Üdvöt és munkakedvet! :)

Bálint nap van, hát miért is ne. :D Mondjuk ez tényleg az volt. Igaz néhány évvel ezelőtt, de akkor is. Hosszasan érlelt gondolat után elhatározásra jutottam és beszereztem egyet, amit éppen ma kaptam kézhez. Sok tapasztalat nincs még vele, szóval ez egy "kicsomagolós" írás lesz. Tegyünk be egy kis Ensiferumot, essen le az állunk Netta Skog adottságaitól ;) és hadd szóljon! 

Körülbelül ezerszeresen biztosított kartondobozban érkezett. Granulátumok között "zsírpapírba" csomagolva. Végül is elég sokat utazott Finnországból idáig, védjék is meg rendesen a portékát, mert azért annyira nem olcsó mulatság manapság egy kés. Még 60 euroért sikerült megrendelni, amire rájött 10 euro postaköltség, 19 euro ÁFA, szóval úgy 90 euro lett a vége. Na dehát egyszer élünk, még mindig inkább erre költsön az ember, mint gyógyszerre! 

Sok helyen lehet ezekről a késekről olvasni, szóval nem gondolnám, hogy én fingom most a passzát szelet, de azért a sajátos pengeélen stílusban mégiscsak elemezni kellene ezt az eszközt. 

Tok

Bőr. Nyee... Hát tudjátok, mi a véleményem róla. Magát az anyagot nem szeretem, bár a minősége kiemelkedő, az illata elvarázsol! :) Az elején elvileg "tradícionális" finn minta, meg egy büszke sas, ami fölött Made in Finland, alatta meg Kauhava városa, a készítés helye. A varrás hátul található, elképesztően pontos illesztéssel. A tok száját egy vékony rézlemezzel húzták össze, a tok hátulján ide került a "D" gyűrű, amin az övbújtató függ. Szóval liffegős tok. Tetszik. Hajlik, amikor és amerre kell. Azzal, hogy a hátulján varrták össze, esélye sincs, hogy a késsel elvágjuk a cérnát. Ezt mondjuk azzal is kivédték, hogy az alsó 2/3-ában van egy műanyag betét, ami mindentől is megvédi - már ami belülről jön. Akkor is jobban szeretem az átfolyó rendszerű, kopogós műanyag tokokat, vagy éppen a kydexet. A bőr azonban szép, a késhez illik és tényleg igényes munka. A kést meg elég keményen tartja, mivel a nyél szépen belefeszül a rézgyűrű által összehúzott szájba. 

Volt rajta egy kis cetli, finn, svéd, angol és orosz nyelven, hogy a kés éles, vigyázz vele, élezd meg időnként és, hogy a nyél nem mosogatógép kompatibilis. Hát igen, ide jutottunk drágáim. A felhasználók már olyan hülyék, hogy maguktól nem jutnak el odáig, hogy egy kés éles, ha használod akkor néha meg kell élezni és nem a gép mosogat... 

Na, de nézzük a lényeget! 

A markolatnak olyan jó illata van, hogy besza-behu! Nyírfa, szép színnel beeresztve. A mintázata nagyon tetszik, fogásra meg hát... tudjátok mit szoktam ilyenkor mondani! ;) Olyan kényelmes, mintha saját legnemesebb testrészemet tartanám a markomban! :D Tényleg atomstabil a fogása. A kiszélesedő vége miatt tökéletesen illeszkedik a tenyérbe. 9-es kezem van. Ha ennél nagyobb lenne, akkor azért lehet, hogy kényelmetlen lenne, de így tökéletes. A végén elkalapálták a pengeszárat, aztán nem csiszolták meg túlságosan, de hát minek is? Rusztikus, és a használatot nem befolyásolja. Tetszik. A penge felé szépen rézgyűrűvel lett lezárva, méghozzá eléggé precízen, mert a penge mellett aztán semmi hézag, hogy oda bejusson folyadék vagy bármi. Az anyagválasztás miatt kifejezetten könnyű lett a kés (83 g!!!! Ami azért egy 9,5 centis pengéhez mérve igazán szép teljesítmény) és éppen ezért baromira vigyázni is kell vele, mert ott van a pengéje is, amiről nem is tudom mit lehetne írni. 

Szénacél, skandi leélezéssel és egy lehelletnyi élszalaggal. De ez úgy harap, de úúúúúúgy harap! Ez valami elképesztő! Brutálisan jó vágóképesség! A pengeháton kaparóél. Azaz inkább úgy lett hagyva. Kíváncsi leszek meddig tart. A hegye leírhatatlanul tökéletes. Kézbe veszed és nem is lesz más vágyad, mint mamutfenyőből fogpiszkálót faragni, mert letehetetlen a cucc. A 80 CrV2 acélt 59 HRC-re edzették. 

Ja igen, van egy ilyen gyorsan lézergravírozott Ahti felirat rajta, hogy tudjuk, hogy ki készítette az elvileg Lauri pengéből a cuccot. Mert ez egy egyébként 15 euros Polar95 Lauri penge. Tényleg csak szuperlatívuszokban tudok róla egyelőre nyilatkozni. De ahogy a teszteket elnézegettem, ez később sem lesz nagyon másként. :)

Így a maga teljes valójában.

Kauhava. 

Szépen végigvarrva.

Ez a pont a tok kulcsa. Ez tartja helyén a kést. Filléres, de nagyon ötletes megoldás.

És hát na, a precizitás. 

Ez a tükrös csillogás a szálcsiszolt pengetükrön nem sokáig fog tartani, abban biztos vagyok.

Erről az oldalról jobban látszik a csiszolás. Hát dögöljek meg, nagyon szexi kis darab. :)

Szépen lezárva a penge, bár a logózás így, ebben a formában azért picit, hogy is mondjam... gagyinak hat.

Precíz. Tényleg szép.

Nyilván lehetett volna még mókolni rajta, de minek? Ezen a késen nem ez a lényeg. Munkakés feeling vagy mifene!

Pokolian nehéz ám ezt a vasat fotózni.

Ember! Az a hegy! :-o

Hogy ez de mennyire állati jól néz ki, az hihetetlen! 

Üdvöt és munkakedvet!

Előbb-utóbb tényleg a teljes elhülyülés állapotába kerül az ember. Történt pedig, hogy néhány héttel (1-2 hónap is van az már) ezelőtt hirtelen felindulásból vásároltam egy Victorinox Campert. Nem ez az oka az elhülyülésnek. Bár azért közelít. :D  Hanem hogy állandóan ki-be kellett pakolni a zsebből. Mert valami társadalmi elvárás, vagy mi a fene, hogy nem lehet hetekig használni egy munkásnadrágot. Állítólag koszos meg büdös... Hát aki a gatyámat nézi és szagolgatja, az meg is érdemli. Szóval állandóan ki-be rakosgattam. Aztán inkább betettem a kódorgó tarisznyába. Onnan viszont akkor ki kellett venni a Spartant. És azt utána áttettem a Canon gép táskájába. De aztán rájöttem, hogy így ott kettő Spartan van (egy zöld meg egy fekete), tehát az egyiket (a zöldet) átettem a Nikon táskájába. Aztán egyszercsak sétálok nagy magányomban valami istenhátamögötti dűlőúton egyik lelőhelyről a másikra: a hátamon a Tanki-féle túravezető hátizsák, benne a kis Minelabb 600-as meg az ebédem. Páncélos lakoma: azaz májkrém konvzerv (páncélja a konzervdoboz), csípős zöldpaprika és friss sós-köménymagos kifli! Óóóó az a bélmozgás, amit ez előidéz! Versenyt fütyül az ember valaga az Alpokból lezúduló koraőszi széllel! 

Ringatom itt magam a szabadban fingás édes élményébe, miközben csomagolom ki az elemózsiát. Zsebembe nyúlok és (biztos kitaláltad már) nincs ott a svájci. Persze, hogy nincs, mert reggel kiraktam a kódorgóba. Az meg most Sopronban maradt. Ez úgy a kisebb baj lenne, de ha ez ott maradt, akkor én meg éhes maradok, azaz hát van paprika, meg kifli, de azok csak löketet adnak a szélnek, zamatot nem, ha szabad ilyen virágnyelven fogalmaznom. A kedvem is rossz lett ettől és eszembe jutott, hogy bús valaggal nem lehet vidámat fingani (via Esterházy Péter). 

Márpedig bicska nélkül mégsem mehet haza az ember, ezt én már Fülig Jimmytől megtanultam. Szóval ott és helyben már meg is született az elgondolás, hogy ott rohadjon meg az összes egy-egy táskában, de mégiscsak kell egy újabb, ami zsebben lesz. Szóval most akkor minden helyen lesz svájcim. 

Ennek kapcsán meg az jutott eszembe, hogy még sosem írtal a svájciról. Mert ugye minek is írna az ember róla, hiszen mindenki ismeri, mindenki használja, akkor meg minek? Aztán - ahogy a Gyűrűk urában is - sokasodni kezdtek a jelek, hogy Bogyesz, csak meg köll ezt csinálni, nem maradhat svejci-poszt nélkül a blog. 

Kezdődött azzal - mármint a jelek sokasodása, hogy hosszú évek után a YouTube újra földobta meghallgatásra az Oesch's die Dritten "örökbecsű slágerét". Én édes jó istenkém, de boldog évek is voltak ezek, amíg nem dobta föl! Édes lelkeim, mi ehhez képest az elmúlt időszak párkapcsolati válsága, költözés, COVID járvány! És mi rosszat hozhat még 2022? Oroszország lerohanja Ukrajnát, meghal II. Erzsébet és akkor még az Oesch's die Dritten is! Mert úgy egyébként hang nélkül elnézegetné az ember ezt a Melanie Oesch-t, na de hát azért a falusi bukolikának is van határa. Jódlitime ide vagy oda, de én már a mixercsávó szemén is láttam, hogy legszívesebben fejbevágta volna a csajt a narancskoktél fölött. Ha én gleccser lennék, tuti megindulnék a völgynek ettől a mulatóstól. (Na de persze szeretjük a folk muzikkot, csak ne ilyen töményen - mondjuk a szám felénél bevághatnának nem is tudom... talán egy kis Moonsorrow-t vagy Manegarmot, aztán jódlizhat a kiscsaj tovább, bánja a tököm...) 

Aztán folytatódott azzal, hogy kezembe akadt Leslie L. Lawrence "A vérfarkas éjszakája" c. könyve majd annak a folytatása "A vérfarkas visszatér". Szóval csatoltam föl a bőrpantallót és a csengőhangomat is lecseréltem havasi kürtszóra, amikor az egészre rátett még egy lapáttal az algoritmus és bedobta, hogy "jah, hülyegyerek, ha tetszett az Oesch's die Dritten, akkor tetszeni fog neked Felix Immler is." Soha ne kérdőjelezd meg egy algoritmus bölcsességét, ő az alfa és ómega, a kezdet és a vég és ő tudja, hogy mi a jó neked. 

Erről muszáj egy kicsit írnom. Faszikám olyan, mint egy low budget Ray Mears. Mondjuk közös bennük, hogy mind a kettő egy jóllakott napközist juttat eszembe, ahogy a kis pufi képükkel küzdenek ott a vadonban. De érdekes módon mind a kettőt nagyon bírom. Ahogy jólesően vigyorog a saját balfaszságain és ahogy megalkot mindent egy szál svájci bicskával, hát az valami fenomenális. És valami olyan őszinteség árad belőle, hogy az embernek kedve lenne meghívni egy sörre és közben elbeszélgetni vele az élet nagy dolgairól. 

Szóval ez így mind együtt indított el azon az úton, hogy akkor írjunk mi is a svájciról. Most azt hadd ne, hogy ki és mikor és miért alapította meg, hogy hogyan lett éppen Victorinox és mi lett aztán vele meg a Wengerrel, mert ezt egyrészt kb. 1 millió másik helyen leírták, másrészt meg a faszom... mégiscsak le kell írnom, mert úgy lesz kerek egész a sztori.

Ahogy sok más helyen, Svájcban is a 19. század végén lendül föl az ipar és Karl Elsener megnyitja első késes boltját. Hősünk a mama kedvence, anyuka mindenben támogatja, de azért dolgozni is tudhatott, mert néhán év múlva már a hadsereg egyik beszállítója lesz. Innen az angol meg a német elnevezés is, hogy SAK = Swiss Army Knife. Anyuka 1909-ben elköszön ettől az árnyékvilágtól és megtér teremtőjéhez, a fiú pedig tiszteletből a nevét (Victoria) adja a cégnek és választja szimbólumnak a keresztes pajzsot. Aztán 1921-ben megjelenik a piacon a rozsdamentes acél és újításként anyuka nevét összekapcsolja a francia inoxidable (rozsdamentes) szóval. De mivel ugye pici bicskákról beszélünk, így a Victoria inoxidable nem férne ki rá, hát összevonja és lesz Victorinox. Innen kezdve már tényleg csak az innovációról kellene beszélni, de nem fogok. Helyette szólok inkább a sajátos történelmi fejlődésről. 

