Jobb napokat! 

A teljes és totális elhülyülés útjára lépni nem jó érzés. Hetekkel korábban leegyeztetett hétvégi munka, tudom, hogy erdőben lesz. Jó előre kigondolja az ember, hogy mit visz magával. Igen, azt is, hogy melyik kést. 4.00-kor kelés, persze kicsit másnaposan, kávé, valami szendvicsszerű csak, hogy az émelygést elkerüljük, aztán autó és indulás! Kollégát fölvesz - álmos az a rohadék is, de elmehet ám a picsába, ő aludhat a kocsiba, én meg sofőr vagyok - és robogunk. Már jó messze járunk az otthontól, amikor az anyósülésen félálomban lévő kolléga elböffenti magát, hogy 

"- A tarisznyádat hol hagytad?

- Hol hagytam-hol hagytam? Anyádban hagytam éjjel édes öregem, hát hol hagytam volna, itt van a hátsó ülésen, mint rendesen.

- Ott nincs.

- Mi nincs bazdmeg, ne basszá' fő' te is korán reggel, hát oda raktam a dzseki mellé. 

- Oda bizony nem."

Satufék, lehúzódik. Tényleg nincs bazdmeg. De akkor nemcsak tarisznya nincs, de kés sincsen. Mert minden aprószerszám abban van. Na így bajos lesz a mai nap. Visszamenni már nincs idő, hát mi a bánatot csináljunk? 

Azt mondja az a marharépa, hogy hát itt van egy OBI, vegyek ott. (Vegyek mit basszus, tapétavágót? Ne bassz föl!) Nem-nem, eskü, vannak ott kések is. Hiszem is, meg nem is, egy próbát megér, ennyi kitérő még talán belefér.

Na az van, hogy kertészeti részleg. Szartól a repülőig minden van. És kés is! Nézegetem őket. Gardener knife, carpenter knife, light duty knife, heavy duty knife... Fiskars. Nem vagyok túl jó véleménnyel a márkáról, bár igazából nem is panaszkodhatom. De hát mégis... Na, értitek.

Kivenni persze nem lehet őket a tokból, úgy vannak becsomagolva, szóval hinnem kell a marketingszövegnek. Hogy ez heavy duty, meg törővég meg anyámkínja. Nohiszen! 5000 valamennyi volt, bele éppen nem haltam.

Aztán az erdőbe érve kivettem. No hát gyerekek, körülbelül mint egy közepes orgazmus után egy jól sikerült fingás, olyan kellemesen lágy érzés volt ez. De csak szépen sorjában! 

A tok kemény műanyag, semmi csicsa. Az a klasszikus kopogós, lejárati idős műanyag. Ezért aztán nem kár, ezt lehet nyúzni. Alján szép kis lyukacska - itt csöppentem el először, mondván, hogy "nini, hát itt a marketinges picsa mellett ott állt azért a szaki is, aki látott már munkakést!". Aztán a körömcipős, kiskosztümös punci mellé odaállt még a gazdaságis srác is, aki szólt, hogy drága lesz, ha mindent ilyen faszán csinálunk meg és rátetette ugyanabból az anyagból a függesztőfület... Ami így persze merev lett. Egy ponton hajlik. Tudod, hogy hol? Igen, pont ott, hol a beépített élező van. A fül végét visszahajtották, kapott két távtartót, hogy ne essen le az övről (itt megint a szaki szólalt meg szerintem), és egy lyukat, amivel gombra lehet akasztani (hagyták az öreg szakit beszélni, úgy látszik). Ezen kívül az átellenes oldalon van még egy kampócska, ami megakadályozza, hogy zsebből véletlenül kiessen. Ötletes.

