Szerbusztok!
Eredetileg nem ezt a posztot akartam most megírni, de az a helyzet, hogy hirtelen ötlettől vezérelve átolajoztam egy-két bicskámat és a kezembe akadt ez is. Aztán bevillant, hogy hány évig használtam csak ezt - lényegében mindenre - meg az is, hogy már sokszor meséltem a Simon bicskákról. Szóval ha már a kezemben volt, akkor gyorsan össze is dobtam belőle egy posztot.
Persze mint sok mindennek, ennek a "hirtelen ötletnek" is volt előzménye... Szóval az úgy kezdődött, hogy februárban sikeresen megvédett doktori címem után júniusban végre át is vehettem az oklevelemet. Az átadó meg az ország másik végén volt, így néhány napra haza tudtam utazni szüleimhez. A pakolás közben meg néha kissé elméláztam, hogy tulajdonképpen mennyi ideje is hajtottam már ezt a címet és mennyi minden történt velem azóta. Az ilyen mélázások közben olajozgattam a bicskákat - gondosan tervezve, hogy melyik lesz az, amelyik az út során az oldalamon lesz, melyiket viszem el azért, hogy majd amikor étterembe megyünk, akkor ott azzal egyek (és ez utóbbi megfelel-e Szerbia törvényeinek) , meg perszem hogy melyikek lesznek a tartalékok MINDEN eshetőségre fölkészülvén. :D Na valójában ekkor, egy ilyen merengő, nosztalgikus pillanatban akadt a kezembe a Simon bicska.
Azt már mondtam, hogy miként vásároltam meg az első igazi tradi bicskámat. Most ugorjuk át azokat a részeket és vágjunk is bele!
Mi értelme van egy régi bicskát bemutatni? - kérdezhetnétek. És kérdezzétek is! Mert szerintem igazából csak ennek van létjogosultsága! Mert ugye az egyébként általam olvashatatlanul dagályosnak tartott Goethe - Faustja óta mindenki tudja, hogy "Van úgy, hogy csak mit évek soka szűr meg / az a tökéletes ép változat. Álcsillogás a pillanat szülötte; őrzi a jót az utókor örökre." És valóban. Az új bicskával még nincsenek tapasztalatok. Elvárások, remények, vágyak azok igen, de valós tapasztalatok nincsenek. (Ezek az egy-két hete/hónapja használom dolgok sem tapasztalatok, maximum tapasztalások!) De ennyi év után (hmmm... ebben a konkrét esetben azért kb. 23-ról beszélünk) már látszanak a betegségek és az erősségek is.
Kezdjük a gyengeségekkel! Annak ellenére, hogy tényleg soha meg nem válnék tőle, el kell ismernem, hogy az acélja egyáltalán nem valami "acélos" - ha szabad ilyen szar szóviccel nyitnom. Olyan, hogy éltartás, az szinte ismeretlen fogalom, cserébe a vágódeszka szélén is borotvára húzom bármikor. Oké, ez erős túlzás, de még a KO-13-hoz képest is kevésbé tartja az élét. De mint sokszor, itt is a készítés célját, okát és a felhasználási területet együtt kell szemlézni. Ez a bicska valamikor az 1990-es évek közepén készülhetett egy vidéki kisvárosban. A műhelyben nem lengedezett, hanem konkrétan vastagon kitöltötte a gulyáskommunizmus utolsó (?) lehellete. Egyszerűen nem volt lehetőség reális áron sokkal jobb anyagot szerezni. És azt se felejtsük el, hogy a készítő akkor is pontosan tudta, hogy a felhasználók hírból sem ismerik a Spyderco Sharpmakert, meg éppen nincsen otthon gyémántos élezőjük sem. Ellenben van klasszikus fenőacéljük vagy kövük. Ehhez is igazodnia kellett!
Nem hiszem, hogy a sok éves folyamatos használat miatt, de a rugója egyáltalán nem olyan emberes, mint amit megszokhattunk manapság. Kutakodok emlékeimben, de ha megfeszítetek sem tudnám megmondani, hogy húsz évvel ezelőtt milyen erős volt a rugója. A lényeg azonban az, hogy még most is tart (mint a taft, csak ez értelmesebb). No persze a fokával nem kell csapkodni és ha fúr vele az ember, akkor is csak nagyon óvatosan, mert hamar rácsukódik a kézre. Ezeken kívül azonban azt kell, hogy mondjam, hogy azokon a felhasználási területeken amelyekre szánták, azokon még mindig tökéletesen megállja a helyét. És akkor ezzel térjünk is át a pozitívumokra!
