Jobb napokat!

Az van, hogy a munkahelyen a főnök is egy kapitális fasz és a kollégákat is egyszerűbb lenne egy szívlapáttal agyonbaszni - ha már a szeretet ünnepe közeledik egyeseknek - mint nap-nap után szenvedni velük. A mószerolás olyan szinten zajlik most éppen már hónapok óta, hogy az embernek írni sincs kedve, mert csak a keserűség áradna belőle. Idióták persze mindenütt vannak, de ahogy az évek telnek, úgy lesz egyre nehezebb elviselni őket. Ezért volt most megint egy kisebb szünetecske a posztokban (Több, mint egy év! :'( ). Ebben az idegállapotban nem egészséges ha az ember éles késekkel foglalkozik. 

Ahogy az ősz lassan a télbe fordult, úgy tisztázódtak le a gondolatok is. (aztán meg jött a tavasz és a nyár eleje, és itt vagyuk).  A kezdeti: "mi a bánatos isten faszát lehet ezzel a sok hülyével kezdeni" dilemmáját fölváltotta a szívlapátos megoldás és ezzel a masszív és nagyon mélyre leülepedett gyűlölettel már egész könnyen együtt is lehet élni. Sőt! Bizonyos fajta tőkesúlyt alkot ez, amitől még kedvező széljárás esetén könnyen siklik hajónk, de vihar esetén sem borul föl, mert tudjuk, hogy kik azok, akik megkeserítik a hétköznapjainkat. 

Na, aztán kitavaszodott és bár az ellenérzések megmaradtak, de ha már az embernek van a legjobb blogja a világon (nyilvánvalóan így van :) ), akkor muszáj írnia. Tudom, érzem én is, hogy alig halad a blog, de brutálisan sok a dolog mostanában. Hiába van bekészítve 10 írás is, ha képeket nem tud hozzá gyártani a stáb, akkor batyhattyuk. 

De nem is erről akartam ma írni. Azaz a fenéket nem, hát erről is, mert ez a meghatározó pont - ami mentén most a világot föl lehet osztani olyan emberekre, helyekre, pillanatokra és feladatokra, amelyeket szívesen él át az ember, meg hát olyanokra, amiket nem. Egy tökéletes egyensúly ez, a lélek ősállapota, amikor pontosan annyira tudod gyűlölni a körülötted lévőket, amennyire szeretni a távolabbiakat. Nem mondom, hogy könnyű ezt megfogalmazni, de végeredményben mégiscsak arról van szó, hogy a kurva anyját mindenkinek, kivéve... És itt jöhet egy hosszabb felsorolás. Szerencsére a felsorolás sokkal-sokkal hosszabb, mint a szívlapátos oldal. Néha egészen úgy érzi az ember, mint az Üvegtigrisben. Hogy tudniillik, nem én, hanem a kocsi van rossz helyen. Lefordítva: én jó helyen vagyok, tehát azt csinálom, amit szeretek, amihez értek, sőt, amiben a legjobb is vagyok - de a hely, ahol ezt csinálom, az a nem jó. 

Minél többet írok róla, annál biztosabban érzem, hogy a mondanivaló rátekeredik az ujjamra, gúzsba köti őket, hogy aztán újra és újra ugyanazokat a köröket rójjam csak és így minden gondolat egy pont körül forogjon. Azt próbálnám itt megértetni, hogy az árnyak is csak a fénytől vannak és ahogy a jedi rend sem létezhet a sith-ek nélkül, úgy kell az örök boldogság és lelki könnyedség mellé a határtalan, bármikor kiterjeszhető gyűlölet és a kissé depresszív mélység is. Így a háború árnyékában persze mindezek a gondolatok bagatellnek hatnak, de hát ugye mindenkinek a maga keresztje: nekem ez.

Korábban már áradoztam egy sort Szabó Zoltán Lidércéről. A véleményem továbbra sem változott: az a kés egy álom. Most azonban, hosszas várakozás után végre kézhez kaptam azt a darabot, ami úgy tartozik hozzám, mint a gondolataim és érzéseim. 