A tok jobbos-balos, nyilván ez ilyenkor már alap és a beépített élezőt is ennek megfelelően lehet átszerelni. Most már másodjára írom le, hogy beépített élező és talán ti is érzitek, hogy úgy vagyok ezzel, mint a befosás előtti pillanatok: szorítja az ember, csak nem akarja kiengedni, de hát a barna maci egyre csak dörömböl a barlangjában, hogy ki akar jönni, szóval essünk túl rajta... :/ 

A tököm összes szőrszála ragadjon be a fogai közé annak az elmebeteg marketinges nősténynek, aki ilyet betervezett ide. Tudod milyen ez? Két, elvileg a penge (az él) keresztmetszetére beállított fém lapocska "V" alakban beleültetve egy műanyag házba. Minden kivételnél és minden betételnél élezi a pengét. Mindegyiknél. Mondja Bogyesz, hogy sebaj, majd kivesszük, hiszen a lehetőség adott rá, ugyanis a teljes ház egyben kiemelhető. Igen ám, de enélkül meg nem marad odabent a kés. Áédesjáóistenem! Annyira persze nem voltak precízek, hogy ez pontosan kövesse a leélezést, így lényegében mindig tűélt csinál az egyébként nagyon is tisztességes skandináv leélezésre. 

A törővég ötletes, lapos, kőkemény műanyag, amihez a nyél úgy lett kialakítva, hogy ne csússzon le a kezünk. Gondolom ennél a pontnál a szaki már nyakoncsapta a marketingest és tényleg a funkcionalitást helyezte előtérbe. A narancssárga puha gumi a markolaton egyébként zseniális fogást biztosít, a sima fekete pedig inkább dizánj, mint praktikum, igaz, annak nagyon jó. Van rajta két kis kerek bemélyedés. Ez egyértelműen a kaparóél használatánál jelent komoly segítséget. Bírom az ilyen átgondolt dolgokat. 

Rendes, masszív ujjvédő, ami kell is, mert gyárilag tényleg éles a cucc. 

A penget töve le van kerekítve, így nem vágja az ember ujját az egyébként nem túl éles kaparóél. Valami oknál fogva reszelőszerűen be van vagdalva a penge az egyik oldalon, de reszelni nem nagyon lehet vele. A szikravetőt viszont nem jól indítja. Értelme ennek itt semmi. A hegy masszív, eléggé vaskos, de azért el tud az hajolni, ha nagyon akarom. Az acélról nem sikerült kiderítenem semmit, de érzésre elég jó minőségű. 

Ha most így ránézésre azt mondod, hogy ez egy Mora, akkor nem jársz messze az igazságtól, nyilván újat ebben a szegmensben nem nagyon lehet már alkotni. Alapjában véve azonban kellemesen egyedi jelleggel megáldott cuccról van szó, az összebenyomás pedig nálam nagyon pozitív lett. 

A penge kifejezetten tetszik, a fogás kényelmes, a tok szódával elmegy (azt a rohadt beépített élezőt meg dugják föl maguknak), szóval végül is totál megérte az árát. 

Nyilván még egyet nem vennék, de szükségmegoldásként, tényleg ütöm-vágom késnek ár-érték arányban ez nagyon jó választás volt.

Oké, munkakés. Egyszerű, kopogós műanyag tok. 

Az övbújtató. A függesztőfül pedig merev.

Örülünk, hogy ezeket is tudjuk.

Ha kiveszed a beépített élezőt, akkor a tok használhatatlan.

Ami persze átszerelhető jobbos-balos kivitelre, de nem véletlenül nem népszerűek ezek a beépített megoldások.

Így néznek ki az élezőlemezek.

Sajnos csak homályosan sikerült, de a pengetőnél jól látszik a tűél.

Ezeken meg az is, hogy az élező hol húzza a pengét. Hát igen, nem sikerült eltalálni a leélezés szögét. 

Ja hát megpróbáltuk a szikravetőzést, kevés eredménnyel. 

A törővég.

Kézbevéve ugyanakkor kellemes. 

Jobb napokat uraim!

Ígérem az utolsó Benchmade poszt következik örök időkre. Eskü! A bugouton fölbuzdulva szereztem egy Griptiliant. Vannak ilyen gyönge periódusaim. De gyorsan hozzáteszem, hogy ezt pl. éppen nem bántam meg. A bugoutot most már kicsit igen. Na, de ugorjunk csak az elejére! 