Mert valahogy én ezt mindig is úgy képzeltem, hogy ülnek ezek a kis stüszi vadászok a hegyen ott a nagy békességben, isszák a tejet, szedik a gyógyfüveket, de hogy úgy nem az a kapkodós fajták. Mert érted: mit csinál a svájci hadsereg a 20. században? Ül a hegytetőn, azt néz ki a fejéből. Ellátmányba meg kapja a konzervet. Azt meg ki kell nyitni. És praktikusabb egy bicskával, mint a kanálgéppel, vagy nem tudom. A magyar parasztnak ölég az egy penge a bicskára, az nem fogja a konzervet kivinni a mezőre, de a svájci baka az úr! Annak konzervnyitó köll, meg csavarhúzó, meg sörnyitó, meg apámfasza! És akkor ilyet kaptak. Aztán amikor a II. vh után az amerikai katonák vitték haza a kis praktikus zsebkéseket, akkor hirtelen megindult a piac is. Egy barátom azt mondta erre, hogy jah, így könnyű, hogy az amerikai katona vitte el a bicskát - mert tőlünk is vittek bicskát, csak tőlünk a rohadék muszkák, az a piac meg nem nyílt ki ugyebár. Erre mondtam én neki azt, hogy ez igaz, csak számítsa bele azt is, hogy a bicskák már az amcsik érkezése ELŐTT is praktikus és a fogyasztói szokásokat messzemenően figyelembe vevők voltak és azoknak megfelelően változtak - a magyar bicska meg hát ugyanaz maradt évszázadokig. (Persze itt jön az ultimate érv, hogy ez azért volt így, mert az már akkor is tökéletes volt - hát szerintem meg inkább olcsóbb és egyszerűbb volt 3-4 féle FORMÁT előállítani 2-3 féle anyagból [agancs, fa, szaru], mint 1 formát 500 különböző funkció kombinációjával.) 

És hát a fogyasztói szokások! Nincs olyan élethelyzet, amire ezek ne találtak volna ki valami kombinációt. Tényleg 1000 féle van. A háromféle méret (58 mm, 91 mm, 111 mm) mellé ma már van egy mégnagyobb 130 mm-es is. De van lapos kártya, mindenféle funkcióval, outdoor fixek, készülnek különféle sportokhoz, szabadidős elfoglaltságokhoz, hobbikhoz és nem is akarom tovább sorolni, mert sosem lesz vége. 

De miért szeretjük ezeket annyira és olyan nagyon? Sokaknál ez a back up kés, a tartalék bicska, ha elhagyná az első számút. Tudom, még sosem kerültem túlélő szituációba ha ezen mosolyogni merek, de mi az istent csináljak, amikor olyanok hordanak maguknál back up kést, akik életükben a lakott terület táblát nem hagyták el? Persze nálam is több féle kés van egyszerre. De ezeket a funkciójuk különbözteti meg egymástól, nem a szerepük. Kis fixpengés (a tarisznyában), amivel kifejezetten a kemény famunkát végzem és ezen kívül még egy bicska. Egy. Nem nyolc! Egy. Aztán azzal eszünk, iszunk, mindent csinálunk. 

Azért szeretem őket, mert tudnak jó minőséget gyártani. (Szerkesztői megjegyzés: a 111 mm-es zárható pengés voltázatoknál a penge kotyogása remélem egyszer gyászba borítja az egész svájci nemzetet, mert az a mérnöki hiba, az a nemtörődömség, ami ezt kiváltja, az vérlázító.)  És ez a jó minőség klasszisokkal olcsóbb, mint egy magyar tradi. Aki azt mondja, hogy egy svájcival nem esik olyan jól a falat, mint egy fejesgörbével, az remélem a trágyakupacot is nemzeti szín pántlikával köti át és úgy kevésbé lesz szagos. 

Ezek után nézzük a felhozatalt. Itt van ugye a zajos tücsök, a kis kékség, amit még 6 évesen találtam egy játszótéren. Megszámlálhatatlan mennyiségű zsebpiszkot gyűjtött ez össze gyerekkoromban. Aztán ugye van két Spartanom, két Camperem, egy Rucksackom, és Foresterem és volt piros Spartanom és zöld Hunterem. 

Nem fogjátok megúszni és én a következőkben több posztban fogok írni róluk. És akkor a zajos tücsi. Mit is lehetne írni róla? Ez valójában egy manikűrkészlet. A kisollóval, körömreszelővel. A kis penge tényleg semmi másra sem jó, mint levél és csomagbontásra. Asszonynak ilyen van a kulcstartóján, ő néha a kiállításbontásnál szokta használni az ollót. 

De tudjátok, ez tipikusan a bicska, vagy nem, ez nem is bicska! Ez tipikusan az a tárgy, amely kialakítja a maga piaci igényeit. Ez a mindig és bárhol veled lehet kategória. De jóemberek, ezt valaki egyszer kitalálta, hogy marketingelje: tedd a kulcscsomódra és soha nem veszíted el. És röhej, de az alapfunkciókat tényleg simán ellátja. Vágni vág, ha azt kell, bár enni nyilván nem optimális. Egy grafitceruzát bármikor kihegyezel vele. És bármikor rendbe szedheted vele kissé ápolatlan karmaid, ami végül is a decens polgári megjelenés egyik alapkövetelménye. Mert ezt erre találták ki. Formára, méretre, kivitelezésre, sőt még acéljára nézve is tökéletesen megegyezik a nagyobb testvérekkel. 

Ez tényleg az a kategória, amire még én is azt mondom, hogy minden körülmények között jó, ha van. És bár a poént nem nagyon akarom lelőni, de minden svájcis írást körülbelül ezzel kellene zárni. Mert hihetetlen, de szerintem igaz, hogy ezeket egy-egy adott probléma megoldására találták ki. 

Azért szépségpöttyökkel gazdagon ellátták az évek.

Eae! Ez az e! A szépségpöttyök. :)

És a logó nem kopik!

A rugó már törött, de nem ér annyit, hogy pótolja az ember. 

Ez nem fogja összetörni a mázsát.

Kisebb, mint a kapdbeujjam. :D 

Üdvöt és munkakedvet! :) (aki érti, érti.)

2009. decembere volt, sosem felejtem el. Nándi barátommal kissé morcosan (és egészen enyhén illumináltan) ültünk a pécsi pályaudvaron, várva azt a rohadt 30-ast. Egyrészt, hogy ő visszajuthasson a kollégiumi szobájába (amit az összes istenek sem tudnak, hogy miként bulizott ki magának erre a hétvégére, mert ő még régikredites volt, akkor már sokadik éve beragadva a kreditrendszer és a kissé bohém életvitel kereszteződésébe), másrészt, hogy én is visszavergődhessek az albérletbe. Éppen egy bölcsész Marlborot kínált felém (a.k.a. kék Helikon, mert a füstszűrője hasonlított a piros malbira) amikor a pályaudvarról nagyobb csapat fiatal jött ki. A bőrdzsekik, kócos hajak és "martens" bakancsok csattogásából - meg az olcsó sör szagából - biztosak voltunk benne, hogy ezek valami koncertre mennek és hát ugye előtte alapozni kell. Nándi azóta már a Valhallában sörözik Odin asztalánál, szóval nem kellett őt félteni, ha "bele kellett csöppeni" egy buliba és hát én sem vetettem meg a kemény másnap ígéretével kecsegtető olcsó szeszeket, szóval csak úgy foghegyről odakiáltottuk nekik, hogy "hova-hova?". Erre azok, hogy "XY zenekar bulijába". A franc sem tudja milyen noname banda volt már, akkor sem mozgatott meg igazán minket. Szóval csak egymásra néztünk, hümmögtünk - az a kurva busz meg csak nem jött - és akkor Nándi azt mondta, hogy "te, ez nekem gyanús. Mi a billernek mennek ezek xy zenekar bulijába, hát nem is úgy vannak öltözve?". Na most itt azt tudni kell, hogy Nándi beceneve Norge volt, mert otthonosan mozgott a (skandináv) black- és death metal bandák között (is). Ja igen, mert az xy zenekarnév egyáltalán nem úgy tűnt, mint amire a srácok cannibal corpse meg morbid angel és burzum pulcsikban menni akarnak. 

Mondom, ülünk ott a hidegben, várva, hátha a fény elvisz minket [hvis lysset tar oss ;)], amikor a pályaudvar felől éktelen visítás csapja meg a fülünket: "vááárjatok bazdki!!!" majd kettő, hát nem tudok rá jobb szót: picsarészeg, olyan 16-17 forma kiscsaj rohan ki a pályaudvarról. A mínusz 5-10 fokban persze miniszoknya, neccharisnya a málnakeverő vastagságú lábakon és 40 soros bakancs... Az előbbi srácok már sehol, ezek meg jól láthatóan még egy utolsó - vagy kettő - kishubit kibuliztak maguknak a restiben a vén kéjencektől és hát lemaradtak a csapattól. Okostelefon, google maps hol volt még akkor!

Éppen eldobtuk volna a dekkett, amikor észrevettek minket és - úúúgy éreztem bakker, hogy így lesz - odajöttek, hogy "nem láttuk-e a tűcsökéket?" Óóó, hogy a csatkai szűzmária vakarja majd véresre a seggedet, hát ki az "tűcsök" bogárkám, kérdezi Nándi. "A tűcsök a világ legjobb pasija (itt Nándit oldalba könyököltem, hogy te, ez a punci ez engem keres :D ) és otthagyták őt és nenszit (beszarok bazdmeg :D ) a kocsmában." Nándi a maga rezignált stílusában csak annyit jegyzett meg, hogy hát így jártatok csibéim, de a srácok ni, abba az irányba mentek, szóval ajdemo, lehet szedni a topánkát és tipegni utánuk. Igen ám, de a fiúcsapatnak már se híre, se hamva és a Szabadság utcán már jellegzetes "bebaszva végighömbölgünk a városon" zajuk se hallatszott. A lányok persze nem tudják, hogy hol lesz a buli, térképük nincs és különben sem idevalósiak. 

Egymásra néztünk barátommal, láttam rajta, hogy egy jó mikka a Hangulatban és a koliszoba minden vágya, és nekem sem volt ehhez sok kedvem, de vannak pillanatok, amikor a szőrös férfiszív is elgyöngül és döntést hoz, döntést, amely egy életre megváltoztatja a sorsát. A dekket elnyomtam, akkurátusan a kukába pöccintettem és kimondtam azt a három szót, ami egész további életemet megváltoztatta: "Na. Gyertek. Megmutatjuk."

Kettőnknek összesen volt 2000 forintja, meg nekem a bankkártyámon kb. 20 000, szóval annyira nem volt nagy a córesz, de erőst reméltem, hogy 1. a buli nem fizetős (nem erre szántam azt a pénzt), 2. a kislányok nem akarnak inni, mert akkor kénytelen-kellettlen, mi maradnánk szomjan. Ezt annál inkább sem szerettem volna, mert Nándin láttam, hogy megfogadta magában, hogy ezért az akciómért hétfőn a levéltárban kezd, felkutatja az összes ősömet (az oldalági felmenőket is) csak azért, hogy elküldhesse őket a véreres faszba, amiért ilyen hülye utódot szabadítottak a világra, mint én. Ezen a hangulatán egy-két kisunicum és 2-3 sör azért sokat segített volna. 

De késő, a döntést meghoztam, a padról föláltunk és ajde, irány a belváros. Kb. 20, végtelennek tűnő perc után, ami a lányok picsogásával ("most akkor a tűcsi elhagyott engem nenszi?", "jaaaj, de szarul vagyok", "kellett volna bugyit húzni ez alá a szar alá, befagy a picsám") telt megérkeztünk. A bejárat előtt tábla: xy zenekar koncertje 22.00-től, belépő hölgyeknek (18 év fölött) (:D :D :D úri dámák mi? :D neccharisnya, bugyi nélkül? :D :D ) ingyenes, uraknak 500-500... Na szép... Belépünk az előtérbe, valami 6-7 lépcsőn alá kell szállni a poklokra, odalent az ajtónál a duplatarkójú, kopasz biztiőr. A jelenet rejtői, meglát minket, elmosolyodik, ölélsre nyújtja karját és elkiáltja magát: "Nándi bazdmeg! Hát ti mi a lófaszt kerestek itt?" Ezek valamikor a töriszakon együtt kezdtek, én meg ásatásokról ismertem az arcot, szóval, picike bazsalygás, neem, a puncik nem velünk vannak tesó (és igen, elmúltak 18 évesek), de pecsét-pecsét minden kézre aztán bent is vagyunk.

Kissé tájidegenül mozgok én itt, mert bár azért magam is rocker vagyok, de ez itt más... Ez nem az én zeném volt. Persze meghallgattam én a Morbid Angelt, de nem rajongtam érte. Az első sör nem is esett jól, lüktet az ember agya ettől a szartól, aztán csönd. Vágod: a pultos gyerek CD-t cserélt a lejátszóban! CD-t bazdmeg! Mintha az őskorban történt volna, pedig csak néhány éve volt. És akkor, és ott minden megváltozott.

Mert Olavi Mikkonen odabaszott a húroknak és Johann Hegg belehörgött a mikrofonba. Akkor és ott engem a skandináv death metal megfogott és kicsit én is "viking" lettem. Sok víz lefolyt azóta a Dunán, de ez az érzés nem változott. 

Éééés a hosszúranyúlt beveztő után így érkeztünk el 2022-be... 

Kedves barátom Sapapa miatt dobta föl a közösségi média, hogy engem érdekelhet a Thorsten's Workshop. Na, amikor megláttam, hogy régészeti leletekből történelmi rekonstrukció készülnek, akkor már én is azt mondtam, hogy ez jó kis buli lesz. Rövid és gyors egyeztetés, eltelt néhány hét és voilá! Itt is van a kés. 

Szeretném leszögezni - amúgy is jobb, ha ezt tudatosítja magában mindenki - hogy az első benyomás bár sokat számít, de semmit sem szabad, hogy meghatározzon. Ez már csak annál inkább is fontos, mert itt bizony az első benyomást egy kevésbé feszült várakozás előzte meg: megöregedtem és nem kergetek álmokat. Tudom, hogy sokkal több késem van, mint amennyire szükségem lesz és minden további már csak arra szolgál, hogy az aktuális pillanatot kielégítse és bizonyítsa, hogy egy egyszerű eszköz sokfélesége valójában csak ízlésbeli eltéréseket tartalmaz. Na, ez kellően bonyolultra sikerült. Szóva a lényeg, hogy leszarom, hogy azért veszem meg mert tetszik, a lényeg, hogy megbizonyosodjak róla, hogy a forma használható.

A forma jelentem használható. A markolat kellemesen fogható, az én kezemnek tökéletes. Semmi csicsa. Kőris. Mer' az jó. Fontos, hogy ez nem stabilizált markolat, így hajlamos a kiszáradásra. Mivel itthon bálnazsír csak a legritkább esetben van, ezért csak nagyon óvatosan kapott egy kis utókezelést.

