! - Ez úgy egyébként nemcsak késre, de minden más sérülés veszélyes tárgyra vonatkozik! Tom és Jerry klasszikusa, amikor a gereblye pofán veri Tomot - akkor nem olyan vicces, ha a fél szemedet csapja ki...
4. Tegyél a tokra valami élénk színű ragasztót. Szigszlag bőven megteszi, de én pl. egy láthatósági mellény "kukás-zöld, vagy sárga... az ördög tudja" színű változatát daraboltam föl és kötöttem két helyen a tokra. 

A tokról ennyi elég is lesz, szerintem érted a lényeget: praktikus és kész!

Ami szerintem a kés egyik nagy előnye az a csúszásbiztos gumimarkolat. A markolattüske köré először egy kemény, sötétzöld műanyagot öntenek (színre ugyanolyan, mint amiből a tok van, csak ez keményebb) - ezzel adott esetben magvakat: dió, mogyoró, is sikerült föltörni, de huzamosabb használat mellett bizony megszenvedi a gumi; majd ezt vonják be egy vékonyabb, puhább, de nem puha, mintázott gumiréteggel. Ennek a megoldásnak több előnyét is látom: 

• semmi, de tényleg semmi esély nincs rá, hogy bármiféle szennyeződés bejusson a markolattüske és a markolat közé. Ezáltal biztosítva van, hogy ott semmiféle rothadás ne induljon meg. 
• azzal, hogy a markolattüskét körbeöntik a műanyaggal biztossá válik, hogy a penge nem fog elmozdulni, elfordulni használat közben. 
• a belül kemény műanyag, kívül puhább gumi valami hihetetlen stabilitást ad a fogásnak
• nagyon könnyen tisztítható
• korrózióálló

Sokan persze esküsznek az ún. "full-tang" késekre. Tudod ezek azok a kések, amikor az acél a markolat teljes egészén végig fut és csak markolat paneleket baszkodnak rá oldalról. Nem mondom, hogy lélektanilag nem megnyugtató, hogy tudom a vas rohadt nehezen törik, de nekem akkor sem a kedvencem ez a megoldás. Meg is mondom, hogy miért! Úgy látom, hogy e nélkül is nagyon erős kést lehet alkotni, plusz súlyra könnyebb a markolattüskés. 

 Itt egy kép, amit szinte klasszikusként szoktak a különböző netes fórumok hozni a Morákat illetően. Épeszű használat mellett ez a méretű markolattüske untig ölég kell, hogy legyen. Nem győzöm eléggé hangsúlyozni, hogy a Mora ésszerű és átgondolt koncepció mentén készíti a késeit (nem mellékesen a környékbeli gazdálkodók sok évszázados, de helyesebb ha évezredes tapasztalatot írok - alapján). Az utóbbi időkben megjelent "ütőfázás", egy szál késsel a vadonban dolgok tökéletesen életidegenek voltak a történeti korok emberétől. Erdőre, szépirodalmi és néprajzi párhuzamok alapján baltát vitt magával az ember (mert bicska az úgyis volt nála!). Egyébként egy jól megválasztott kis balta szerintem is hasznosabb, mint egy szál kés. Tok megvolt, markolat megvolt, jöhet a penge!

 A Mora késeinek legendásan jó az acélja - már a kések árához képest! A rozsdamentes változatok Sandvik 12C27-ből készülnek. Korábban mondtam, hogy nem vagyok szakember, ezért mélyreható vegyelemzést, az acél egyes összetevőinek az egészre gyakorolt hatását nem fogom elemezni (ezt egyébként akkor sem tenném, ha történetesen szakértő lennék). Egészen egyszerűen azért nem, mert nem vagyok mérnök; nekem teljesen mindegy, hogy mitől lesz jó egy acél, csak legyen jó. Amikor ezt a kést kiválasztottam, akkor nagyon nagy szerepet játszott a penge anyaga. Gyorsan újraélezhető, és az átlagosnál jobb éltartó képességgel rendelkező pengét akartam, mert ezt a kést jellemzően erdei, mondjuk inkább, hogy terepi munkára szántam. 