Én nem, és ÉN TÉNYLEG NEM SZERETEM a gyári, egykezes foldereket. Mégis egyre több darabom van belőlük. (De ez még mindig 5 alatt van :D ) Elég régóta megvan pl. ez is. Használtam is sok mindenre, sokáig napi társam volt, sőt, az "Egy" kihívást is teljesítettem vele. De erről majd később. Mégse tudott úgy a szívemhez nőni, mint pl. a Boznánszky aratóm. Hogy az meg mennyire, arról álljon itt egy tavaly májusi történet: 

"Idestova több, mint 25 éve vagyok boldog bicskatulajdonos, de büszkén mondom, hogy kést eddig el nem hagytam. Olyan már volt, hogy szakítás-szétköltözés után idegenben ragadt a portéka, de azokról tudtam, hogy ott voltak.

Most viszont...

Három hete vasárnap reggel fölkelünk párommal, lágyan duruzsol a Bartók rádió, ő nekiáll az omlettnek/nak. Én kisgatyában téblábolok a kotyogós előtt és beugrik, hogy hopp! hát nekem a Boznánszky aratómmal kell reggelizni (mert amióta elkunyerálta tőlem a Nagy István-féle horgászbicskát ["tündekésnek" nevezi - mily' leleményes az asszonyi nyelv!] - Sapapa ajándéka volt!!!!   - azóta nekem nincs állandó hétvégi-kajálós bicskám).

Nézem a fiókban: nincsen.

Sebaj, Bogyesz okos, Bogyesz gondolkozik: Munkásgatya!

Nézem az övön: nincs.
Nézem a zsebekben: nincs

Sebaj... Bogyesz kicsit pánikol, de még mindig gondolkozik.

A tok!
Pásztortok a fiók mélyén: nincs benne.
Másik tok: nincs benne

Seb... a francokat nincs baj! Mindent, de tényleg mindent feltúrok érte. Asztalfiókok kiborítva - 1993-as leltárlista még megvan (mi a bánatot keres az itt?), bicska sehol. Valahol találok papír kétszázast... Könyvespolc, táskák, rumliszoba (asszony szerint - szerintem spájz), ágy, kanapé: nincs.

Mikrót fölemel, hűtőt elhúz, könyvszekrényt elhúz, semmi. Utolsó mentsvár: az iroda. "Röpködnek" a párezer éves leletek, feje tetején áll a világ, nincs meg a bicskám.

Az utóbbi három hétben fogytam valamit, karikásabbak a szemeim, csak andalgok a szobában, emészt a bánat. Enyhe depresszió tüneteit mutatom. Elkeseredésem mértékéről fogalmat alkothat, hogy nekiálltam takarítani... De előtte még bedobok egy mosást, ne a tiszta ruhákra szálljon a por. Szennyeskosár kipakol és ott, ott a legalján, az olajos és glettes munkáspólók alatt, OTT AZ ÉN BICSKÁM!
Hát fiúk-lányok, ha ti tudnátok, hogy én mit érzek most!      

(Hogy hogy a bánatba került oda? Rejtély!)"

Szóval ez az a szint, amit a Griptilian nem ért el. Pedig szépen indultunk! Meglátni és megszeretni egy pillanat műve volt. Megtetszett a formája, pedig egyáltalán nem a szokványos. Használható méretűnek tűnt. Szó se róla, az is. Stabilnak és kényelmesnek tűnt a fogása - és tényleg. Jó minőségűnek az acélja - oké Bogyesz, most már hagyd abba. Benchmade. A védjegyük bazdmeg, hogy csúcsacélokat használnak.

Mégis... 

Ott mozog még most is a kisördög bennem, hogy miért nem lett ez lángoló szerelem? Aztán ahogy így heteket, de inkább hónapokat agyaltam rajta (nem egyfolytában, nem vagyok őrült! hanem csak így néha-néha rágondoltam, de összességében kijött az a pár hónap) rájöttem, hogy mik azok a bosszantó apróságok, amelyek zavartak. Azaz zavarnak. Nem csak ezen a késen, hanem úgy általában egy bicskán.

