Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Pengeélen

Pengeélen

Szénacél Boznánszky-bicska

2017. július 23. - Bogyi bácsi

Szevasztok Kedveseim!

 

Rohad lefele a gatya rólam, olyan dög meleg van hetek óta. Persze péterpálra azt terveztem, hogy az aratóbicskákról szóló poszt fog élesedni, de hát az élet nagy tanítómester, ember tervez, isten végez, ahogy Lacika is oly' igen andalítóan megénekelte, szóval nem az lett belőle, hanem ez. 

Valójában sokkal több időt terveztem szánni erre a posztra, de megmondom nektek őszintén, hogy látva az elkövetkező hetek/hónapok munkáit, amik előttem tornyosulnak, hát én örülni fogok neki, ha egyáltalán ez az írás készen lesz.

Szóval megint vettem egy caklit Boznánszky Lacitól - ez még az, amit 2016 augusztusában rendeltem. A koncepcióm az volt, hogy fél évig hagyom érni a napi használat mellett, és mindent alaposan dokumentálok, aztán egyszerre kaptok egy nagy, átfogó értékelést belőle. Na ez az, amire nem lesz türelmem... :( Bocsi!

Először is néhány szót a bicskáról!

Már vastagon a szénacél mániám tombolt, amikor Lacinál jártam, így értelemszerűen ez lett a penge anyaga. S101. A markolatnak - már kicsit besokalltam az agancstól - hazai diófát választottam; ez a másik gyöngém. A lényeget ezzel el is mondtam. 

S101. Ilyenem még nem volt, de eddig jókat olvastam róla. Az már az elején kiderült, hogy jó keményre van edzve. Szépen és gyorsan érik, szaga tkp. nem volt nálam, színezni meg ugyanúgy színezett, mint a korábbiak. Lapos konvex él, gyárilag eléggé nagy élszöggel egyébként, nagyobbal, mint amilyent én megszoktam és amilyent szeretek, így ezt az első használat után csökkentettem. Látom a nagyobban a koncepciót: hülyebiztossá tenni a bicskát, és az istenek és a nagy Styx legyenek a tanúim, hogy olvasva a különböző facebook csoportokban a hozzászólásokat - úgy tartalmilag, mint stíluskritikailag szemlézve azokat - ez egy üdvözlendő lépés! Az élét piszok jól tartja és tényleg pillanatok alatt borotvára lehet fenni. Majd lesz írás abból is, hogy én miket használok élezéshez, de az nem most lesz. Vagy igen. Fasztuggya... A nyári 40 fokban zsebben hordott szénacél penge átka, hogy óhatatlanul is "nedves", "párás" (hát izzad az ember, na!) közegbe kerül. Én meg ráadásul vagyok olyan laza, hogy zsebre baszott kézzel sétálgatok és picinke tenyeremet a bicskán nyugtatom. Úgy egy hónap után apró kis rozsdapötty-szerű vackok lepték el a pengét. Igazából semmi gond nincs ezzel: egy kis fogkrémezés mindent megold. (Igen, tervezek egy "tippek-trükkök" rovatot is indítani. Maaaaaaajd az es meglesz valamikor, talán. Vagy nem. Ez is fasztuggya.) Ezzel az acéllal nagyon meg vagyok elégedve. 

Dió. Szép fa. Az erezete és az árnyalatai tényleg szemet gyönyörködtetők. A legjobb benne a fogása! Úgy "ül" a kézben, hogy teljesen természetes érzetet ad. Nehezen találom rá a szavakat. Az biztos, hogy zsíros kézzel sem csúszik nagyon. Szóval tecc, és ez a lényeg.

Vásárlás után egy alapos takarítást kapott, mert hát mint mondtam már korábban valahol az a kurva fémpor beül mindenhova. A tengelyre csöpögtettem paraffin olajat, aztán szépen járt utána. Ez egészen addig tartott, amíg krumplit nem pucoltam vele. Az a keményítős szmötyi, ami kifolyik a burggggonyából az beette magát a tengelyhez. Kellett hozzá egy jó pár nap és még egy adag paraffin amíg újra normálisan járt. 

Ha most a másik caklim mellé teszem, akkor egyértelműen látszik a fejlődés! 

Ami elsőre is szembetűnő volt, az a platinák eldolgozása. Nem mondom, hogy tükörpolír, de azt igen, hogy kapott egy kis felületkezelést és ez határozottan jó ötlet. Ja igen! Platina! Rozsdamentes acél. Ad egy stabilitást a bicskának! 

A rugó erős. Nem az az erősség, ami letépi a körmödet nyitáskor, hanem az, ami akkor is ellentart, ha a penge fokával nyomod ki a tubusból a májkrémet. 

Jól láthatóan a Boznánszky kések átgondolt koncepció mentén születnek, Laci továbbra is a minőségre törekszik - és ahogy elnézem folyamatosan fejleszti magát (vagy csak belejött, mint kiskutya az ugatásba? :D ). Ez a fejlődés kiválóan látszik a bicskák összképén is. Sehol semmi eldolgozási hiba. Ez úgy van megcsinálva, ahogy meg kell, hogy csinálva legyen! (Ettől a mondattól minden jóérzésű magyar ember határozottan elhatárolódik remélem; a már nem élők meg forognak a sírjukban.) Az összkép alapján nyugodtan kijelenthető, hogy a készítés során az egyes részletekre is nagy figyelmet fordított, de a végleges termék nem a tökéletes részek összege, hanem annál valami sokkal több. Erre a bicskára nemcsak az lehet büszke, aki használja, hanem az is, aki készítette. 