Az él kialakítása meglehetősen progresszív, ha szabad ilyent mondanom. A Morán kívül eddig ilyesmit nem láttam máshol és nála is ez volt az első modell, amin bevezették. A penge majdnem 10,5 cm hosszú és nagyjából a felétől elvékonyodik a hegy felé. A 2 mm (!!!) helyett a hegynél már csak 1 mm (!!!). Na igen. Erdei kés. Skandináv, ami mellé jól jön a kisbalta. Ezt a kést nem vadulásra tervezték. A leélezése skandi; legalábbis az, amit ma legtöbben skandinak mondanak. Sima egyenes leélezés, azért, hogy egyszerűbb legyen újra fenni, akár erdei körülmények között is. Azt meg ugye tudjuk, hogy az eredeti skandináv kések inkább holkeres leélezésűek. A fentebb említett elvékonyodással párhuzamosan a leélezés is elkeskenyedik. Az addigi 5 mm-ről 3-ra. Ezáltal ugyan az ékszög nem változik, de az él mögött valamivel több anyag marad. Figyelembe véve a mai tucatfelhasználók bushcraft iránti vonzalmát, nem lehet kétségünk afelől, hogy ezt azért lépték meg a gyártók, hogy ha esetleg csapkodni támad kedvünk vele, akkor a hegy felőli oldalon kevésbé sérüljön a penge. (Maximális elismerésem a mérnököknek, akik a divathóbortosok kedvéért igyekeztek valami időtállót alkotni és a jól bevált metóduson változtatni néhány hülye kedvéért! A kés ezzel együtt lett páratlanul tökéletes!) Ezzel szemben a markolat felőli végén olyan hihetetlen metszőképessége van, ami egyértelműen a finom munkára predesztinálja - és mivel itt a legkisebb az erőkar, ezért itt is tudjuk a legjobban irányítani a kést! Ehhez föláldozták a pengehátat is: kellemesen lekerekítették. Ezzel ugyanakkor elvették a lehetőségét a szikravetőzésnek, mivel kaparóél nincs a késen. A mai bushcraft hullámból egyébként ez utóbbit, mármint a szikravetőzést látom a leginkább hasznosnak. Ennél a késnél arra gondolok, hogy azért vették el a szikravetőzés lehetőségét, mert nem akarták, hogy a gumimarkolat megolvadjon? De a fene jobban tudja! 

A kést, mivel főleg "erdei" körülmények között használtam, alkalmasnak akartam találni arra, hogy a hegyével szükség esetén fúrni lehessen. Hááát... mert ugye a sötét oldalon vagyunk... Mivel a hegy felőli rész szépen öblösödik elvileg csapkodásra ideális (azért nem az, mert pillekönnyű az egész szerkezet), hiszen - egyszerű fizika - a körszelet egyetlen pontján éri a teljes erőhatás a testet, amire sújtunk, de..... MÉGSE! (hogy miért? lásd az előbb ()-ben). Nekem a hegy egyszerűen túl "hasas" és vékony ahhoz, hogy érdemben fúrásra lehessen használni. Vagy túl nagy lyukat csinál, vagy elhajlik (rosszabb esetben letörik). Ezt hibának róhatnám föl, de meg kell jegyeznem, hogy a kés egészét tekintve nem a bozótmívességre - legalábbis annak közép-európai változatára lett tervezve. Ellenben egy vadász ismerősöm azt mondta, hogy nyúzáshoz és bizonyos - általa ki nem fejtett - kompromisszumokkal zsigereléshez ideális. Hát ezt majd a vadászok megmondják. 

Megvolt a tok, a markolat, a penge, szóval most jöhet a összegzés! 