A penge masszív, vaskos és nagyon dundi. Cserébe full konvex. Az ékszög nagy és a gyári leélezésen is kellett igazítanom. Éppen a dundisága a bája, ugyanakkor azt meg kell jegyezni, hogy egy ilyen méretű késhez képest ez aránytalanul ronja a metszési képességet. Mindez azért rendkívül zavaró, mert a kés még így is használható - de csak korlátozottan és akkor is sokáig kell szokni. Nem mondom kétszer se, hogy ne vékonyítanék rajta a jövőben. A penge egyébként 51crv4-es szénacél, annak minden előnyével és hátrányával. Előnye, hogy tényleg piszok hamar lehetett rá borotválós élt varázsolni, hátránya mindaz, amit egy szénacélnál egyesek hátránynak tartanak. De hát ugye ők meg aztán abszolúte nem érdekelnek, mert mi tudjuk, hogy a szénacél az jó és kuss! 

A tok autentikus, bár a kést kevéssé tartja. Viszont persze fejjel lefelé mikor használnád a vasat? Ügye?

A konyhaszolgálat alatt az asszony szerint nagyon jól teljesített, nekem faragásnál azért voltak fenntartásaim vele, amíg ezzel az ékszöggel meg nem barátkoztam. Továbbra is tartom, hogy ez vékonyabban ütne igazán. 

A pengeforma egyébként autentikus (Hedeby 3-as típus), a ma már Németországhoz tartozó Hedeby lelőhelyén találták. Vikingjeink alatt ez egy elég fontos kikötő volt. (Haithabu - ha rákeresnél). Az 1970-es, 1980-as években itt zajló feltáráson magát a kikötőt is megtalálták, mólóval meg mindennel, van szép erődített település is, szóval tényleg elég fasza kis hely. Olvasgatva a publikációkat én el tudnám magam ott képzelni Lagertha-val. Jó mondjuk vele elég sok helyen el tudnám magam képzelni. :D 

Na de akkor összegezzünk!

Ár-érték arányban ez még úgyis jó vétel, hogy kissé szokni kell a geometriát. Autentikus és használható - ez így szerintem kb. teljesen le is fedi a lényeget. Kézbevéve egy kicsit viking lesz az ember, ha akarja, ha nem. És most nyomás vissza Amon Amarthot hallgatni! 

Tokkal - vonóval.

Csupaszon.

No csillanás. 

Azt hiszem ezzel a natúr fával igazán harmonikus színvilágot hoztunk létre. 

A használati és élezési nyomok a pengén. Úgy összességében tényleg meg vagyok elégedve.

Masszív kis jószág ez! 

Hibátlan illesztés.

Kézbevéve.

Ebbe a mintázatba azért elég könnyen bele lehet szeretni.

Jobb napokat! 

A teljes és totális elhülyülés útjára lépni nem jó érzés. Hetekkel korábban leegyeztetett hétvégi munka, tudom, hogy erdőben lesz. Jó előre kigondolja az ember, hogy mit visz magával. Igen, azt is, hogy melyik kést. 4.00-kor kelés, persze kicsit másnaposan, kávé, valami szendvicsszerű csak, hogy az émelygést elkerüljük, aztán autó és indulás! Kollégát fölvesz - álmos az a rohadék is, de elmehet ám a picsába, ő aludhat a kocsiba, én meg sofőr vagyok - és robogunk. Már jó messze járunk az otthontól, amikor az anyósülésen félálomban lévő kolléga elböffenti magát, hogy 

"- A tarisznyádat hol hagytad?

- Hol hagytam-hol hagytam? Anyádban hagytam éjjel édes öregem, hát hol hagytam volna, itt van a hátsó ülésen, mint rendesen.

- Ott nincs.

- Mi nincs bazdmeg, ne basszá' fő' te is korán reggel, hát oda raktam a dzseki mellé. 

- Oda bizony nem."

Satufék, lehúzódik. Tényleg nincs bazdmeg. De akkor nemcsak tarisznya nincs, de kés sincsen. Mert minden aprószerszám abban van. Na így bajos lesz a mai nap. Visszamenni már nincs idő, hát mi a bánatot csináljunk? 

Azt mondja az a marharépa, hogy hát itt van egy OBI, vegyek ott. (Vegyek mit basszus, tapétavágót? Ne bassz föl!) Nem-nem, eskü, vannak ott kések is. Hiszem is, meg nem is, egy próbát megér, ennyi kitérő még talán belefér.

Na az van, hogy kertészeti részleg. Szartól a repülőig minden van. És kés is! Nézegetem őket. Gardener knife, carpenter knife, light duty knife, heavy duty knife... Fiskars. Nem vagyok túl jó véleménnyel a márkáról, bár igazából nem is panaszkodhatom. De hát mégis... Na, értitek.

Kivenni persze nem lehet őket a tokból, úgy vannak becsomagolva, szóval hinnem kell a marketingszövegnek. Hogy ez heavy duty, meg törővég meg anyámkínja. Nohiszen! 5000 valamennyi volt, bele éppen nem haltam.

Aztán az erdőbe érve kivettem. No hát gyerekek, körülbelül mint egy közepes orgazmus után egy jól sikerült fingás, olyan kellemesen lágy érzés volt ez. De csak szépen sorjában! 

A tok kemény műanyag, semmi csicsa. Az a klasszikus kopogós, lejárati idős műanyag. Ezért aztán nem kár, ezt lehet nyúzni. Alján szép kis lyukacska - itt csöppentem el először, mondván, hogy "nini, hát itt a marketinges picsa mellett ott állt azért a szaki is, aki látott már munkakést!". Aztán a körömcipős, kiskosztümös punci mellé odaállt még a gazdaságis srác is, aki szólt, hogy drága lesz, ha mindent ilyen faszán csinálunk meg és rátetette ugyanabból az anyagból a függesztőfület... Ami így persze merev lett. Egy ponton hajlik. Tudod, hogy hol? Igen, pont ott, hol a beépített élező van. A fül végét visszahajtották, kapott két távtartót, hogy ne essen le az övről (itt megint a szaki szólalt meg szerintem), és egy lyukat, amivel gombra lehet akasztani (hagyták az öreg szakit beszélni, úgy látszik). Ezen kívül az átellenes oldalon van még egy kampócska, ami megakadályozza, hogy zsebből véletlenül kiessen. Ötletes.

A tok jobbos-balos, nyilván ez ilyenkor már alap és a beépített élezőt is ennek megfelelően lehet átszerelni. Most már másodjára írom le, hogy beépített élező és talán ti is érzitek, hogy úgy vagyok ezzel, mint a befosás előtti pillanatok: szorítja az ember, csak nem akarja kiengedni, de hát a barna maci egyre csak dörömböl a barlangjában, hogy ki akar jönni, szóval essünk túl rajta... :/ 

A tököm összes szőrszála ragadjon be a fogai közé annak az elmebeteg marketinges nősténynek, aki ilyet betervezett ide. Tudod milyen ez? Két, elvileg a penge (az él) keresztmetszetére beállított fém lapocska "V" alakban beleültetve egy műanyag házba. Minden kivételnél és minden betételnél élezi a pengét. Mindegyiknél. Mondja Bogyesz, hogy sebaj, majd kivesszük, hiszen a lehetőség adott rá, ugyanis a teljes ház egyben kiemelhető. Igen ám, de enélkül meg nem marad odabent a kés. Áédesjáóistenem! Annyira persze nem voltak precízek, hogy ez pontosan kövesse a leélezést, így lényegében mindig tűélt csinál az egyébként nagyon is tisztességes skandináv leélezésre. 

A törővég ötletes, lapos, kőkemény műanyag, amihez a nyél úgy lett kialakítva, hogy ne csússzon le a kezünk. Gondolom ennél a pontnál a szaki már nyakoncsapta a marketingest és tényleg a funkcionalitást helyezte előtérbe. A narancssárga puha gumi a markolaton egyébként zseniális fogást biztosít, a sima fekete pedig inkább dizánj, mint praktikum, igaz, annak nagyon jó. Van rajta két kis kerek bemélyedés. Ez egyértelműen a kaparóél használatánál jelent komoly segítséget. Bírom az ilyen átgondolt dolgokat. 

Rendes, masszív ujjvédő, ami kell is, mert gyárilag tényleg éles a cucc. 

A penget töve le van kerekítve, így nem vágja az ember ujját az egyébként nem túl éles kaparóél. Valami oknál fogva reszelőszerűen be van vagdalva a penge az egyik oldalon, de reszelni nem nagyon lehet vele. A szikravetőt viszont nem jól indítja. Értelme ennek itt semmi. A hegy masszív, eléggé vaskos, de azért el tud az hajolni, ha nagyon akarom. Az acélról nem sikerült kiderítenem semmit, de érzésre elég jó minőségű. 

Ha most így ránézésre azt mondod, hogy ez egy Mora, akkor nem jársz messze az igazságtól, nyilván újat ebben a szegmensben nem nagyon lehet már alkotni. Alapjában véve azonban kellemesen egyedi jelleggel megáldott cuccról van szó, az összebenyomás pedig nálam nagyon pozitív lett. 

A penge kifejezetten tetszik, a fogás kényelmes, a tok szódával elmegy (azt a rohadt beépített élezőt meg dugják föl maguknak), szóval végül is totál megérte az árát. 

Nyilván még egyet nem vennék, de szükségmegoldásként, tényleg ütöm-vágom késnek ár-érték arányban ez nagyon jó választás volt.

Oké, munkakés. Egyszerű, kopogós műanyag tok. 

Az övbújtató. A függesztőfül pedig merev.

Örülünk, hogy ezeket is tudjuk.

Ha kiveszed a beépített élezőt, akkor a tok használhatatlan.

Ami persze átszerelhető jobbos-balos kivitelre, de nem véletlenül nem népszerűek ezek a beépített megoldások.

Így néznek ki az élezőlemezek.

Sajnos csak homályosan sikerült, de a pengetőnél jól látszik a tűél.

Ezeken meg az is, hogy az élező hol húzza a pengét. Hát igen, nem sikerült eltalálni a leélezés szögét. 

Ja hát megpróbáltuk a szikravetőzést, kevés eredménnyel. 

A törővég.

Kézbevéve ugyanakkor kellemes. 

Jobb napokat uraim!

Ígérem az utolsó Benchmade poszt következik örök időkre. Eskü! A bugouton fölbuzdulva szereztem egy Griptiliant. Vannak ilyen gyönge periódusaim. De gyorsan hozzáteszem, hogy ezt pl. éppen nem bántam meg. A bugoutot most már kicsit igen. Na, de ugorjunk csak az elejére! 

Én nem, és ÉN TÉNYLEG NEM SZERETEM a gyári, egykezes foldereket. Mégis egyre több darabom van belőlük. (De ez még mindig 5 alatt van :D ) Elég régóta megvan pl. ez is. Használtam is sok mindenre, sokáig napi társam volt, sőt, az "Egy" kihívást is teljesítettem vele. De erről majd később. Mégse tudott úgy a szívemhez nőni, mint pl. a Boznánszky aratóm. Hogy az meg mennyire, arról álljon itt egy tavaly májusi történet: 

"Idestova több, mint 25 éve vagyok boldog bicskatulajdonos, de büszkén mondom, hogy kést eddig el nem hagytam. Olyan már volt, hogy szakítás-szétköltözés után idegenben ragadt a portéka, de azokról tudtam, hogy ott voltak.

Most viszont...

Három hete vasárnap reggel fölkelünk párommal, lágyan duruzsol a Bartók rádió, ő nekiáll az omlettnek/nak. Én kisgatyában téblábolok a kotyogós előtt és beugrik, hogy hopp! hát nekem a Boznánszky aratómmal kell reggelizni (mert amióta elkunyerálta tőlem a Nagy István-féle horgászbicskát ["tündekésnek" nevezi - mily' leleményes az asszonyi nyelv!] - Sapapa ajándéka volt!!!!   - azóta nekem nincs állandó hétvégi-kajálós bicskám).

Nézem a fiókban: nincsen.

Sebaj, Bogyesz okos, Bogyesz gondolkozik: Munkásgatya!

Nézem az övön: nincs.
Nézem a zsebekben: nincs

Sebaj... Bogyesz kicsit pánikol, de még mindig gondolkozik.

A tok!
Pásztortok a fiók mélyén: nincs benne.
Másik tok: nincs benne

Seb... a francokat nincs baj! Mindent, de tényleg mindent feltúrok érte. Asztalfiókok kiborítva - 1993-as leltárlista még megvan (mi a bánatot keres az itt?), bicska sehol. Valahol találok papír kétszázast... Könyvespolc, táskák, rumliszoba (asszony szerint - szerintem spájz), ágy, kanapé: nincs.

Mikrót fölemel, hűtőt elhúz, könyvszekrényt elhúz, semmi. Utolsó mentsvár: az iroda. "Röpködnek" a párezer éves leletek, feje tetején áll a világ, nincs meg a bicskám.

Az utóbbi három hétben fogytam valamit, karikásabbak a szemeim, csak andalgok a szobában, emészt a bánat. Enyhe depresszió tüneteit mutatom. Elkeseredésem mértékéről fogalmat alkothat, hogy nekiálltam takarítani... De előtte még bedobok egy mosást, ne a tiszta ruhákra szálljon a por. Szennyeskosár kipakol és ott, ott a legalján, az olajos és glettes munkáspólók alatt, OTT AZ ÉN BICSKÁM!
Hát fiúk-lányok, ha ti tudnátok, hogy én mit érzek most!      

(Hogy hogy a bánatba került oda? Rejtély!)"