Ezt talán még nehezebb megfogalmazni, mint a bevezető részt. Sok bicskára tudom azt mondani, hogy a rajongásig szeretem, mert ilyen vagy olyan. És valahol minden bicska válasz is egy soha ki nem mondott kérdésre: mivel tudom majd elvágni, átszúrni, megkenni, lenyesni, kibontani stb...? A különbség, hogy ki és miként teszi föl azt a kérdést! 

Zoli úgy tette föl, hogy "miként nézne ki az a saját tervezésű bicska, ami egyszerre erős, ügyes, kicsi és remekül végzi a feladatát?" - ha jól dekódoltam a készítő saját gondolatait. Az már marketing és piaci igény felismerése, hogy a készítő ilyen törekvései találkoznak-e a közönség igényeivel. Persze a késes világban nagyjából mindenkinek van egy elképzelése az ideális késről és saját észrevételem alapján igenis körüllengi valami nimbusz az egyszerű, letisztult formát. 

Ezt leginkább csak idővel érti meg az ember. Persze most az a nagy trouvaille, hogy a magasabb életkor több tapasztalatot jelent? Tényleg ezt a nyilvánvaló felismerést magyarázza nekem ez a kis szaros? Hát bizony ezt. Mert ez távolról sem egyértelmű! A rekurzív, széles élszalagos, covry X titánpaneles, aquamarine kék foszforeszkáló betéttel és a nyitást segítő high-tech mechanizmussal és ránézésre is kényelmetlen fogással megáldott vasak engem valahogy taszítanak. Mint a plázákban magassarkúban imbolygó ribancok: cicoma itt, cicoma ott, nem mondom, dísznek az ember egyszer-egyszer elvinné őket - esetleg még éjszakai díszlövéssel is tisztelegne előttük olykor - de eszébe nem jutna, hogy a vasárnapi reggelit velük költse el. Ugyan már! Oda kinyúlt mackónaci kell, meg kócos, konytba fogott haj, pamutpóló (az otthon melege)... és brrr... eskü, máris rosszfiús gondolataim vannak! :D 

És csak amikor ezeket már tisztáztam magamban, akkor jutottam el oda, hogy a megfelelő kérdést föl tudjam tenni. Létezik-e olyan bicska, ami nem élszalagos, hazai készítő munkája, egykezes nyitású, könnyű tisztán tartani, nem kkve, deep carry, prémiumhoz közelítő acéllal és a legegyszerűbb szerkezettel rendelkezik? A tökéletes választ pedig Zoli adta meg: a Grabovszki! (Ha jól tudom, akkor jogdíjak miatt nem ragaszkodunk az eredeti Grabowski formához.) A félkövér és aláhúzott részek kötelező elemei voltak kutatásomnak, a többi csak extra - de persze ezekben is nagyon kevés kompromisszumra törekedtem volna eredetileg.

Aprólékosan egyeztettünk Zolival ismét. Tényleg, a legapróbb részleteket is 2x beszéltük át. Pedig a kérésem csak egy alap Grabovszki volt. Igen, az alap. És valójában most érkezünk el a tökletességhez! Mert ha a kérdésre az alapváltozat a válasz, akkor bizony az már önmagában is tökéletes. Nézzük!

A deep carry klipsz tényleg deep carry. Masszív méret, csillogásmentes felület, rajta Zoli logója - a már a Lidércnél elmondott tökéletes szimmetriával és arányokkal elhelyezve. A klipszet egy torx csavar rögzíti. Ez talán esztétikusabb lenne süllyesztett fejjel, de jelentősen vesztene a praktikumából: így most picike törővégként is lehet használni, nem utolsó sorban süllyesztése nem gyöngíti az alatta megbúvó lemezt. (Pszt, te haver figyelj! A baromja törővéget keres rajta! :D :D :D Pedig ez nem egy urban tactical lófasz, hanem csak a tökéletes bicska. ;) Persze szükség esetén arra is lehet használni, de ugye igazán nagy szükség esetén akár más is lehet ott.)