• az övklipsz pozíciója: akárhogyan is fogom meg a bicskát, kicsit mindig lehet érezni, hogy ott van. De ha már ott van, akkor legyen deep carry. Akkor tényleg bújjon meg diszkréten a zsebben a vas, ne lógjon ki, mint egy odabent felejtett vibrátor. Hát ezen nem olyan. És mondom, bár kifejezetten nem mondanám kellemetlennek, vagy éppen végzetesnek azt, hogy állandóan érezni a klipszet amikor kézbe veszed a bicskát, de mégis zavar. Mint amikor valaki befingik a liftbe. Kibírod, persze, hogy kibírod a 10. emeletig, csak hát mégis zavaró.
• a markolat alsó részének recézése. Nem, nincs és soha nem is lesz olyan, aki ennek a létjogosultságát meg tudja nekem magyarázni. Egyrészt ugye itt van a belső szerkezetnek a kis fém lemeze. Apró, sűrű recézéssel. Aztán rögtön mögötte a nyél kőkemény műanyagából hat rece... Rece a faszt! Borda! Ezt megismétlik a markolat végén. Nyilván nem csúszik el rajta a kezed, de! A pengére amúgy sem tud rácsúszni a markolat kialakítása miatt. Akkor az elején fölösleges. A hátul lévő meg nem is tudom... hát mondjuk ha valaki a pengénél fogva ki akarná rántani a kezünkből a vasat (de ki az a barom, aki ezt csinálnál?), akkor ne csússzon ki? Mert mást nem tudok elképzelni. Igaz, ez akkor sem segítene. Na, a hátsó cserébe állandóan basztassa a kisujjadat, az első meg a mutatót. Kemény és éles minden borda. De annyira, hogy anyám káposztát reszelhetne rajta. 
• a markolat felső részének recézése. Mély levegő, nyugalom uram! Egy bicskának tényleg nem kell milliónyi előírásnak megfelelnie. De odáig azért mindenki eljutott, hogy kitüremkedő dolgot NEM teszünk a markolat tetejére. (Meg egyáltalán a markolatra.) Mert tudniillik azt fogni köll. Az legyen sima, vagy - mint a tradik rugódíszítése - süllyedjen befele a síktól! Na, ez bencsmédéknél nem jött össze.
• a markolat textúrája. Ha valami lehetne finomabb, akkor ez tuti. 
• a leélezés. Én édes jó istenem! Széles és vastag hát, majd a középvonaltól enyhe holker után egyenes, hogy aztán az élszalad valami finomabbra legyen lehúzva. Nem mondom, hogy nem lehet élesre húzni és nem lehet vele dolgozni, mert lehet, de éppen ezek miatt a törések miatt nagyon hamar elkezd repeszteni. 
• a panelrögzítő torxok félig besüllyesztve - ennek mi értelme? Akkor  már miért nem lehetett teljesen? 
• a klipsz festett... nyilván ebbe a büdzsébe nem fért bele más...

A sok bosszantó apróság mellett ki kell emelnem, hogy az acél egyébként zseniális (154CM), tényleg jó éltartó és vágóképességgel, ahogy a nyitófurat is bejövős. Full konvex leélezéssel eskü még a negatívumokat is el tudnám feledni. De így... Nem lett szerelem na. 

Hogy ajánlom-e? Azoknak mindenképpen, akik alapvetően is szeretik a Benchmade formavilágát és luxuspuritánságát (igen, szerintem a 154CM felsőkategóriás acél mellé ez a szedett-vedett fröccsöntött markolat a maga hibáival és a festett klipsz nem más, mint az úri élet illúziója a szaharában). 

A forma egyébként bejövős.

A pengére már azt mondtam az elején is, hogy érdekes arcú leányzó, de egy próbát megér.

Méretre is ideális egy 9-es kézbe. 

De aztán itt van ez. Ez a három különböző szög ez egészen egyszerűen sok rá. 

És akkor ugye a klipsz. 50 000 forint körüli vasról van szó. Ez így kissé bazári nekem.

De miért? Komolyan: miért? Bök, nyom, ráfogsz szar. Mint sajtreszelővel maszturbálni, hogy egy klasszikusra utaljak. 

Idegbajtól mentes szép jó napot! 