Szóval ez az a szint, amit a Griptilian nem ért el. Pedig szépen indultunk! Meglátni és megszeretni egy pillanat műve volt. Megtetszett a formája, pedig egyáltalán nem a szokványos. Használható méretűnek tűnt. Szó se róla, az is. Stabilnak és kényelmesnek tűnt a fogása - és tényleg. Jó minőségűnek az acélja - oké Bogyesz, most már hagyd abba. Benchmade. A védjegyük bazdmeg, hogy csúcsacélokat használnak.

Mégis... 

Ott mozog még most is a kisördög bennem, hogy miért nem lett ez lángoló szerelem? Aztán ahogy így heteket, de inkább hónapokat agyaltam rajta (nem egyfolytában, nem vagyok őrült! hanem csak így néha-néha rágondoltam, de összességében kijött az a pár hónap) rájöttem, hogy mik azok a bosszantó apróságok, amelyek zavartak. Azaz zavarnak. Nem csak ezen a késen, hanem úgy általában egy bicskán.

• az övklipsz pozíciója: akárhogyan is fogom meg a bicskát, kicsit mindig lehet érezni, hogy ott van. De ha már ott van, akkor legyen deep carry. Akkor tényleg bújjon meg diszkréten a zsebben a vas, ne lógjon ki, mint egy odabent felejtett vibrátor. Hát ezen nem olyan. És mondom, bár kifejezetten nem mondanám kellemetlennek, vagy éppen végzetesnek azt, hogy állandóan érezni a klipszet amikor kézbe veszed a bicskát, de mégis zavar. Mint amikor valaki befingik a liftbe. Kibírod, persze, hogy kibírod a 10. emeletig, csak hát mégis zavaró.
• a markolat alsó részének recézése. Nem, nincs és soha nem is lesz olyan, aki ennek a létjogosultságát meg tudja nekem magyarázni. Egyrészt ugye itt van a belső szerkezetnek a kis fém lemeze. Apró, sűrű recézéssel. Aztán rögtön mögötte a nyél kőkemény műanyagából hat rece... Rece a faszt! Borda! Ezt megismétlik a markolat végén. Nyilván nem csúszik el rajta a kezed, de! A pengére amúgy sem tud rácsúszni a markolat kialakítása miatt. Akkor az elején fölösleges. A hátul lévő meg nem is tudom... hát mondjuk ha valaki a pengénél fogva ki akarná rántani a kezünkből a vasat (de ki az a barom, aki ezt csinálnál?), akkor ne csússzon ki? Mert mást nem tudok elképzelni. Igaz, ez akkor sem segítene. Na, a hátsó cserébe állandóan basztassa a kisujjadat, az első meg a mutatót. Kemény és éles minden borda. De annyira, hogy anyám káposztát reszelhetne rajta. 
• a markolat felső részének recézése. Mély levegő, nyugalom uram! Egy bicskának tényleg nem kell milliónyi előírásnak megfelelnie. De odáig azért mindenki eljutott, hogy kitüremkedő dolgot NEM teszünk a markolat tetejére. (Meg egyáltalán a markolatra.) Mert tudniillik azt fogni köll. Az legyen sima, vagy - mint a tradik rugódíszítése - süllyedjen befele a síktól! Na, ez bencsmédéknél nem jött össze.
• a markolat textúrája. Ha valami lehetne finomabb, akkor ez tuti. 
• a leélezés. Én édes jó istenem! Széles és vastag hát, majd a középvonaltól enyhe holker után egyenes, hogy aztán az élszalad valami finomabbra legyen lehúzva. Nem mondom, hogy nem lehet élesre húzni és nem lehet vele dolgozni, mert lehet, de éppen ezek miatt a törések miatt nagyon hamar elkezd repeszteni. 
• a panelrögzítő torxok félig besüllyesztve - ennek mi értelme? Akkor  már miért nem lehetett teljesen? 
• a klipsz festett... nyilván ebbe a büdzsébe nem fért bele más...

A sok bosszantó apróság mellett ki kell emelnem, hogy az acél egyébként zseniális (154CM), tényleg jó éltartó és vágóképességgel, ahogy a nyitófurat is bejövős. Full konvex leélezéssel eskü még a negatívumokat is el tudnám feledni. De így... Nem lett szerelem na. 

Hogy ajánlom-e? Azoknak mindenképpen, akik alapvetően is szeretik a Benchmade formavilágát és luxuspuritánságát (igen, szerintem a 154CM felsőkategóriás acél mellé ez a szedett-vedett fröccsöntött markolat a maga hibáival és a festett klipsz nem más, mint az úri élet illúziója a szaharában). 

A forma egyébként bejövős.

A pengére már azt mondtam az elején is, hogy érdekes arcú leányzó, de egy próbát megér.

Méretre is ideális egy 9-es kézbe. 

De aztán itt van ez. Ez a három különböző szög ez egészen egyszerűen sok rá. 

És akkor ugye a klipsz. 50 000 forint körüli vasról van szó. Ez így kissé bazári nekem.

De miért? Komolyan: miért? Bök, nyom, ráfogsz szar. Mint sajtreszelővel maszturbálni, hogy egy klasszikusra utaljak. 

Idegbajtól mentes szép jó napot! 

Régi bűnnek hosszú az árnyéka, tartja a mondás - az én bűnöm meg igen-igen régi. Most már lassan 5 éves. Történt pedig, hogy hirtelen felindulásból úgy döntöttem, hogy kellene már egy posztot írni egy tényleg szar késről. Amilyen könnyűnek látszik a dolog, mint hosszas keresgélésem során kiderült, legalább annyira nehéz a valósgában. Mert az nem úgy van, hogy csak úgy szar késeket lehet találni! Áááá de nem ám! A cél ugyanis az, hogy informáljuk a kedves olvasókat. Tehát ha szerzek egy noname, első blikkre is gagyi vackot, akkor a küldetést nem teljesítettem, hiszen azon ti is látnátok, hogy szar. Ezért olyan vasat kellett keresnem, amit alapvetően megbízható helyről lehet beszerezni, ahol egyébként olcsó, de minőségi termékekkel találkozol. Meg persze olcsónak kellett lennie. Meg ki is kellett néznie valahogy. Tehát éppen olyannak, mint amit a fiadnak megveszel az első túrájára. Én meg azt akarom, hogy ne tedd, mert ez átbaszás. 

Na hát hová máshová vetődhettem volna, mint a kedves francia sportmultiba? Ahol azért állandó készleten van az Opinel és a Victorinox, gyakran megfordul a Leatherman is - és egyébként a saját márkás cuccaik sem rosszak, na ott akadtam mai írásunk alanyára. 

Előrebocsátom, hogy az általam megvett modell egy régebbi változat, ma már ennek egy áramvonalsítottabb, faceliftes változatát lehet kapni, de ugye hiába tökéletes kör a tehénlepény, attól még csak szar marad. 

Tehát erről a változatról lesz szó: https://www.decathlon.hu/bicska-axis-85-id_8395982.html

de ahogy az újat elnézem https://www.decathlon.hu/bicska-axis-85-grip-v2--id_8559544.html hát köszönet abban sem lesz.

Engedjétek meg, hogy rögtön az elején ide is másoljam azt, amit a bolt mond róla: (tudjátok, mint kamaszkorunkban a házibuliban, amikor az enyhén már illuminált házigazda bemutat minket egy ismerősének:

- Laci, EZ itt Dóri, Dóri EZ meg itt Laci. Dóri régóta nem dugott senkivel, Lacikám [itt enyhén oldalbabök és "feltűnés nélkül" kacsint], tiéd a pálya.

"20°-os pengeszög. A csomagolás hátoldalán feltüntetett narancssárga háromszög segítségével ellenőrizhető a pengeszög egy fenőkövön. Helyezd a pengét a háromszögre, kövesd a dőlésszöget és őrizd meg ezt a szöget a fenőkövön történő élezés közben!" Jelzem, nem volt benne semmiféle háromszög. Nem kocsi ez, nem kell bele elakadásjelző. Mondjuk érdekesen nézne ki élezés közben, ahogy egy háromszöget tartok az egyik kezemmel, másikkal a kést, a harmadikkal... ja várj, csak két kezem van... Idióták! 

"Mérnökeink 3 okból döntöttek úgy, hogy a késhez 5Cr15-ös rozsdamentes acélt használnak:

- az acél kellő keménységű ahhoz, hogy 2 órán át ne csorbuljon ki például ágak vágása vagy vad feldolgozása közben.
- az acél kellően „puha” (kb. 56 HRC) ahhoz, hogy néhány mozdulattal újraélezhető legyen
- kémiai összetételének köszönhetően remekül ellenáll a korróziónak."

Gazdaságisunk meg egy okból. Mert ez olcsó. Na... idegbaj nélkül megpróbálom lehozni ezt a meccset. 

"kellően kemény, hogy 2 órán át ne csorbuljon ki ágak vágása/vadfeldolgozás közben" - de a 121. percben jaj neki! Ugye? Teljesen hihető! Aztán ugye: ágak vágása: milyen fa, milyen vastag stb... (eskü még mindig a 2 órán rugózok közben). Meg vadfeldolgozás... Én még nem voltam abban a szerencsés helyzetben, hogy a lábam közé kapjak egy vadkant és a pöcsétől a torkáig vágjam a sörtés bundáját, hogy aztán kizsigereljem, de eskü megnézném, ahogy azt valaki ezzel megcsinálja. Mert ugye a második mondat meg az, hogy kellően lágy ahhoz, hogy néhány mozdulattal újraélezhető legyen. Igen, hát basszunk a szüzességért. Mert vagy az egyik, vagy a másik ugye. Nyilván nem lehet a cowry X-el egy lapon emlegetni, de ezt a bullshit dumát azért na! 

Kiválóan ellenáll a korróziónak - az biztos. Mármint a penge. De erről majd később. Előtte javaslom nézzük meg, hogy mit kapott a facelift után a marketingesektől:

"Mérnökeink 3 okból döntöttek úgy, hogy a késhez 5Cr15-ös rozsdamentes acélt használnak:

Jobb napokat!

Az van, hogy a munkahelyen a főnök is egy kapitális fasz és a kollégákat is egyszerűbb lenne egy szívlapáttal agyonbaszni - ha már a szeretet ünnepe közeledik egyeseknek - mint nap-nap után szenvedni velük. A mószerolás olyan szinten zajlik most éppen már hónapok óta, hogy az embernek írni sincs kedve, mert csak a keserűség áradna belőle. Idióták persze mindenütt vannak, de ahogy az évek telnek, úgy lesz egyre nehezebb elviselni őket. Ezért volt most megint egy kisebb szünetecske a posztokban (Több, mint egy év! :'( ). Ebben az idegállapotban nem egészséges ha az ember éles késekkel foglalkozik. 

Ahogy az ősz lassan a télbe fordult, úgy tisztázódtak le a gondolatok is. (aztán meg jött a tavasz és a nyár eleje, és itt vagyuk).  A kezdeti: "mi a bánatos isten faszát lehet ezzel a sok hülyével kezdeni" dilemmáját fölváltotta a szívlapátos megoldás és ezzel a masszív és nagyon mélyre leülepedett gyűlölettel már egész könnyen együtt is lehet élni. Sőt! Bizonyos fajta tőkesúlyt alkot ez, amitől még kedvező széljárás esetén könnyen siklik hajónk, de vihar esetén sem borul föl, mert tudjuk, hogy kik azok, akik megkeserítik a hétköznapjainkat. 

Na, aztán kitavaszodott és bár az ellenérzések megmaradtak, de ha már az embernek van a legjobb blogja a világon (nyilvánvalóan így van :) ), akkor muszáj írnia. Tudom, érzem én is, hogy alig halad a blog, de brutálisan sok a dolog mostanában. Hiába van bekészítve 10 írás is, ha képeket nem tud hozzá gyártani a stáb, akkor batyhattyuk. 

De nem is erről akartam ma írni. Azaz a fenéket nem, hát erről is, mert ez a meghatározó pont - ami mentén most a világot föl lehet osztani olyan emberekre, helyekre, pillanatokra és feladatokra, amelyeket szívesen él át az ember, meg hát olyanokra, amiket nem. Egy tökéletes egyensúly ez, a lélek ősállapota, amikor pontosan annyira tudod gyűlölni a körülötted lévőket, amennyire szeretni a távolabbiakat. Nem mondom, hogy könnyű ezt megfogalmazni, de végeredményben mégiscsak arról van szó, hogy a kurva anyját mindenkinek, kivéve... És itt jöhet egy hosszabb felsorolás. Szerencsére a felsorolás sokkal-sokkal hosszabb, mint a szívlapátos oldal. Néha egészen úgy érzi az ember, mint az Üvegtigrisben. Hogy tudniillik, nem én, hanem a kocsi van rossz helyen. Lefordítva: én jó helyen vagyok, tehát azt csinálom, amit szeretek, amihez értek, sőt, amiben a legjobb is vagyok - de a hely, ahol ezt csinálom, az a nem jó. 

Minél többet írok róla, annál biztosabban érzem, hogy a mondanivaló rátekeredik az ujjamra, gúzsba köti őket, hogy aztán újra és újra ugyanazokat a köröket rójjam csak és így minden gondolat egy pont körül forogjon. Azt próbálnám itt megértetni, hogy az árnyak is csak a fénytől vannak és ahogy a jedi rend sem létezhet a sith-ek nélkül, úgy kell az örök boldogság és lelki könnyedség mellé a határtalan, bármikor kiterjeszhető gyűlölet és a kissé depresszív mélység is. Így a háború árnyékában persze mindezek a gondolatok bagatellnek hatnak, de hát ugye mindenkinek a maga keresztje: nekem ez.

Korábban már áradoztam egy sort Szabó Zoltán Lidércéről. A véleményem továbbra sem változott: az a kés egy álom. Most azonban, hosszas várakozás után végre kézhez kaptam azt a darabot, ami úgy tartozik hozzám, mint a gondolataim és érzéseim. 