Láttam Laci standját a Tűzzel-vassalon, és az alapján mondhatom, hogy nemcsak én vagyok így ezzel. Különösen jó volt kézbe fogni a fejesgörbét, ami új modell a palettán, de úgy méretét, mint formáját tekintve nagyon impozáns darab. Csak így tovább!

Kaptam a bicskához saját aláírásos certit is. Én komolyan mondom, hogy ilyenkor tényleg vissza-visszajön a reményem, hogy jó úton halad a magyar késes társadalom. Informatív kis "füzetecske", a képek között láthatjátok ti is. 

Egyetlen "negatívumot" tudnék csak mondani, de hát amint látjátok az is idézőjeles, mert valójában nem lehet elvárás, de nekem jól esne ha a bicskákhoz lehetne méretre szabott tokot is venni. Csak egy ötlet. ;) (Az aratóbicskás posztban lesz erről kép)

És akkor a keresztvíz, ugye... Maximálisan elégedett vagyok. Mind önmagammal (hogy ti. megint kurva jó ízléssel választottam bicskát, anyagot és készítőt :D ), mind pedig Lacival és a nagyon korrekt hozzáállásával. Praktikus kis eszköz lett így az enyém, ami egyszerűségében is szép. Vennék-e újra ilyent? Nincs az az isten! Két cakli elég volt. Vennék-e Lacitól még bicskát? De veszek ám! Egy fejes talán, egy melós biztos, meg még egy "titok".

Keressétek Lacit bátran! Van honlap is (itt azért egy frissítés Laci kellene már!!! Hát nincs fönt a fejesgörbe!! Én meg itt ajánlgatom, irgum-burgum! Hova lesz így a hiteles tájékoztatásról kialakult kép rólam?! :D ), meg vásárokon is meg szokott jelenni a 'Boznánszky' feliratos cégér. Ha a Balcsin nyaraltok, akkor éppen át lehet ugrani Káptalantótiba, ahol a termelői piacon is kint szokott lenni. (Jesszus, remélem így van még!)

És akkor jöjjenek az egészen kiváló minőségű képek! (Igen, tényleg kiválók, szóval még egy vállveregetés kijár magamtól magamnak.)

 img_20170624_100638.jpgElső alkalommal az új gazdinál. Még olyan szépen csillog! Az kis fekete csík a dióban az sehr szexi, nem lehet tagadni! :)

img_20170624_155117.jpgOtthoni kicsomagolós, parafinos fürdetés. Szépen látszik, hogy milyen dzsuvát hoz ki belőle! 

Ez a galéria még mindig a kicsomagolós széria. Illesztések jól látszanak, a bicska szép. :)

img_20170624_185151.jpgÉs akkor kezdjük el használni. Tescos golden alma.

img_20170624_190133.jpg

Érik a szőlő...

img_20170624_190142.jpg

Még mindig érik...

img_20170625_073338.jpg

Ebéd. Diétázom. Mert nincs balatonsoundtestem. (nem járok a soundra - szar a zene, én rocker vagyok vállalom)

img_20170625_074214.jpg

Ezt teszi a lilahagymával. Ez a második használat.

A második használat nyomai.

Egy hét elteltével ilyen lett a penge.

img_20170629_151728mod.jpg

Egy hét után kezdtek előjönni a szépségpöttyök. Zsebben hordom, általában a lakás- vagy a slusszkulcs mellé van dobva.

img_20170629_151749.jpg

img_20170629_151802.jpg

Ezek még mindig egy hét után.

img_20170702_093500.jpg

img_20170702_093508.jpg

A második nagyobb főzéskor (egy hetesen és egy-két naposan) már egyáltalán nem színez.

img_20170702_090721.jpg

img_20170702_090730.jpg

Kaja előtt éleztem egyet. Majd ebből lesz külön poszt. Nem mintha én annyira értenék hozzá, csak éppen elmondom, hogy én mit és hogyan, aztán te majd eldöntöd, hogy mennyire vagyok hülye.

img_20170702_102018.jpg

img_20170702_113404.jpg

img_20170702_113412.jpg

Azért még érik...

img_20170708_105846.jpg

Egy hónaposan.

img_20170716_073059.jpg

img_20170716_073118.jpg

img_20170716_073133.jpg

Szépségpötyik egyre többen! :)

Egy hónaposan. Ebben a negyven fokban ilyen matt lesz a pakli.

img_20170723_172344.jpg

img_20170723_172259.jpg

img_20170723_172305.jpg

img_20170723_172323.jpg

Ezek azok a kis rozsdás baszok, amiket fogkrémmel szépen le fogok szedni. Egy hónap alatt ennyire ért be a penge.

Tényleg napi szinten használom, így viszonylag gyorsan ért a penge.

 

 

 

img_20170723_173305.jpg

 

img_20170723_173312.jpg

img_20170723_173316.jpg

A certi. Az istennek se akarja elforgatni, így marad és kész.

 

Szóval Laci megint nagyot alkotott, én elégedett vagyok, szénacél bicskát birtokolni pedig nemcsak felelősség, de piszok jó érzés is.

 

Szevasztok!

A bejegyzés trackback címe:

https://pengeelen.blog.hu/api/trackback/id/tr6712647457

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zenaldiak *Balog Gyula* 2017.08.26. 15:33:53

Véres hús meg hagyma kombináció hamarább és szebben hozza ki a valódit. Szép bicska használd egészséggel!

Bogyi bácsi 2017.08.26. 16:05:30

Köszönöm szépen! :)
süti beállítások módosítása