Régi bűnnek hosszú az árnyéka, tartja a mondás - az én bűnöm meg igen-igen régi. Most már lassan 5 éves. Történt pedig, hogy hirtelen felindulásból úgy döntöttem, hogy kellene már egy posztot írni egy tényleg szar késről. Amilyen könnyűnek látszik a dolog, mint hosszas keresgélésem során kiderült, legalább annyira nehéz a valósgában. Mert az nem úgy van, hogy csak úgy szar késeket lehet találni! Áááá de nem ám! A cél ugyanis az, hogy informáljuk a kedves olvasókat. Tehát ha szerzek egy noname, első blikkre is gagyi vackot, akkor a küldetést nem teljesítettem, hiszen azon ti is látnátok, hogy szar. Ezért olyan vasat kellett keresnem, amit alapvetően megbízható helyről lehet beszerezni, ahol egyébként olcsó, de minőségi termékekkel találkozol. Meg persze olcsónak kellett lennie. Meg ki is kellett néznie valahogy. Tehát éppen olyannak, mint amit a fiadnak megveszel az első túrájára. Én meg azt akarom, hogy ne tedd, mert ez átbaszás. 

Na hát hová máshová vetődhettem volna, mint a kedves francia sportmultiba? Ahol azért állandó készleten van az Opinel és a Victorinox, gyakran megfordul a Leatherman is - és egyébként a saját márkás cuccaik sem rosszak, na ott akadtam mai írásunk alanyára. 

Előrebocsátom, hogy az általam megvett modell egy régebbi változat, ma már ennek egy áramvonalsítottabb, faceliftes változatát lehet kapni, de ugye hiába tökéletes kör a tehénlepény, attól még csak szar marad. 

Tehát erről a változatról lesz szó: https://www.decathlon.hu/bicska-axis-85-id_8395982.html

de ahogy az újat elnézem https://www.decathlon.hu/bicska-axis-85-grip-v2--id_8559544.html hát köszönet abban sem lesz.

Engedjétek meg, hogy rögtön az elején ide is másoljam azt, amit a bolt mond róla: (tudjátok, mint kamaszkorunkban a házibuliban, amikor az enyhén már illuminált házigazda bemutat minket egy ismerősének:

- Laci, EZ itt Dóri, Dóri EZ meg itt Laci. Dóri régóta nem dugott senkivel, Lacikám [itt enyhén oldalbabök és "feltűnés nélkül" kacsint], tiéd a pálya.

"20°-os pengeszög. A csomagolás hátoldalán feltüntetett narancssárga háromszög segítségével ellenőrizhető a pengeszög egy fenőkövön. Helyezd a pengét a háromszögre, kövesd a dőlésszöget és őrizd meg ezt a szöget a fenőkövön történő élezés közben!" Jelzem, nem volt benne semmiféle háromszög. Nem kocsi ez, nem kell bele elakadásjelző. Mondjuk érdekesen nézne ki élezés közben, ahogy egy háromszöget tartok az egyik kezemmel, másikkal a kést, a harmadikkal... ja várj, csak két kezem van... Idióták! 

"Mérnökeink 3 okból döntöttek úgy, hogy a késhez 5Cr15-ös rozsdamentes acélt használnak:

- az acél kellő keménységű ahhoz, hogy 2 órán át ne csorbuljon ki például ágak vágása vagy vad feldolgozása közben.
- az acél kellően „puha” (kb. 56 HRC) ahhoz, hogy néhány mozdulattal újraélezhető legyen
- kémiai összetételének köszönhetően remekül ellenáll a korróziónak."

Gazdaságisunk meg egy okból. Mert ez olcsó. Na... idegbaj nélkül megpróbálom lehozni ezt a meccset. 

"kellően kemény, hogy 2 órán át ne csorbuljon ki ágak vágása/vadfeldolgozás közben" - de a 121. percben jaj neki! Ugye? Teljesen hihető! Aztán ugye: ágak vágása: milyen fa, milyen vastag stb... (eskü még mindig a 2 órán rugózok közben). Meg vadfeldolgozás... Én még nem voltam abban a szerencsés helyzetben, hogy a lábam közé kapjak egy vadkant és a pöcsétől a torkáig vágjam a sörtés bundáját, hogy aztán kizsigereljem, de eskü megnézném, ahogy azt valaki ezzel megcsinálja. Mert ugye a második mondat meg az, hogy kellően lágy ahhoz, hogy néhány mozdulattal újraélezhető legyen. Igen, hát basszunk a szüzességért. Mert vagy az egyik, vagy a másik ugye. Nyilván nem lehet a cowry X-el egy lapon emlegetni, de ezt a bullshit dumát azért na! 