Ezt talán még nehezebb megfogalmazni, mint a bevezető részt. Sok bicskára tudom azt mondani, hogy a rajongásig szeretem, mert ilyen vagy olyan. És valahol minden bicska válasz is egy soha ki nem mondott kérdésre: mivel tudom majd elvágni, átszúrni, megkenni, lenyesni, kibontani stb...? A különbség, hogy ki és miként teszi föl azt a kérdést! 

Zoli úgy tette föl, hogy "miként nézne ki az a saját tervezésű bicska, ami egyszerre erős, ügyes, kicsi és remekül végzi a feladatát?" - ha jól dekódoltam a készítő saját gondolatait. Az már marketing és piaci igény felismerése, hogy a készítő ilyen törekvései találkoznak-e a közönség igényeivel. Persze a késes világban nagyjából mindenkinek van egy elképzelése az ideális késről és saját észrevételem alapján igenis körüllengi valami nimbusz az egyszerű, letisztult formát. 

Ezt leginkább csak idővel érti meg az ember. Persze most az a nagy trouvaille, hogy a magasabb életkor több tapasztalatot jelent? Tényleg ezt a nyilvánvaló felismerést magyarázza nekem ez a kis szaros? Hát bizony ezt. Mert ez távolról sem egyértelmű! A rekurzív, széles élszalagos, covry X titánpaneles, aquamarine kék foszforeszkáló betéttel és a nyitást segítő high-tech mechanizmussal és ránézésre is kényelmetlen fogással megáldott vasak engem valahogy taszítanak. Mint a plázákban magassarkúban imbolygó ribancok: cicoma itt, cicoma ott, nem mondom, dísznek az ember egyszer-egyszer elvinné őket - esetleg még éjszakai díszlövéssel is tisztelegne előttük olykor - de eszébe nem jutna, hogy a vasárnapi reggelit velük költse el. Ugyan már! Oda kinyúlt mackónaci kell, meg kócos, konytba fogott haj, pamutpóló (az otthon melege)... és brrr... eskü, máris rosszfiús gondolataim vannak! :D 

És csak amikor ezeket már tisztáztam magamban, akkor jutottam el oda, hogy a megfelelő kérdést föl tudjam tenni. Létezik-e olyan bicska, ami nem élszalagos, hazai készítő munkája, egykezes nyitású, könnyű tisztán tartani, nem kkve, deep carry, prémiumhoz közelítő acéllal és a legegyszerűbb szerkezettel rendelkezik? A tökéletes választ pedig Zoli adta meg: a Grabovszki! (Ha jól tudom, akkor jogdíjak miatt nem ragaszkodunk az eredeti Grabowski formához.) A félkövér és aláhúzott részek kötelező elemei voltak kutatásomnak, a többi csak extra - de persze ezekben is nagyon kevés kompromisszumra törekedtem volna eredetileg.

Aprólékosan egyeztettünk Zolival ismét. Tényleg, a legapróbb részleteket is 2x beszéltük át. Pedig a kérésem csak egy alap Grabovszki volt. Igen, az alap. És valójában most érkezünk el a tökletességhez! Mert ha a kérdésre az alapváltozat a válasz, akkor bizony az már önmagában is tökéletes. Nézzük!

A deep carry klipsz tényleg deep carry. Masszív méret, csillogásmentes felület, rajta Zoli logója - a már a Lidércnél elmondott tökéletes szimmetriával és arányokkal elhelyezve. A klipszet egy torx csavar rögzíti. Ez talán esztétikusabb lenne süllyesztett fejjel, de jelentősen vesztene a praktikumából: így most picike törővégként is lehet használni, nem utolsó sorban süllyesztése nem gyöngíti az alatta megbúvó lemezt. (Pszt, te haver figyelj! A baromja törővéget keres rajta! :D :D :D Pedig ez nem egy urban tactical lófasz, hanem csak a tökéletes bicska. ;) Persze szükség esetén arra is lehet használni, de ugye igazán nagy szükség esetén akár más is lehet ott.)

Az fr4-es panelokat 3 torx rögzíti, ezek már tökéletesen szintbe süllyesztve, míg a tengelyt egyetlen jól látható, sima, süllyesztett csavar tartja. 

A penge full konvex elmax, a nyitást egy nyitótárcsa oldja meg, amire igényesen a termék neve, sorszáma, a penge anyag és a gyártás ideje (év, hónap) lett gravírozva. 

A penge liner lockos, amely lock egyszerű acéllemezből áll. 

És tulajdonképpen ennyi. De ahogy korábban is, érdemes ezt részleteiben megvizsgálni!

Hol is kezdjem? 

Ez a bicska éhes. Márpedig leginkább textilt szeret enni. Egészen egyszerűen bizonyos típusú nadrágok zsebét kikoptatja. Másokét - a jó kis munkaruházatis overálok pl. - meg nem. Szóval a jó ég tudja, hogy miért van ez. Engem egyáltalán nem zavar, mert kb. mire a zseb kikopik, addigra a gatya más részei is megadják magukat, akkor meg nem mindegy, hogy hol foltos? 

A mattított klipsz jól ellenáll a karcolódásnak, de azért van ami meglátszik rajta. Atombiztosan tart, precíz, mint állat. 

A nyitótárcsa maga az álom: nem lóg bele semmibe amikor vágunk, stabil és nem utolsó sorban egy torxszal akár le is vehető (vannak olyan országok ahol ugye nem engedélyezett az egykezes nyitás és a zárszerkezet egyszerre). 

A liner lock az liner lock. Nem lehet róla mit írni: jön-megy, teszi a dolgát. 

A vásárlás után rögtön lenyomott egy "EGY" kihívást - hiba nélkül. A tengelycsavart az elején beállítottam (immáron több, mint egy fél éve), azóta nem kellett még utánahúzni sem! Hoppácska! 

A tengelycsavar egyébként nem egy egyszerű csavar. Nem torx, nem kurvanyám típusú lófasz, amihez mérnöki diploma és három NASA technikus kell, hogy a külön erre a célra gyártott kulcssal precíziósan állítható legyen, hanem egy csavar bazdki! A slusszkulccsal beállítod, ha úgy hozza a helyzet. Érzed-e mögötte az átgondolt koncepciót, hogy itt nem a vásárló szivatása volt a cél, hanem a praktikum? Mert én marhára érzem! 

A nyitáshoz és a záráshoz a hüvelykujj számára egy helyen ki van marva az oldallemez. De nem ám derékszögben ahogy a legegyszerűbb és leggyorsabb és legolcsóbb lenne! Dehogy! Hiszen mindenki tudja, hogy úgy kényelmetlena nyitás, mert nem áll kézre az ujjnak. Na kérem ez hegyesszögben van marva, ahogy az ujjad áll természetesen a panelen. Át van ez gondolva kérem a legapróbb részletekig. 

Nézd meg a bicskát: semmi csicsa, semmi csillogás és mégis! Százszor, lófaszt! Ezerszer inkább ezt viszem magammal, mint akármi mást - most már több, mint egy éve. Automatikusan ehhez nyúlok, amikor kést keresek. Minden helyzetben ezt keresem. 

Most olyan dolgokba nem megyek bele, hogy persze vág, mint a veszedelem, tavaly novemberben egy 5 forintos helyen le is metélte a hüvelykujjam végét, de az másik történet. 

Megérte-e? Maximálisan. Vennék-e még egyet! Mi az hogy! Fogok is. Ezzel a kettővel (Lidérc és a Grabo) Zoli nálam elérte a tökéletességet. Azt a szintet ami fölött már minden más csak szószaporitás és sallang. Ha a késedre, mint munkaeszközre tekintesz, akkor ez a kettő az etalon.

A maga valójában.

Az arányok tökéletesek. 

Mi a neve, mi a penge anyaga, sorszám és év-hónap. Más nagyon nem is kell.

Tengermély maximális tisztelet az olvasóknak! 

"Vagyok, mint minden ember: fenség,

Észak-fok, titok, idegenség, 

Lidérces, messze fény,

Lidérces, messze fény."

Úgy mellékesen a magyar költészet napja van - de hát ezt úgyis mindenki tudja, kultúrközönség jött itt össze, nem is vitás. És hát mi másról is lehetne ilyenkor írni, mint a tökéletesről? Talán-talán kissé túlzónak érezhetitek ezt - pláne tőlem, aki aztán nem rejti véka alá kritikus észrevételeit. Mégis azt kell mondanom, hogy létezik olyan, hogy tökéletes kés. Na nézzük!

Én a Balin után (Angelero) úgy gondoltam, hogy megálljunk, mert itt van már a kánaán, főleg a második és harmadik rész után. (Ja és készül a 4. is, csak úgy szólok, mellékesen. Mintegy utalva arra, hogy tessék rendszeresen figyelni a blogot. ;) ) Aztán a tejszínhabra pottyantott koktélcseresznyeként jelent meg a Jégmadár és akkor már tényleg úgy voltam vele, hogy nem lehet ezt fokozni. Jó sokáig fixek közelébe sem mentem. Minek az nekem? Van dosta. Aztán a soproni késes közösség veretes tagjai egy kisebb összejövetelt hoztak össze a helyi Fehér Rózsa műintézményben, ahol csak úgy mellékesen kezembe kaptam Szabó Zoltán 'Lidérc' nevű kését. Ha jól emlékszem - és én olyan vagyok, mint Dezső a lakáj, a Tizedes meg a többiekben: ritkán tévedek - szóval az a kés Peet éltársé volt, agancs nyelű. Úgy voltam vele, mint parasztbácsi a zsiráffal, hogy "hát szép-szép, azt meg kell hagyni, de otthonra mégse kéne". Meg hát volt ott más, ami akkor fontosabb volt.

Aztán teltek-múltak a hónapok és újabb találkozó következett: ezúttal a Kecske-hegyre mentünk föl. Ami nekem külön öröm, úgy szakmailag is. Itt aztán megint kezembe került az említett vas és ekkor már nem eresztett. Írtam Zolinak - hol máshol, mint a Késportálon. Leveleztünk, sokat. Alaposan. Aztán kaptam egy időpontot - úgy egy évvel későbbre. Ja kérem, szép asszonyok lába közé és jó késhez jutni mindig is időbe telt! :D 

Na, de csak szépen sorjában! A késről ódákat zengtek, akiknek már volt. Hogy csak a legalaposabbat említsem. Zoliról is jó véleményeket olvastam csak, sőt, a topikjában a megnyilvánulásai alapján is úgy voltam vele, hogy az lehetetlen, hogy én ebből a buliból rosszul jöjjek ki. Ha azt mondom, hogy a legutolsó pöcökig minden részletet egyeztettünk, akkor szinte keveset mondok. De ez kellett ahhoz, hogy az alapmodell olyan legyen, amilyenre én vágytam. 

Ami igazán szimpatikus volt - és a már meglévő döntésem túl is megerősített (ismered az érzést, amikor olyan jóleső stabilitást ad a lelkednek az, hogy értelmes és logikusan gondolkodó, a munkáját átgondoló, megfontolt emberrel beszélsz? Na ő Zoli! :) ). Mert igen, beszéltünk telefonon is kétszer vagy háromszor. De nem akarom tovább húzni az időt, jöjjön a bemutatás és haladjunk kívülről befelé, a toktól a késig. Azaz a tejszínhabra pottyantott koktélcseresznyén megcsillanó napfény: a Lidérc!

Masszív kydex tok. Kemény és védi a kést. A formaterv legjobb tudomásom szerint teljes egészében Zoli találmánya és az okosságok, amiket elrejtett benne, azok tényleg arra vallanak, hogy a tökéletességre törekvésben elérte a végső állapotot: magát a tökéletességet. Mondtam már a Mora 2000-nél, hogy én kifejezetten örülök a műanyag tokoknak. A kydex meg ezek közül is a legjobb. A maga igénytelenségével együtt is. Ha tényleg nem a külcsín, hanem a belbecs, a felhasználhatóság számít, akkor ennél jobbat én nem tudok elképzelni. De nyilván nem magától az anyagválasztástól fog elélvezni az ember, hanem azoktól a praktikumoktól, amelyek a készítőt dícsérik.

A tok szájánál van egy kis visszahajló rész. Ujjtámasz, hogy könnyen ki tudd húzni a kést - abból a tokból, ami egyébként atomstabilan tartja. Ötletes? Az. Szükséges? Naná! +1 pont.

A tok alján van egy kis lyuk fúrva. Itt tud az esetlegesen belekerülő víz kifolyni és még szellőzik is. Ötletes? Az. Szükséges? Naná! +1 pont.

Van benne élvédő? Hülyéskedsz? Alap! Ötletes? Az. Szükséges? Naná! +1 pont.

Övbújtató. A tokon egy széles, kicsivel 5 centi fölötti, világosbarna bőrdarab fut körbe és ehhez csatlakozik az övbújtató. Zoli logója egy fa, gyökereivel és kopasz ágaival (ha jól emlékszem ő tölgyfának mondja), ami engem bocsánat, de egy az egyben Yggdrasilra emlékeztet. Igényesen, arányosan elhelyezve. És ha azt mondom, hogy arányosan, akkor azt a szó legklasszikusabb értelmében értem, mert világosan az aurea sectio szerint van elhelyezve a bőrcsík is, és ezen belül a logó is. A bőr széle szépen eldolgozva, csak semmi szőrösödés. Sima és csillog mint szépasszonyok lába köze (ahová sokáig tart bejutni ugyebár). Ötletes? Az. Szükséges? Végül is annyira nem, de azért jó az övön hordani a tokot. :D Esztétikus? Naná! +2 pont az aránypárokért. 