Az fr4-es panelokat 3 torx rögzíti, ezek már tökéletesen szintbe süllyesztve, míg a tengelyt egyetlen jól látható, sima, süllyesztett csavar tartja. 

A penge full konvex elmax, a nyitást egy nyitótárcsa oldja meg, amire igényesen a termék neve, sorszáma, a penge anyag és a gyártás ideje (év, hónap) lett gravírozva. 

A penge liner lockos, amely lock egyszerű acéllemezből áll. 

És tulajdonképpen ennyi. De ahogy korábban is, érdemes ezt részleteiben megvizsgálni!

Hol is kezdjem? 

Ez a bicska éhes. Márpedig leginkább textilt szeret enni. Egészen egyszerűen bizonyos típusú nadrágok zsebét kikoptatja. Másokét - a jó kis munkaruházatis overálok pl. - meg nem. Szóval a jó ég tudja, hogy miért van ez. Engem egyáltalán nem zavar, mert kb. mire a zseb kikopik, addigra a gatya más részei is megadják magukat, akkor meg nem mindegy, hogy hol foltos? 

A mattított klipsz jól ellenáll a karcolódásnak, de azért van ami meglátszik rajta. Atombiztosan tart, precíz, mint állat. 

A nyitótárcsa maga az álom: nem lóg bele semmibe amikor vágunk, stabil és nem utolsó sorban egy torxszal akár le is vehető (vannak olyan országok ahol ugye nem engedélyezett az egykezes nyitás és a zárszerkezet egyszerre). 

A liner lock az liner lock. Nem lehet róla mit írni: jön-megy, teszi a dolgát. 

A vásárlás után rögtön lenyomott egy "EGY" kihívást - hiba nélkül. A tengelycsavart az elején beállítottam (immáron több, mint egy fél éve), azóta nem kellett még utánahúzni sem! Hoppácska! 

A tengelycsavar egyébként nem egy egyszerű csavar. Nem torx, nem kurvanyám típusú lófasz, amihez mérnöki diploma és három NASA technikus kell, hogy a külön erre a célra gyártott kulcssal precíziósan állítható legyen, hanem egy csavar bazdki! A slusszkulccsal beállítod, ha úgy hozza a helyzet. Érzed-e mögötte az átgondolt koncepciót, hogy itt nem a vásárló szivatása volt a cél, hanem a praktikum? Mert én marhára érzem! 

A nyitáshoz és a záráshoz a hüvelykujj számára egy helyen ki van marva az oldallemez. De nem ám derékszögben ahogy a legegyszerűbb és leggyorsabb és legolcsóbb lenne! Dehogy! Hiszen mindenki tudja, hogy úgy kényelmetlena nyitás, mert nem áll kézre az ujjnak. Na kérem ez hegyesszögben van marva, ahogy az ujjad áll természetesen a panelen. Át van ez gondolva kérem a legapróbb részletekig. 

Nézd meg a bicskát: semmi csicsa, semmi csillogás és mégis! Százszor, lófaszt! Ezerszer inkább ezt viszem magammal, mint akármi mást - most már több, mint egy éve. Automatikusan ehhez nyúlok, amikor kést keresek. Minden helyzetben ezt keresem. 

Most olyan dolgokba nem megyek bele, hogy persze vág, mint a veszedelem, tavaly novemberben egy 5 forintos helyen le is metélte a hüvelykujjam végét, de az másik történet. 

Megérte-e? Maximálisan. Vennék-e még egyet! Mi az hogy! Fogok is. Ezzel a kettővel (Lidérc és a Grabo) Zoli nálam elérte a tökéletességet. Azt a szintet ami fölött már minden más csak szószaporitás és sallang. Ha a késedre, mint munkaeszközre tekintesz, akkor ez a kettő az etalon.

A maga valójában.

Az arányok tökéletesek. 

Mi a neve, mi a penge anyaga, sorszám és év-hónap. Más nagyon nem is kell.