Kiválóan ellenáll a korróziónak - az biztos. Mármint a penge. De erről majd később. Előtte javaslom nézzük meg, hogy mit kapott a facelift után a marketingesektől:

"Mérnökeink 3 okból döntöttek úgy, hogy a késhez 5Cr15-ös rozsdamentes acélt használnak:

Jobb napokat!

Az van, hogy a munkahelyen a főnök is egy kapitális fasz és a kollégákat is egyszerűbb lenne egy szívlapáttal agyonbaszni - ha már a szeretet ünnepe közeledik egyeseknek - mint nap-nap után szenvedni velük. A mószerolás olyan szinten zajlik most éppen már hónapok óta, hogy az embernek írni sincs kedve, mert csak a keserűség áradna belőle. Idióták persze mindenütt vannak, de ahogy az évek telnek, úgy lesz egyre nehezebb elviselni őket. Ezért volt most megint egy kisebb szünetecske a posztokban (Több, mint egy év! :'( ). Ebben az idegállapotban nem egészséges ha az ember éles késekkel foglalkozik. 

Ahogy az ősz lassan a télbe fordult, úgy tisztázódtak le a gondolatok is. (aztán meg jött a tavasz és a nyár eleje, és itt vagyuk).  A kezdeti: "mi a bánatos isten faszát lehet ezzel a sok hülyével kezdeni" dilemmáját fölváltotta a szívlapátos megoldás és ezzel a masszív és nagyon mélyre leülepedett gyűlölettel már egész könnyen együtt is lehet élni. Sőt! Bizonyos fajta tőkesúlyt alkot ez, amitől még kedvező széljárás esetén könnyen siklik hajónk, de vihar esetén sem borul föl, mert tudjuk, hogy kik azok, akik megkeserítik a hétköznapjainkat. 

Na, aztán kitavaszodott és bár az ellenérzések megmaradtak, de ha már az embernek van a legjobb blogja a világon (nyilvánvalóan így van :) ), akkor muszáj írnia. Tudom, érzem én is, hogy alig halad a blog, de brutálisan sok a dolog mostanában. Hiába van bekészítve 10 írás is, ha képeket nem tud hozzá gyártani a stáb, akkor batyhattyuk. 

De nem is erről akartam ma írni. Azaz a fenéket nem, hát erről is, mert ez a meghatározó pont - ami mentén most a világot föl lehet osztani olyan emberekre, helyekre, pillanatokra és feladatokra, amelyeket szívesen él át az ember, meg hát olyanokra, amiket nem. Egy tökéletes egyensúly ez, a lélek ősállapota, amikor pontosan annyira tudod gyűlölni a körülötted lévőket, amennyire szeretni a távolabbiakat. Nem mondom, hogy könnyű ezt megfogalmazni, de végeredményben mégiscsak arról van szó, hogy a kurva anyját mindenkinek, kivéve... És itt jöhet egy hosszabb felsorolás. Szerencsére a felsorolás sokkal-sokkal hosszabb, mint a szívlapátos oldal. Néha egészen úgy érzi az ember, mint az Üvegtigrisben. Hogy tudniillik, nem én, hanem a kocsi van rossz helyen. Lefordítva: én jó helyen vagyok, tehát azt csinálom, amit szeretek, amihez értek, sőt, amiben a legjobb is vagyok - de a hely, ahol ezt csinálom, az a nem jó. 

Minél többet írok róla, annál biztosabban érzem, hogy a mondanivaló rátekeredik az ujjamra, gúzsba köti őket, hogy aztán újra és újra ugyanazokat a köröket rójjam csak és így minden gondolat egy pont körül forogjon. Azt próbálnám itt megértetni, hogy az árnyak is csak a fénytől vannak és ahogy a jedi rend sem létezhet a sith-ek nélkül, úgy kell az örök boldogság és lelki könnyedség mellé a határtalan, bármikor kiterjeszhető gyűlölet és a kissé depresszív mélység is. Így a háború árnyékában persze mindezek a gondolatok bagatellnek hatnak, de hát ugye mindenkinek a maga keresztje: nekem ez.