És akkor az övbújtató! Egy "D" gyűrű kapcsolja a tokhoz. Maga a  bújtató egy kb. 24 centi hosszú bőrcsík. A "D" gyűrűbe illeszkedő részénél elkeskenyedik, és ez a része visszahajlik. Át van lyukasztva (a lyuk aljánál egy kis bevágás, hogy legyen mozgása), ami lyuk aztán egy pisztolygombba akaszkodik. Ez pedig azt jelenti, hogy a kést úgy is bármikor le tudod csatolni magadról, hogy nem kell levenned az öved. De nem is ez a nagy trouvaille! Hanem az, hogy az elkeskenyedő rész után kiszélesedő rész szélesebb, mint a "D" gyűrű legszélesebb pontja. Rakd össze, hagyok időt! Ha véletlenül nem csatolnád be a pisztolygombot, vagy az elengedne valamiért, a tok akkor sem tud csak úgy lecsúszni, mert a szélesebb bőr megtartja!!! Na, öcsisajt?! Átgondolta ezt a készítő? Át bazdmeg, de át ám! Azt hiszed vége van? Francokat! Az övbújtató hátulján egy egyszerű csavar tartja egyben a két részt. Nem szegecs, nem ragasztás, nem varrás. Egy csavar! Kérdeztem Zolit: Zašto? Miért? Aszondja: Hát a szegecs kilazulhat ahogy a bőr öregszik, a varrás elszakadhat, akkor aztán kilazul az egész és baszhatod. A csavarnak meg bármikor utána tudsz húzni. Mester! Fejet hajtok szakmai felkészültsége előtt! Ötletes? Az. Szükséges? Naná! +2 pont. Csak a tokért 7 pontot szórtam ki, ami nálam tényleg a non plus ultra a nemlétező skálámon. 

A kés? Hát gondolhatod, ha Zoli a tokot a legapróbb részletekig átgondolta, akkor majd pont a kést bassza el? :D A penge elmax. Amióta volt a Robicskám, azóta én nem vagyok jóban ezzel az acéllal. De hát azóta sok idő eltelt, néhány mikronnyi anyagot már én is leéleztem azóta a vasakról, hát hagytam magam meggyőzni Zoli által, hogy jó lesz az neked. És tényleg. Rendszeresen húzogatom kerámiarúdon - és nagyon hálás érte. Kicsit drop pointos, hasasodó, végig konvex leélezés. Rendkívül precíz. A hegye erős, vastag. Mégis bök, mint a veszedelem. Persze kellett rá kaparóél, mert anélkül félkarú óriás a nemzet, meg lekerekített ujjtámasz. Hát kaptam is rá. Maga a tökély. 

A penge nem tükörpolír, talán inkább szálcsiszoltnak mondanám, de legalább nem látszik meg rajta minden karc. Kifejezetten jól irányítható. Bár egyéb iránt ennek a vasnak van súlya, mégis nagyon könnyen működik az ember kezében. 

A markolat fr4. Soha nem volt ilyenem, de hogy még lesz, az tuti! Kemény, mégis kényelmes a tapintása, homokszórt, ha jól emlékszem, a tapadása pedig tökéletes. Az ujjvédőtől először kicsit fáztam, de egyáltalán nem befolyásolha a használatot. Sőt! A finom munka során a "krumplipucoló-fogásban" szinte rá kell markolnod a pengére, mert a hegyet csak úgy tudod biztosan irányítani, akkor kifejezetten jól jön, mivel ad egy kis eltartást a tenyérnek, így nem a borotvaéles pengét fogod fogni. Formára kicsit halacskás, de nekem - amióta Sapapa kiokosított, ez másodlagos forma, mert a kisujjzsinór mindenen segít. A markolatot acél szögecsek rögzítik. Ezeken kisebb pontrozsdásodás látszik. Bár ezt inkább csak enyhe korróziónak mondanám, mint klasszikus értelemben vett rozsdásodásnak. 

A törővég lekerekített, így nem bassza szét az ember tenyerét csapkodásnál. Ez a lekerekítés a használatban egyébként nem befolyásolja. Mert úgy egyébként kifejezetten jó vele csapkodni! Nem könnyű kés, masszív, nagyon masszív szerkezet, vastag penge, mit mondjak? Tökéletes! Még akkor is így van, ha a penge hossza koppra 10 cm, tehát nem nagyvasról beszélünk. 

Nem tudok olyan fogásnemet, amiben nekem ez a kés kényelmetlen lenne. A tenyerem előtt és utána is éppen elég hely marad. Volt velem a konyhában is, meg terepen is. Nyilván mind a két helyen tökéletesen szerepelt. Pedig azért az előbbinél kicsit aggódtam, hogy a súlya miatt majd szopás lesz használni, de ezek a félelmeim teljesen alaptalanok voltak. 

Odakint meg... hát... Mit mondjak? Az, hogy egy álom, az kevés és semmit sem mond el arról a jóleső érzésről, amikor eggyé válsz a műszerrel. Annyira tökéletesen teszi a dolgát, hogy nem akarod abbahagyni a munkát vele. De komolyan. Tényleg csak szuperlatívuszokban lehet róla beszélni. Ha olyan kést keresel, ami megbízható, hibátlan kivitelezéssel és tökéletes arányokkal rendelkezik, akkor ez a te késed. Erdei munkák, kerti munkák, hétvégi házak és balatoni nyaralók elengedhetetlen kelléke. Túrázáshoz csak azért nem ajánlanám mert mit kezdenél ott vele? Amúgy simán lehet vinni. Én a nyáron egy teljes napot kódorogtam vele a Várhelyen, árkon-bokron át, bújtam befelé minden vadcsapásba, hegynek föl, völgynek le, hajolgatás, guggolás, de semmit nem vettem észre. Se a súlya, se a mérete nem zavart. Liffegett, mert ez a dolga. De észre csak akkor vettem, amikor itthon átöltöztem és rájöttem, hogy "hoppácska baszdki, így másztam végig a városon". Szóval akarod, akkor vidd magaddal kirándulni is, meg nem fogod bánni. 

Ez tipikusan az a kés, amit bármikor újra megvennék és ha nem lenne, akkor talán bele is bolondulnék, amíg nem pótolom. Tényleg mindenkinek csak ajánlani tudom. Árakat csak nagyon-nagyon ritkán szoktam írni és ennek megvannak az okai. Most sem fogok, de annyit elárulok, ha közalkalmazotti fizetésből tellett rá, akkor másnak sem okozhat gondot a végösszeg; már az alapmodellé legalábbis. Nyilván ha toronyórát lánccal, meg gyémántberakásos mamutagyarba aranyozott 3D önarcképet kérsz rá, akkor az megdrágítja. De ha tényleg munkára kell, akkor az alapmodellel tökéletesen elégedett leszel.

Egy képben csak talán, s csupán a lényeget

A fókusz beállítását a telefonon még gyakorolnom kell úgy látszik, de a lényeg azért ott van. Az a lyukacska.

Ennyire szépen el van dolgozva a bőr szerelék széle. Lenyűgöző precizitás!

Itt az ujjtámasz, ami segít elővenni a tokból a kést; ami egyébént zörgés, kotyogás nélkül ül a tokban. És nem mellékesen olyan úriemberes kattanással jelzi, hogy a helyére került, mint én, amikor munka után hazaérve bebaszom magam után a kertkaput. Ott és akkor kitesszük a pontot valami végére. 

A pisztolygomb és a kis bevágás, hogy könnyen járjon és ne tépjen szét semmit.

Itt meg az átgondolt célszerűség a maga teljességében. Nem fog leesni.

Ha lazulna, akkor a hátulján meg ezzel húzzál egyet rajta.

A logó a pengén szépen gravírozva. Jól látszik a szálcsiszolás is.

A pontkorrózió, amiről beszéltem. Megvan a másik oldalán is.

A kydedx tok egyetlen hátránya, hogy kicsit falatozgat a markolatból. De annyi baj legyen, ez még szexi is.

A kis kerek segge. Hát nem gyönyörű? :)

Szépen látszik a penge íve és a hegy masszivitása is. 

Nem kell mondanom, hogy tökéletes. Full konvex. Nem szarral gurigázunk! 

Kicsivel nagyobb, mint egy ujjnyi szélesség.

Aztán egy csapás és ennyi.

Tessék megnézni azt a vágási felületet! Ismerek olyan embert, akinek ettől napokig tartó erekciója lenne. Én csak diszkréten elmosolyodtam, hogy "aztakurvaaaa! :D "

Továbbra sem vagyok bushcraftos. De botokat szívesen hegyezek az olvasók kedvéért. 

Nem gondolnám, hogy éppen a tollaság fogna ki egy ilyen késen.

Vannak ilyen kallódó tuja ágak szerte-szét a ház körül. Oké, tudom, ez nem tölgy vagy száraz akác, de mit csináljak? Ez van. Tessék elhinni, hogy ez van. És nem a perspektíva miatt ilyen kicsi alatta a vas. Rátettem a pengére. Ez tényleg ilyen vastag.

Aztán kb. 1 perc múlva.

Nyilván kellett vele ütőfázni, mert hát ezt már szinte el is várják az embertől.

Sima liba!

Külön fölhívnám a figyelmet az ütőfán keletkezett sérülésre. A hegy masszív, de a pengehát éles. Kiválóan látszik ez is.

Tud fúrni is - állítólag ez is része a késteszteknek. Hát az ördög tudja. Van hegye, éles is. Mi a büdös francért ne tudna fúrni? (Megvan az íjas fúró ugye? Ott fa a fán forogva is fúr. Vagy a kőbalták, ahol nád és homok dologzza szét a követ. Szóval nem értem mire ez nagy fúrás mánia a késnél, de legyen, tessék.)

A másik dolog, amit kevéssé értek az az, hogy minek kell bemutatni, hogy a heggyel hogyan lehet feszegetni. Hát így. De okos ember erre keres egy követ. Mondjuk azt sem nagyon tudom elképzelni, hogy mi az a feladat, amihez ennek demonstrálására szükség van, de oké, legyen meg ez is. 

Szépen beleillik a tenyérbe.

A szélessége éppen megfelelő.

Mint mondtam egy kicsi hely még marad is.

Minden darab sorszámozott és a markolat alján a készítés évének és hónapjának dátuma is szerepel. 

Szerbusztok kedveseim!

Hadd kezdjem azzal, hogy mentegetem magam. Az utóbbi időben rohadt nagy volt itt a csönd (amíg a Mora Eldris be nem élesedett), nem jöttem túl korán, de időm az volt, nagy komám... Kispálos percek vannak most éppen, maradj otthon, nézzél tévét stb... Szóval tombol a COVID-19, mert miért is ne! 

Alapvetően kritikus vagyok azzal a globalizált neokapitalizmussal kapcsolatban, amiben napjaink telnek. Ezen az sem változtat, hogy marha jó a wishről kínai gagyit venni, igen-igen nagy az öröm, amikor az amazonról előbb ér ide egy Star Wars-os bögre, mint Budapestről egy hivatalos levél, de azt hiszem, hogy mindeközben az európai (és általánosságban a nyugati) ember tökéletesen elfelejtette, hogy nem véletlenül nem volt soha a történelem során intenzív kapcsolat a bolygó egymástól távolabbi vidékei között. Ezen még az sem változtat, hogy Hochdorfban az i.e. 6. században már van kínai selyem. Egészen egyszerűen azért nem, mert ez annyira az elitnek szóló drágaság és annyira ritka, hogy érdemi hatása nem lehetett a nagy egészre. 

Ma azonban ott tartunk, hogy ha kínában valaki denevért eszik, azért én itt, a magyar vidéken kerülhetek karanténba. Értem én, hogy az egyoldalú táplálkozás egészségtelen, de higgyétek el, ha tizenpár év régészkedéssel a hátam mögött mondom: az ember sok mindent megzabált már, de még ennél is többet nem. Denevért, meg faszomtuggya milyen tobzoskát pl. biztosan nem. 

Mindezzel arról jutott eszembe, hogy a zombiapokalipszis hajnala előtt azért csak jó lenne kimászni még párszor a hegyekbe (amik nálunk inkább csak dombok) és egy velőtrázóan jót pisálni bele a szélbe; lehetőleg maszk nélkül. Addig is, amíg előbbi be, utóbbi meg el nem jön, addig marad az egyszerű túrázgatás. Tarisznyám mindennapos része a "kanálgépem". A címben a márkája: Bivouac. Máde in franc, ezer éve vettem a Decathlonban - ma már nincs ott, ha jól tudom. A bizalomgerjesztő link https://tb-outdoor.com/gb/bivouac-tarrerias-bonjean/27-bivouac-bushcraft-et-survie-3118224336007.html odavezet titeket. 19 jóféle ojró nem pénz érte. Beruháztam egyre, nálunk akkor még kb. 5000 forint volt (erősebb forint, gyengébb euró, a pannon puma fejest ugrott a NER-be, stb... nem ragozom).

Az opinelt szeretem, a Decathlonban jó cuccok vannak, én meg akkoriban jobban éltem (micsoda luxust engedhettem meg magamnak!) és megléptem ezt az igazán kockázatosnak azért nem nevezhető beruházást, és milyen jól tettem! 

Nyilván a MH kanálgépnél soha, semmi jobb nem lehet - fogjátok a fejemhez vágni. Lehet, nem tudom, nekem nem volt, nem is lesz és pontosan leszarom. A sporktól a hideg kiver, ahogy az összes összehajtható műanyag vacaktól is. Ezek a high-tech-nek álcázott dolgok eddig még egyszer sem váltották be nálam a hozzájuk fűzött reményeket. Ez meg úgy látszik, hogy fölfelé lóg ki a közepesen szarok közül, de még messze nem prémium kategória.

Kezdjük az elején! 

Az elhúzódó terepi munkák és a stabil párkapcsolat egyik sajátos velejárója, hogy különböző tupperware edényekben kell az ebédet magammal vinnem. Wo sind die schönen alten zeiten, amikor még a tegnapi újságba tekerve vittem a kenyeret és a kolbászt magammal, hogy aztán a bicskámmal szeljek belőle ebédidőben?! Van tehát ez a kis kompakt cucc helyette, meg kulturált étkezés meg kutyafasza... Tudjátok: "mosd meg a kezed!" "hoztam szalvétát!" "NE a gatyádba töröld a kést te állat!" Szóval minden olyan óvintézkedés, amit csak egy szerető szívű nő tud egy egyszerű étkezés köré keríteni.