Gondolom azért itt már sokat nem kell mesélnem, mert sejted, hogy mi a véleményem. ;) Ár-érték arányban az egyik, ha nem a legjobb választás a Mora gyakorlatilag bármelyik régi szériás terméke. Ha még nem vagy túlságosan beavatott a kések és úgy egyáltalán a kifejezetten munkakések világában akkor a rozsdamentes Morát neked találták ki. A szénacélt azért nem javaslom kezdésnek, mert bár brutális élt lehet rá fenni, de ha nem törődsz kellően a pengével, akkor nagyon hamar korrodálódni fog és az azért nem jó. (Itt nem a természetes patinásodásra gondolok, hanem a rozsdásodásra!) Persze mindenki a maga kárán tanul - és már mondtam korábban is, hogy nem vagyok szakértő. Tudom sokan vannak, akik azok és ők megmondják a tutit, ami sokszor köszönőviszonyban sincs azzal, amit én mondok. Hát erre csak azt tudom mondani, hogy próbáld ki magad: használat közben kinek a mondásai "ülnek" inkább. ;) Ez a kés, és egyébként a Mora többi terméke is azoknak van kitalálva, akik ismerkednek az erdővel-mezővel, de többre vágynak, és majdan "profiként" is meg akarják tartani jó szokásukat: az egyszerűség és praktikusság mentén megalkotott (majdnem) tökéletes munkakést kívánják használni.

Benne a "házában". 

Ezeken a lyukakon csuroghat ki a vasszer, (és most szépen mond meg nekem, hogy mi az a vas-szer, ha voltál olyan balfi és annak olvastad! :D wasser) ha úgy adódik. Az alsót szélét azért kicsit meg kellett piszkálni a svejcibicska bőrvarró tűjével, mert sorjás volt a szentem. Ez a funkciót csak aligéppen befolyásolta volna, de engem zavart. Így esztétikusabb.

A tok rögzítése. Masszív. Az a kis lyuk az az, ami segíti, hogy gombhoz rögzíthessük.

A bőr egy idő után szépen fölveszi a nyél formáját, ahogy mindig az ember oldalához simul. A kép jobb oldalán a céges Vitara szexi kis popsija. :)

A nyél textúrája és formája is jól látszik. Nagyon stabil fogást biztosít mind a kettő. Az is kivehető, hogy rá lehet fogni a nyél végére csapkodáskor, de még egyszer: se a skandi él, se a kés súlya nem erre predesztinálja ezt a vasat! 

Itt látszik, hogy "hézagmentesen" öntötték rá a külső világos gumiborítást a kemény belsőrészre. A használat, az használat, kérem tisztelettel! Ezért látszik kicsit "megindulva" a nyél bal oldalán a világoszöld gumiborítás.

Kézbe véve. Van itt játéklehetőség még bőven. Jó egy centinyi mozgástér. Nincs nagy kezem, teljesen átlagos.

 Itt van az egyedi élkialakítás!

Nekem a hegy egy kicsit dundi ahhoz, hogy fúrásra ideálisnak mondjam, de éppen meg lehet vele oldani a feladatot. 

Azért mindent a Sandvick acél sem bír ki! :D Más kárán tanul az okos. (Én nem vagyok okos.)

Gallyazásnál rendesen "kopik" a kemény műanyag is. Ettől nekem csak még jobban tetszik a kés. Látszik, hogy használta az ember.

Nem tudom mitől, de ilyen foltok jelentek meg a nyélen. Az a kis zöld pötty különösen érdekes, de rohadtul nem akar lejönni.

Egy-egy érdekesebb lelet helyét ilyen faintos kis akáckarókkal jelölöm meg. Egy-egy húzásból szépen viszi a fát.

Nem mintha kellett volna, de a friss, jó nedves akácból egy rögtönzött tollaság. Nem vagyok búskrafter, meg nem is volt célom tüzet gyújtani, pusztán a lehetőséget mutatom be. 

Apengeháta. Jól látszik, hogy hol kezd el vékonyodni.

Azért el lehet képzelni, ahogy a pirosló alkonyatban kiesik a kezünkből és keresgéljük a fűben... 

Ezzel búcsúzok: a Marcal Mórichida (és a képek készítési helye) mellett.