Korábban már áradoztam egy sort Szabó Zoltán Lidércéről. A véleményem továbbra sem változott: az a kés egy álom. Most azonban, hosszas várakozás után végre kézhez kaptam azt a darabot, ami úgy tartozik hozzám, mint a gondolataim és érzéseim. 

Ezt talán még nehezebb megfogalmazni, mint a bevezető részt. Sok bicskára tudom azt mondani, hogy a rajongásig szeretem, mert ilyen vagy olyan. És valahol minden bicska válasz is egy soha ki nem mondott kérdésre: mivel tudom majd elvágni, átszúrni, megkenni, lenyesni, kibontani stb...? A különbség, hogy ki és miként teszi föl azt a kérdést! 

Zoli úgy tette föl, hogy "miként nézne ki az a saját tervezésű bicska, ami egyszerre erős, ügyes, kicsi és remekül végzi a feladatát?" - ha jól dekódoltam a készítő saját gondolatait. Az már marketing és piaci igény felismerése, hogy a készítő ilyen törekvései találkoznak-e a közönség igényeivel. Persze a késes világban nagyjából mindenkinek van egy elképzelése az ideális késről és saját észrevételem alapján igenis körüllengi valami nimbusz az egyszerű, letisztult formát. 

Ezt leginkább csak idővel érti meg az ember. Persze most az a nagy trouvaille, hogy a magasabb életkor több tapasztalatot jelent? Tényleg ezt a nyilvánvaló felismerést magyarázza nekem ez a kis szaros? Hát bizony ezt. Mert ez távolról sem egyértelmű! A rekurzív, széles élszalagos, covry X titánpaneles, aquamarine kék foszforeszkáló betéttel és a nyitást segítő high-tech mechanizmussal és ránézésre is kényelmetlen fogással megáldott vasak engem valahogy taszítanak. Mint a plázákban magassarkúban imbolygó ribancok: cicoma itt, cicoma ott, nem mondom, dísznek az ember egyszer-egyszer elvinné őket - esetleg még éjszakai díszlövéssel is tisztelegne előttük olykor - de eszébe nem jutna, hogy a vasárnapi reggelit velük költse el. Ugyan már! Oda kinyúlt mackónaci kell, meg kócos, konytba fogott haj, pamutpóló (az otthon melege)... és brrr... eskü, máris rosszfiús gondolataim vannak! :D 

És csak amikor ezeket már tisztáztam magamban, akkor jutottam el oda, hogy a megfelelő kérdést föl tudjam tenni. Létezik-e olyan bicska, ami nem élszalagos, hazai készítő munkája, egykezes nyitású, könnyű tisztán tartani, nem kkve, deep carry, prémiumhoz közelítő acéllal és a legegyszerűbb szerkezettel rendelkezik? A tökéletes választ pedig Zoli adta meg: a Grabovszki! (Ha jól tudom, akkor jogdíjak miatt nem ragaszkodunk az eredeti Grabowski formához.) A félkövér és aláhúzott részek kötelező elemei voltak kutatásomnak, a többi csak extra - de persze ezekben is nagyon kevés kompromisszumra törekedtem volna eredetileg.

Aprólékosan egyeztettünk Zolival ismét. Tényleg, a legapróbb részleteket is 2x beszéltük át. Pedig a kérésem csak egy alap Grabovszki volt. Igen, az alap. És valójában most érkezünk el a tökletességhez! Mert ha a kérdésre az alapváltozat a válasz, akkor bizony az már önmagában is tökéletes. Nézzük!

A deep carry klipsz tényleg deep carry. Masszív méret, csillogásmentes felület, rajta Zoli logója - a már a Lidércnél elmondott tökéletes szimmetriával és arányokkal elhelyezve. A klipszet egy torx csavar rögzíti. Ez talán esztétikusabb lenne süllyesztett fejjel, de jelentősen vesztene a praktikumából: így most picike törővégként is lehet használni, nem utolsó sorban süllyesztése nem gyöngíti az alatta megbúvó lemezt. (Pszt, te haver figyelj! A baromja törővéget keres rajta! :D :D :D Pedig ez nem egy urban tactical lófasz, hanem csak a tökéletes bicska. ;) Persze szükség esetén arra is lehet használni, de ugye igazán nagy szükség esetén akár más is lehet ott.)