Kiskanál (seklinyitóval? és csavarhúzóval?), kisvilla, konzervnyitó, dugóhúzó és késpenge, mindez military green vagy valami ahhoz hasonló ződ cordura tokban széles övbújtatóval. 

A praktikum mellett vannak olyan bosszantó apróságok, amelyek mellett nem tudok elmenni szó nélkül. És először ezt a mérget ki is adnám magamból, hogy aztán pozitív kicsengése legyen a végére a bejegyzésnek. 

Tehát a kiskanál. Nem tudom mire való az a hatszögletű áttörés a végén. El nem hiszem, hogy csak dizájnelem lenne, mert egyébként meg minden apró lófasznak funkciója van az eszközön. Tényleg csak arra tudok gondolni, hogy seklinyitó lenne. De semmiféle értelmet nem tudok neki itt adni. És a kanál vége! Elkeskenyedik - mint a svájcibicskák konzervnyitójának a vége - gondolnám én naivan, hogy csavarhúzó, de el meg nem vékonyították, így tényleg csak masszív csavarokhoz lenne alkalmas; de ahhoz meg a kanál rövid és nem jó a fogása, így ezt sem tudom elképzelni, hogy akkor mire jó. Egyáltalán: nem látom magam előtt az élethelyzetet (pedig piszkosul élénk a képzelőerőm - being naughty :D ), hogy én, a világtól elzárva, egy tábortűz mellett levest kanalazva hirtelen seklit akarjak nyitni, vagy egy masszív csavart kitekerni... 

A kisvilla. Lehetne kicsit hegyesebb, de egyébként teljesen tökéletes. 

A konzernyitó. Veszek egy mély levegőt és úgy fogok hozzá az íráshoz, mert ezzel voltak gondok. Körömvájat nincs rajta, csak egy peremes nyitógomb. Gondolná az ember, hogy de milyen fasza, ötletes, lehet egy kézzel nyitni, nagy ötlet! Jelzem: a lónak a phasszát! A gomb nem lóg ki eléggé és kegyetlenül masszívan rögzül csukott állapotban a cucc. Körömvájat hiányában csak úgy lehet kinyitni, hogy hüvelykujj köröm bekaszt, a fájdalomtól fölsikít és kinyit. Hát kösz, bazdmeg! Na ha csukva jól tart, akkor nyitva mi az aptya faszáért nem? Kotyog. De nem kicsit. Aki ezt így ide kivitelezte az két dolgot nem csinált még életében és legalább kettőt még kellene neki.

1. amit nem csinált: nem látott konzervet

2. amit nem csinált: nem nyitott ki még ilyen konzernyitót

1. amit csinálnia kellene: megbaszni azt a jó narkós kurva édesanyját

2. amit csinálnia kellene: kimászni a tervezőasztal mögül is kipróbálnia a szarját, mielőtt gyártásba küldi - ja mert egyébként konzervet nem lehet vele nyitni! Eskü! Próbáltam. Sőt! Próbáltuk - nehogy már user error legyen. Szóval nem lehet. Nem akad be ugyanis a konzerv peremébeés nincs hegye, ami a tetőt átütné. De ez még ugye hagyján! Mert kinyitni is csak úgy lehet, ha a kiskanalt kiveszed. Na, hát nem hiába doktorált le az ember ugye, akkor nyillván a kanálon lévő seklinyitó-szerű lyuk az arra van, hogy kitépd vele a konzervnyitót. Hát nem bazdmeg! A nyitópöcök szépen le van kerekítve, a seklinyitó elcsúszik rajta. Innen is szívelyes üdvözletemet küldöm az "R & D teams of French cutler TB Group" csapat minden tagjának, aki a termék design-jáért okolhatók. Anyukátok remélem csuklik! 

A késpenge 8,5 centi körüli masszív(nak ható), backlockos rozsdamentes acél, kellően jó vágóképességgel - már a gyári éllel is - amin azért pillanatok alatt könnyedén lehetett finomítani. Formára jó, ez önmagában is használható. Persze ez is kotyog egy kicsit...

A dugóhúzó. 5 menetes, éppenséggel használható. De! Én el nem tudom képzelni, hogy az a baromállat, aki parafadugós bort visz magával egy kirándulásra, az ne tenne be egy dugóhúzót is a cuccok közé. Aki meg elfelejti az meg is érdemli, hogy szomjanhaljon. Éppenséggel ha nem lenne föl sem tűnne, így meg csak úgy Esterházyasan "nem árt, nem használ". Persze ugye francia termékről van szó, és azokból azért sok mindent kinézek... 

A tok. Cordura, tépőzáras. Jön-megy, teszi a dolgát, nincs róla mit mondani. 

A kanál a hőt rosszul vezeti +1 pont az átgondolt anyagválasztásért, így kávé-tea keveréshez ideális. A kanál és villa rögzítése jól megoldott: egy-egy, az eszköz kb. felét elfoglaló vájatba lehet becsúsztatni őket, elöl meg egy kisebb perem akadályozza meg, hogy ha esetleg idővel elkopna a vájat, akkor se essenek ki belőle. Mivel fordítva is be lehet őket dugni, így az eszköz markolata egyben a kanál és a villa meghosszabbított nyeleként is funkcionál. Bár azt azért hozzátenném, hogy a kanál már most, néhány év után simán kicsúszik így belőle. Muris a hideg tökfőzelékből kihalászni, sűrűn anyázgatva aztán törölni mindenbe és mindenre, mint Rocco bármelyik filmje végén...

Mindent összevetve az látszik, hogy voltak átgondolt részek (kanál-villa anyaga, formaterv, penge anyaga, formája, keresztmetszete stb...), amelyek arra utalnak, hogy ezt bizony olyan ember tervezte olyan embereknek, akik életükben legalább egyszer jártak már kirándulni. Aztán jött a marketinges picsa és csinálni akart belőle egy "svájci" bicskát a konzervnyitóval - legyünk trendik és nyissuk egykézzel - és a dugóhúzóval (milyen fasza promófotók lesznek belőle a boldogan futosgáló kisgyerekekkel és a kristálypohárból borozgató szülőkkel a háttérben). Na ez utóbbi nem kellett volna rá. Amit funkciójában helyesen terveztek rá, az kiválóan használható, ez messze az átlagos olcsó eszközök fölé emeli, amit viszont csak azért raktak rá, mert még volt hely, az bosszantóan szarul sikerült. Ötletem sincs, hogy egy ilyen középszar fölött mit nyújthat még a kategória, de látva az újabb titán csodákat, meg sporkokat, félek, nagyon is félek, hogy bushcraftmarketing őrület nem ismer határokat. 

Ebédhez készülve, gondoltam legyen néhány kép. 

Minden, de tényleg MINDEN megoldási javaslat érdekel, hogy ez mi a kurva anyja itt!?

Jó tanács: soha, de tényleg semmilyen körülmények között ne kezd el az evőeszközeidet fotózgatni a munkásaid előtt. Még a végén bolondnak hisznek. :D

Ez a kis perem hivatott megakadályozni, hogy a kanál kicsússzon.

Ez meg a villáé. Itt azért a hosszabb távú használattal kapcsolatban lennének kétségeim.

Nem. Szeretnék. Mondani. Semmit. Most. Mindenki. Hagyjon. MI FOLYIK ITT GYÖNGYÖSÖN!? A KONZERNYITÓNAK NINCS SARKA! IDE ORVOS NEM KELL! A VAK IS LÁTJA! 

Igazából sokkal több nem kell ennél. Formára, anyagra és geometriára egyébként ez egy teljesen jól használható eszköz. Ha gyártanák külön, eskü vennék is!

Van egy kis élszalagja, éppen csak annyi, hogy szexi legyen. Azért az INOX felirattal csak csínján, amint a mellékelt ábra mutatja. 

A széles övbújtató. Hasznos tudna lenni, ha valaki egész nap az övén akarná hordani az eszcájgot. De ki akarja? Most komolyan!

Igen, egy tépőzáras tok. Mit vártál? :D 

Szerbusztok kedveseim! (Majd lassan már új beköszönő szöveg is jön, de még fejlesztés alatt van.)

Városi túlélők, fotel Macgyverek mindig is voltak. Hiszem, hogy nem egy vagyok közülük. Nálam az adott feladatra a célszerszám elve működik, mégis keletkeztek olyan élethelyzetek, amikor úgy éreztem, hogy valami praktikusnak látszó megoldást kell találnom a problémámra. Azaz problémáimra, így, többes számban.

Az egész azzal kezdődött, hogy a munkahelyemen van egy elég régóta működő kiállítás. A vitrinek pedig az Úr Krshna nagyobb dicsőségére recézett fejű csavarokkal vannak rögzítve. Nincs is ezzel gond, esztétikus(nak hat), meg minden kutyafasza, csak akkor van gond, amikor a menet számára kialakított persely és körülötte a fa kicsit kezd elfáradni, emiatt a csavar megfeszül. Puszta kézzel azt akkor sem csavarod ki, ha megfeszülsz. Kell egy fogó. Az meg nem mindig van az embernél. Na én meg sok dolgot utálok az életben, de a lépcsőn le-föl szaladgálás (fölmentél a vitrinhez, megpróbáltad - sokszor - nem ment, irány le a fogóért, menjél vissza) azok között is benne van a TOP 3-ban. Igen, tudom. Megoldás lenne, hogy vitrinnyitáshoz mindig vigyek legalább egy kombinált fogót, de az sincs mindig nálam, főleg ha nem az irodából kell mennem a nyitáshoz. Szerszámért rohangálni meg aztán végképp nem szeretek.

Na, ha valami elkezdődött, akkor persze, hogy folytatódott is. A régi céges autóban volt valami motorelektronikai hiba, amit a szervíz szerint azzal lehet orvosolni, ha lekötöm az akksit. Szuper, persze a 10-es kulcs rendszeresen "elkeveredik", ugye az autót sokan használják, kulcs meg csak egy van... Sok a vadász, kevés a fóka.

És valahol ott csúcsosodott ki, hogy a raktárakban a salgó-polcok itt-ott meglazultak, 13-as kulcs meg aztán tényleg nem mindig van nálam. 

Hát valahogy így jutottam el oda, hogy érzelmes vágyódással sasoltam Sapapa barátom Swiss Toolját, hogy "hejj, ha egyszer nekem is lehetne ilyenem!" De arra gondolni sem tudtam, hogy vegyek egyet, mert annyi pénz a világon nincs (előjött belőlem a kékszakállú Wágner úr). 

Aztán úgy adódott, hogy Sapapa fölajánlotta, hogy neki éppen nem kell a cucc, lenne-e gusztusom megvenni? Hát volt. Sapapa figyelmeztett, hogy ebbe van anyag, ez nem hagy cserben. Hát végül is ez egy szerszám lényege, nem? Legyen masszív, mint a C40-es beton és örök, mint a nyomorúság. Kaptam hozzá tokot, bitkészletet és volt örömködés masszívan, amikor Kisfalud I-es kavicsbányában (vagy a Deák kút melletti parkolóban?) kézhez kaptam. Ennek már jó néhány éve, azóta ott volt mindennap a kódorgó tarisznyában.

Joggal kérdezheted, hogy miért e lom? Nos, ebben tényleg minden van. Kicsit már túlságosan is minden. Meglátásom szerint a hasznosíthatóságnak van egy skálája, amelyen egy darabig szépen, egymásra rakódva növekednek a különböző funkciók, aztán egy idő után ez átfordul és a klasszikus mondás lesz érvényes: a kevesebb több. Mivel ez a műszer van meg régebb óta, ezért ezzel kezdem az elemzést, hogy aztán a végén összehasonlíthassam a legújabb üdvöskével.

Ja igen! Műszer ez, mert ahogy Vetési Sanyi bácsi (abszolút kedvenc munkásom) gyakran megjegyzi az ásóval-lapáttal kapcsolatban: "Szerszáma a lónak van! Ezek műszerek." Úgy érzem ez ide is találó.

A tok. Belül cordurával kettéosztott, ehhez a modellhez készült, sépci cucc. Kívülre kerül a bitkészlet és a csavarhúzó belülre meg maga a műszer. 3 mm vastag marhabőrről beszélünk. Kevesebbért is vonult már ki a Greenpeace. Victorinox fém logó, hátul meg akkora szegecsek tartják, amelyeket szerintem az Eiffel-torony építésénél használhattak. A bitkészlet marha jó, ebbe szerettem bele elsőként. Minden szabvány bithez jó, tényleg kis szerszámos láda lesz belőle, de a foglalaton még azért dolgoznék. Így hosszabb távú használat után azt mondom, hogy az nem minden esetben válik előnyére. Persze használható - és nagyon kevés kompromisszummal, ami nagy szó - de érzem, hogy lehetne ez jobb is. Ha most azt várod tőlem, hogy elmondjam hogyan, akkor csalódni fogsz. Nem ettem meszet, hogy a jó kis hasznot húzó tervemet elmondjam. Hogy is ne! Azt majd a svájci mérnököknek. ;)

A műszer... Nehéz. Egy-két hetet gyúrni kell előtte, ha mindennap magadnál akarod tartani. És fogyókúra közben se ezzel méreckedj, ha egy mód van rá. Acél, polírozott, masszív. Naggggyon komoly! Nézzük a funkciókat!

A nyél egyik oldalán inch, a másikon cm-es beosztás, amivel 23 cm-ig jó vagy (a barátnők ajánlásával: ez már szép méret). Életemben egyszer használtam ezt a funkciót, de ötletes, hogy tettek rá. 

Egyenes élű kés: a jól ismert Victorinox cucc, itt semmi extra nincs. 

Hullámos élű kés: a jól ismert Victorinox cucc, itt semmi extra nincs. Ugyanakkor a kettő együtt már túl van azon a bizonyos skálán. Ha már munkafeladatokról van szó, akkor én ebben az esetben a hullámos élűt tartanám meg. A másik penge acélja hát tudjuk milyen. Hosszabb távon nem nagyon lesz használható. Ez meg azért a pántolószalagtól kezdve a kötélig mindent jobban vitt. Nem is nagyon használtam a másikat. 