Borotvaélesre lehet fenni, tényleg egyetlen pillanat alatt. Amikor ez elkopik, akkor azt az úgynevezett "munkásélt" meg nagyon jól is tartja. Falatozni vele még mindig tökéletesen lehet, sőt komolyabb étel-előkészületeknél sincs vele semmi probléma! (Nem gondolnám, hogy egy réges-régi késesmester másra tervezte volna a bicskáit, mint étkezésre és kisebb munkákra.)
Bár méretre ez a nagyfejes, a súlya mégis szinte elhanyagolható. Említettem egy korábbi posztban, hogy nem voltak teljesen hülyék az öregek! ("A könnyű markolat nem a puhapöcsű, hanem a praktikus ember késének ismérve.") Itt ezt újra el kellett mondanom.
Az agancspanelokat két réz és egy acél szögecs tartja a helyén. A réz persze az évek során barnás patinát kapott, az acél meg nem hiszem, hogy rozsdamentes lenne, mert bizony a korrózió már látszik rajta. De mindez felszíni "hiba", ettől a mélyben még tart. Persze az agancsok az évek során már összementek, így a pengevájat mellett kilátszik a réz platina, de ennek minden oldala lekerekített, így nem kellemetlen a fogás. (Most megint mondhatnám, hogy igényes mester ilyen munkát ad ki a kezéből, de minek ismételjem magam ezerszer? Úgyis tudjátok!)
Tovább nem is nagyon akarnám ragozni, mert amit tudnotok kell, azt ennyiből már bőven lehet tudni: kényelmes fogás, borotva él - ami nagyon gyorsan és könnyen újrafenhető. Kell-e ennél több egy tényleg mindennapi falatozásra szánt bicskára?
Miután már mindent tudtok, ideje, hogy mindent lássatok is!
Jól láthatóan nem mai darab.
A panelok itt-ott már összezsugorodtak.
Mindezek ellenére az összkép nem rossz. Igen, a pengén itt világosan látszik az is, hogy bármin meg lehet élezni.
Próbáltam másik szögből is fotózni. Háááát így utólag azt mondom, hogy nem nagyon sikerült. :)
A bal szélen a rézszögcs. Barnás a patinája. Középen pedig az acél...
...erről kaptok egy közelit is. Jól látszik, hogy az agancs hajszálrepedéseibe miként hatolt be a korrózió és szinte gyanta-szerűen miként töltötte ki azokat.
Kisebb sérülések (szépségpöttyök! :D ) persze vannak. Eshetett ez már betonra, kőre, fűbe, meg csak az istenek tudják még, hogy hova. De komolyabb baja sohasem lett.
Nem zár középre, miért is zárna? Amibe nem szabad beleérnie, abba nem ér bele. Öreg csocsesz már ez a bicska, leszolgálta az árát, obsitosként csak nem vágja ki úgy a vigyázt, mint az aktív állomány. ;)
Itt látszik talán a legjobban, hogy mennyit is dolgozott nekem ez a kis vas. Az mélysötét, barnás-vöröses elszíneződés a platina mellett az bizony az évek során beléivódott használat nyoma. Valami elképesztően gyönyörű!
És akkor mi is a végső következtetés? Elsősorban egy masszív vállveregetés magamtól magamnak, hogy már huszon x éve is jól tudtam bicskát választani. Másodsorban, hogy ha nem borult volna el az agyam és nem ragadott volna magával a bicskamánia, akkor szinte 100%, hogy még mindig ez lenne a mindennapjaimban használt egyetlen bicska - és ami még fontosabb, hogy még mindig megelégedéssel használnám.
Furcsa, de az idő nem múlik el ezek fölött a tárgyak fölött. Kicsit olyan érzés kézbe venni és használni még mindig, mint amikor Boromir a filmben megfogja Narsilt és megállapítja, hogy még mindig éles! :D Bár az én kis Simon bicskámat nem kovácsolták újra, így azt sem mondhatom, hogy Andúrilként újjáéledt, de az biztos, hogy az utóbbi két-három hétben visszahozott valamit abból az időből, amikor tényleg nem a "gyűjtői" szenvedély miatt vásároltam bicskát.