Az fr4-es panelokat 3 torx rögzíti, ezek már tökéletesen szintbe süllyesztve, míg a tengelyt egyetlen jól látható, sima, süllyesztett csavar tartja. 

A penge full konvex elmax, a nyitást egy nyitótárcsa oldja meg, amire igényesen a termék neve, sorszáma, a penge anyag és a gyártás ideje (év, hónap) lett gravírozva. 

A penge liner lockos, amely lock egyszerű acéllemezből áll. 

És tulajdonképpen ennyi. De ahogy korábban is, érdemes ezt részleteiben megvizsgálni!

Hol is kezdjem? 

Ez a bicska éhes. Márpedig leginkább textilt szeret enni. Egészen egyszerűen bizonyos típusú nadrágok zsebét kikoptatja. Másokét - a jó kis munkaruházatis overálok pl. - meg nem. Szóval a jó ég tudja, hogy miért van ez. Engem egyáltalán nem zavar, mert kb. mire a zseb kikopik, addigra a gatya más részei is megadják magukat, akkor meg nem mindegy, hogy hol foltos? 

A mattított klipsz jól ellenáll a karcolódásnak, de azért van ami meglátszik rajta. Atombiztosan tart, precíz, mint állat. 

A nyitótárcsa maga az álom: nem lóg bele semmibe amikor vágunk, stabil és nem utolsó sorban egy torxszal akár le is vehető (vannak olyan országok ahol ugye nem engedélyezett az egykezes nyitás és a zárszerkezet egyszerre). 

A liner lock az liner lock. Nem lehet róla mit írni: jön-megy, teszi a dolgát. 

A vásárlás után rögtön lenyomott egy "EGY" kihívást - hiba nélkül. A tengelycsavart az elején beállítottam (immáron több, mint egy fél éve), azóta nem kellett még utánahúzni sem! Hoppácska! 

A tengelycsavar egyébként nem egy egyszerű csavar. Nem torx, nem kurvanyám típusú lófasz, amihez mérnöki diploma és három NASA technikus kell, hogy a külön erre a célra gyártott kulcssal precíziósan állítható legyen, hanem egy csavar bazdki! A slusszkulccsal beállítod, ha úgy hozza a helyzet. Érzed-e mögötte az átgondolt koncepciót, hogy itt nem a vásárló szivatása volt a cél, hanem a praktikum? Mert én marhára érzem! 

A nyitáshoz és a záráshoz a hüvelykujj számára egy helyen ki van marva az oldallemez. De nem ám derékszögben ahogy a legegyszerűbb és leggyorsabb és legolcsóbb lenne! Dehogy! Hiszen mindenki tudja, hogy úgy kényelmetlena nyitás, mert nem áll kézre az ujjnak. Na kérem ez hegyesszögben van marva, ahogy az ujjad áll természetesen a panelen. Át van ez gondolva kérem a legapróbb részletekig. 

Nézd meg a bicskát: semmi csicsa, semmi csillogás és mégis! Százszor, lófaszt! Ezerszer inkább ezt viszem magammal, mint akármi mást - most már több, mint egy éve. Automatikusan ehhez nyúlok, amikor kést keresek. Minden helyzetben ezt keresem. 

Most olyan dolgokba nem megyek bele, hogy persze vág, mint a veszedelem, tavaly novemberben egy 5 forintos helyen le is metélte a hüvelykujjam végét, de az másik történet. 

Megérte-e? Maximálisan. Vennék-e még egyet! Mi az hogy! Fogok is. Ezzel a kettővel (Lidérc és a Grabo) Zoli nálam elérte a tökéletességet. Azt a szintet ami fölött már minden más csak szószaporitás és sallang. Ha a késedre, mint munkaeszközre tekintesz, akkor ez a kettő az etalon.

A maga valójában.

Az arányok tökéletesek. 

Mi a neve, mi a penge anyaga, sorszám és év-hónap. Más nagyon nem is kell.