Lyukasztó: én sok értelmét nem látom a két késpenge mellett, de nyilván meg lehet ideologizálni. 

1/2 Philips csavarhúzó: örülünk Vincent, ezt nagyon el sem lehet rontani. Ugyanakkor... mivel a nyél egy hasáb lett (mert abba könnyű szerszámot pakolni és ráfér a centiméter is) ezért nagyon kényelmetlen vele csavarozni, amin nyilván nem segít az eszköz súlya sem. Aki csavarozott már ki vele 2-nél több csavart az tudja, hogy ez az utolsó utáni lesz, amihez nyúlni fog. 

2 mm-es csavarhúzó: gondolom a finommunkákhoz

5 mm-es csavarhúzó: a sörnyitó végén

7,5 mm-es csavarhúz: csak úgy magában

Na és akkor itt legyen egy hangyányi szünet... :) 7,5 mm! Látott már valaki ekkora csavart egyáltalán? Hát ez akkora vájat, mint egy szűzlány pinája! Szóval komolyan! A 2 mm-es csavarhúzó meg minek? Az van a konzervnyitó végén is. Szóval igazából 2 db 2 mm-es csavarhúzód van. Komolyan nem látom értelmét ennek a halmozásnak. 

Fémfűrész, fémreszelő (és elvileg körömreszelő is): kifújtam a levegőt, megnyugodtam. A fémfűrész része tényleg hasznos tud lenne, elég szépen vitte a 200-as szögeket is. Ugyanakkor a reszelő része nem igazán használható. Rövid és alig 1 mm vastag lemezről beszélünk, hajlik, nyeklik-nyaklik. A fémreszelő másik oldalán meg ugye ott a körömreszelő. Na, majd mutassa meg nekem a tervező úr egyrészt azt a melóst, aki ebben a méretben megkülönbözteti a kettőt egymástól mielőtt reszelni kezd (utána marhára nem vicces, amikor a fémport nyomod be a körmöd alá), másrészt azt is, aki Gafirone úr módjára a körmét reszelgeti egy-egy melós nap után. Ugye? (Jó, persze irodai MacGyverek, akinek a Ctrl+Alt+Del nyomkodása közben betört a rózsaszín kis körmöcskéje, azok reszelgessék csak, de fizikai munkásnak nincs is olyan hosszú, hogy betörhessen. Szóval az eszköz komolysága nem áll pariban ezzel az egésszel.

Véső (és kábelcsupaszító): A kábelcsupaszítók jól használhatók, két méret van, de! Én még az életben nem láttam olyan villanyszerelőt, aki csupasz fémnyelű eszközzel áll neki ennek a munkának. A véső meg tipikusan az a dolog benne, amit sehogy sem értek és tényleg csak a marketingnek tudom be az ittlétét. Hát ugye vésni (favéső) úgy vés az ember - legalábbis nekem még úgy tanították - hogy az eszköz élét ráteszi a vésendő felületre, a másik végét meg üti egy kalapáccsal. Na most ugye, ha a másik végén nincs semmi ami az ütés erejét elnyelje, akkor az a fogónak a forgáspontjainál lévő szegecsek mellett fogja szarrá baszni a multitool nyelét. Szóval én ennek tényleg semmi értelmét nem látom itt.

Sörnyitó és dróthajlító: ugye, ami nem pina az sörnyitó. Oké, legyen rajta, de hát aki nem tud egy kombifogóval kibontani egy sört, az haljon is szomjan. És dróthajlító. De komolyan! :D Hát a fogó az mire van? Jó, hagyjuk is. Csak fölbaszom magam. 

Konzervnyitó: a jól ismert cucc, semmi extra. Legyen rajta, okés.

Fafűrész: nincs 7 cm hosszú! Ez nagyon rövid. Két ujjnyi ágat már szenvedés vele levágni, a kisebbeket meg ugye le is lehet törni. Nem érzem indokoltnak a jelenlétét, viszont legalább éles, mint a veszedelem. 

A kombifogó: masszív, mint az állat. Tényleg kiválóan meg van alkotva, lehet vele dolgozni. Nagyon tetszik.

Nyitott állapotban az összes kis mütyürke rögzíthető rajta (persze a svájciakra jellemző enyhe kotyogással... -.- ), ami éppen lehetne plusz pont is, de valamiért nem érzem annak.

Szóval sokáig voltunk mi ketten így együtt, megéltünk sok mindent. Mégis azt kell mondanom, hogy ahogy az évek teltek úgy jöttem rá egyre inkább, hogy engem ez a sok fölösleges vacak inkább idegesít, mint boldogít. Főleg úgy, hogy leginkább tényleg csak a fogót és a külön bitkészletet használtam. Mit volt mit tenni, megvállni mégsem akartam tőle, mert akkor mit használnék helyette? 

És ekkor futottam bele életem egyik legjobb üzletébe! A fórumon jött szembe velem sentinel éltárs hirdetése, amiben egy Leathermant kínált megvételre. Minden multitoolok atyjának neve előttem sem volt ismeretlen. Aki esetleg nem tudná, annak néhány szóban összefoglalom azt, amit ők maguk is szépen elmesélnek egy videóban.

- aki látta már életében egyszer Tim Leathermant, az pontosan tudja, hogy a csóka a "tornából fölmentett mérnök arc" szótári definíciója. Vékony, magas, fényesbőrű, szemüveges. Hollywoodi tinifilmekben ő az a srác, aki folyton idióta ruhákban jár és a fejét a WC-be nyomják a szünetben

- aztán megnősült és egy ázsiai lányt (japán? talán) Chau-t vette el, akivel aztán Európába jöttek utazgatni 1975-ben. Tipikus hátizsákos turisták (mindig Joey Tribbiani története ugrik be a Mount Tibidabóval :D ), aztán rájöttek, hogy stoppolni szar, vezetni meg jó, szóval Hollandiában vettek egy használt Fiat-ot (franc se emlékszik, hogy milyen modell volt, googlizz rá). Az meg folyton megadta magát (és még a szállodában is csöpögött a csap), így Timben megfogalmazódott a gondolat, hogy "csak kellene valami eszköz, ami kisebb, mint egy szerszámosláda, de több, mint egy sima kombifogó (és jó sok pénzt lehet belőle csinálni)" - és lőn!

Hosszú évek alatt tervezgetett, prototípusokat gyártott, hogy aztán a 80-as évektől fölfelé íveljen a megrendelésszám és csillaguk ragyogása sose húnyjon ki.

Ma már minden méretben és formában csinálnak multitoolt - örök hála és köszönet érte. Persze náluk is van olyan, hogy a szartól a repülőig mindent belesűrítettek, de hála a jó égnek, néhány évvel ezelőtt rájöttek, hogy igenis van igény a könnyű, lecsupaszított, mégis használható szerszámokra. Így született meg a Skeletool széria. 

Hogy is fordítsam? Mert ez egy marha jó szójáték ám! Szóval, hogy Skeleton + Tool, azaz csontváz + szerszám. Mármit, hogy le van csupaszítva, mint egy csontváz és könnyű, mint aki csont és bőr és hát szerszám, mint ami... ööö... szerszám. Erre nem tudok frappánsat kitalálni. 

Kombifogó, csavarhúzó, kés, sörnyitó. Ennyi. Semmi több. És könnyű. És használható! Szerelem volt első látásra. Na de menjünk szépen sorjában! 

A műszer pici. Fekete, dizájnos forma, itt-ott kerek átlyukasztásokkal, amik nemcsak könnyítést jelentenek, de merevítést is adnak. Kompakt méret, zsebben simán elfér. És hát amerikai, ezért kell rá a zsebklipsz, amit bár én magam más esetekben nem szoktam támogatni, de itt kifejezetten élvezek! 

A kés: három modell van. CX, RX és a sima Skeletool. A sima változat félig fogazott pengével készül - ami nekem mindig is a vesszőparipám volt. Igazából ennél kevés értelmetlenebb dolgot tudok elképzelni, de hát virágozzék minden virág, másnak meg éppen ez tetszik... Az RX végig fogazott pengével van, ami a fenti svájci dologból kiindulva akár nyerő ötlet is lehetne - de sentinel éppen nem ilyet árult. :) Hanem a CX-et. Sima, egyenes vágóél. 154CM acélból, ami tekintetbe véve a hazai viszonyokat, teljes mértékben prémium acélnak tartható. Nem szokásom belemenni ebbe az acélfetisiszta, verjük arra, hogy melyik acél milyen fasza dologba, de itt meg kell említenem, hogy kemény, kiváló éltartó acél, arra tervezve, hogy nagy igénybevételnek legyen kitéve. Mégis, én a sima piacos kerámia rudammal is meg tudom élezni. Nagyon jó kis cucc! Igaz, rövid, kicsivel 6 cm fölött van, de hát azt már a Mora Eldrises posztban is elmontam, hogy nem a méret a lényeg. Egykezes nyitás plusz pont, csak tip down hordás meg egy mínusz; bár végül is hamar meg tudtam szokni. Ennyi kompromisszumra még hajlandó vagyok. A penge formája tökéletesen megegyezik a Benchmade Griptiliannal. Ugye senki sem gondolta, hogy a két portlandi cég (egymástól 30 perc autózásra) nem működik együtt? :D 

Csavarhúzó: laposbitek, Leathermanre fejlesztve. Nem kotyog, nem lötyög, 4 különböző fej fér el az eszközön - meg vagy 20-at még lehet hozzá venni. Ez nekem a bőven elég kategória. Elsőre kissé talán furcsa lehet vele dolgozni, de a furcsa alakú markolat érdekes módon egyáltalán nem akadály, sőt, inkább nagy segítség. 

Sörnyitó: igazából egy karabiner, ami úgy van kialakítva, hogy sört is lehessen bontani vele. Hivatalosan persze "bottle opener", tehát üvegnyitó, de ugye ki az az elvetemült, aki üdítősüveget nyit vele? Na ugye. Nyilván ugyanazt tudom elmondani róla, mint a svájcinál. 

Fogó: kisebb, mint a svájcinál, de legalább olyan jól, ha nem még jobban is használható. Nagyon-nagyon szeretjük! 

Az egész kis műszer atomstabil, nem mocorog semmi, aminek nem kell mozognia; aminek viszont kell, az tűpontosan teszi a dolgát. Hogy ne téveszd el a házszámot nem kevesebb, mint 3 helyen rá van téve a Leatherman felirat. Ennyi dizájn mondjuk mindenképpen kell. 

A liner-lockos penge zárjára oda van gravírozva egy kis lakat, gondolom, hogy teljesen felhasználóbarát legyen és a lássa a parasztttya, hogy ez feature (szándékos tulajdonság) és nem bug (hibás működés); tudniillik, hogy eláll egy fémlap, ami a bicska oldallemeze.

A sörnyitó fejére meg egy üveget és az éppen lehulló kupakját gravírozták - ami aljas módon cuki, már csak emiatt is érdemes volt megvenni - gondolom a fenti user friendly elv miatt. 

Együttlétünk nem nyúlik vissza hosszú időre, mégis azt kell mondanom, hogy ez a kis picike jött, látott és mindent vitt, mint a piros hetes. A rövidke idő alatt vágott slagot - meg sem kottyant neki, pedig ennek belül erősített volt a fala, metszette a kerti növények egy részét, a fogó tekerte a vitrinek csavarjait és vágott tyúkketrec drótot, a csavarhúzók kinyitották és bezárták a hasfalvi korong dobozát, minden csavart meghúztak az ideiglenes telephelyen és hát köszvény ide, köszvény oda, egy-két üveg sört is kibontott. :D 

Számomra abszolút a nyerő kategóriát jelenti ez a lecsupaszított eszköz, olyannyira, hogy komolyan gondolkodom, hogy megválok a svájcitól. 

A késeket leszámítva körülbelül az összes funkció ki van pakolva. Igen, kalapácsot is raktam ki, mert egy rövid ideig gondoltam rá, hogy csak ki kellene próbálni azt a kurva vésőt, de aztán győzött a békesség a lelkemben és átpasszolom a lehetőséget a következő gazdinak. 

Első blikkre nem túl nagy a méretbeli különbség, mégis óriási a valóságban. 

Na így már kicsit jobban látszik talán. 

I'm never smoked weed with Willie again! Soha többé ilyen túlzsúfoltságot! Plusz, valami megfogta a recés pengét és a reszelőt. Arra már nem emlékszem, hogy ez nálam történt-e vagy Sapapánál. De az istennek sem gyün le róla! Rozsdamentes tükörpolírnál ez szerintem kisebb hibaszázalék.

A fogó tengelycsavarjai nagyon masszívak. És éppen ezen a végén kellene ütni, ha vésni akarnánk. Margiiit! Normááális?!

Ezek a kis recézett vackok a zárak. Biztosan zárnak, csak hát az a tetves kotyogás ne lenne! De tényleg, minden svájcimon ilyen, amelyiken valami külön zár van a rugó mellett. Én nem tudom a gyárban kik felelnek ezért, de néha nagyon zavaró tud lenni.

Kis mérete ellenére nagyon jól használható.

És ott a lakat ni! 

Az üres helyekre került egy-egy Leatherman felirat. Tényleg jól néz ki.

Igen, ilyen hülyén néz ki, ha csavarozni akarunk vele. Tényleg szoknia kell a szemnek. Szerencsére a kéznek nem. Jól kézreáll, bármilyen hihetetlennek is látszik.

Ide kerül a tartalék bit. Nem esik ki. Ki van ez találva.

A laposbiteket a vonalkázott rész finom lenyomásával lehet ki-be rakosgatni. Egyébként meg atomstabilan tartanak.

Csukott állapotban meg ide fekszenek be. Ez egy nagyon ötletes megoldás.

Na jó, ez meg tényleg a szerelem. Elképesztően cuki! :D