Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Pengeélen

Pengeélen


Az első bicskám

Nosztalgia - és az idő rövid története

2019. július 14. - Bogyi bácsi

Szerbusztok!

 

Eredetileg nem ezt a posztot akartam most megírni, de az a helyzet, hogy hirtelen ötlettől vezérelve átolajoztam egy-két bicskámat és a kezembe akadt ez is. Aztán bevillant, hogy hány évig használtam csak ezt - lényegében mindenre - meg az is, hogy már sokszor meséltem a Simon bicskákról. Szóval ha már a kezemben volt, akkor gyorsan össze is dobtam belőle egy posztot.

Persze mint sok mindennek, ennek a "hirtelen ötletnek" is volt előzménye... Szóval az úgy kezdődött, hogy februárban sikeresen megvédett doktori címem után júniusban végre át is vehettem az oklevelemet. Az átadó meg az ország másik végén volt, így néhány napra haza tudtam utazni szüleimhez. A pakolás közben meg néha kissé elméláztam, hogy tulajdonképpen mennyi ideje is hajtottam már ezt a címet és mennyi minden történt velem azóta. Az ilyen mélázások közben olajozgattam a bicskákat - gondosan tervezve, hogy melyik lesz az, amelyik az út során az oldalamon lesz, melyiket viszem el azért, hogy majd amikor étterembe megyünk, akkor ott azzal egyek (és ez utóbbi megfelel-e Szerbia törvényeinek) , meg perszem hogy melyikek lesznek a tartalékok MINDEN eshetőségre fölkészülvén. :D Na valójában ekkor, egy ilyen merengő, nosztalgikus pillanatban akadt a kezembe a Simon bicska. 

Azt már mondtam, hogy miként vásároltam meg az első igazi tradi bicskámat. Most ugorjuk át azokat a részeket és vágjunk is bele!

Mi értelme van egy régi bicskát bemutatni? - kérdezhetnétek. És kérdezzétek is! Mert szerintem igazából csak ennek van létjogosultsága! Mert ugye az egyébként általam olvashatatlanul dagályosnak tartott Goethe - Faustja óta mindenki tudja, hogy "Van úgy, hogy csak mit évek soka szűr meg / az a tökéletes ép változat. Álcsillogás a pillanat szülötte; őrzi a jót az utókor örökre." És valóban. Az új bicskával még nincsenek tapasztalatok. Elvárások, remények, vágyak azok igen, de valós tapasztalatok nincsenek. (Ezek az egy-két hete/hónapja használom dolgok sem tapasztalatok, maximum tapasztalások!) De ennyi év után (hmmm... ebben a konkrét esetben azért kb. 23-ról beszélünk) már látszanak a betegségek és az erősségek is. 

Kezdjük a gyengeségekkel! Annak ellenére, hogy tényleg soha meg nem válnék tőle, el kell ismernem, hogy az acélja egyáltalán nem valami "acélos" - ha szabad ilyen szar szóviccel nyitnom. Olyan, hogy éltartás, az szinte ismeretlen fogalom, cserébe a vágódeszka szélén is borotvára húzom bármikor. Oké, ez erős túlzás, de még a KO-13-hoz képest is kevésbé tartja az élét. De mint sokszor, itt is a készítés célját, okát és a felhasználási területet együtt kell szemlézni. Ez a bicska valamikor az 1990-es évek közepén készülhetett egy vidéki kisvárosban. A műhelyben nem lengedezett, hanem konkrétan vastagon kitöltötte a gulyáskommunizmus utolsó (?) lehellete. Egyszerűen nem volt lehetőség reális áron sokkal jobb anyagot szerezni. És azt se felejtsük el, hogy a készítő akkor is pontosan tudta, hogy a felhasználók hírból sem ismerik a Spyderco Sharpmakert, meg éppen nincsen otthon gyémántos élezőjük sem. Ellenben van klasszikus fenőacéljük vagy kövük. Ehhez is igazodnia kellett! 

Nem hiszem, hogy a sok éves folyamatos használat miatt, de a rugója egyáltalán nem olyan emberes, mint amit megszokhattunk manapság. Kutakodok emlékeimben, de ha megfeszítetek sem tudnám megmondani, hogy húsz évvel ezelőtt milyen erős volt a rugója. A lényeg azonban az, hogy még most is tart (mint a taft, csak ez értelmesebb). No persze a fokával nem kell csapkodni és ha fúr vele az ember, akkor is csak nagyon óvatosan, mert hamar rácsukódik a kézre. Ezeken kívül azonban azt kell, hogy mondjam, hogy azokon a felhasználási területeken amelyekre szánták, azokon még mindig tökéletesen megállja a helyét. És akkor ezzel térjünk is át a pozitívumokra!

Borotvaélesre lehet fenni, tényleg egyetlen pillanat alatt. Amikor ez elkopik, akkor azt az úgynevezett "munkásélt" meg nagyon jól is tartja. Falatozni vele még mindig tökéletesen lehet, sőt komolyabb étel-előkészületeknél sincs vele semmi probléma! (Nem gondolnám, hogy egy réges-régi késesmester másra tervezte volna a bicskáit, mint étkezésre és kisebb munkákra.) 

Bár méretre ez a nagyfejes, a súlya mégis szinte elhanyagolható. Említettem egy korábbi posztban, hogy nem voltak teljesen hülyék az öregek! ("A könnyű markolat nem a puhapöcsű, hanem a praktikus ember késének ismérve.") Itt ezt újra el kellett mondanom. 

Az agancspanelokat két réz és egy acél szögecs tartja a helyén. A réz persze az évek során barnás patinát kapott, az acél meg nem hiszem, hogy rozsdamentes lenne, mert bizony a korrózió már látszik rajta. De mindez felszíni "hiba", ettől a mélyben még tart. Persze az agancsok az évek során már összementek, így a pengevájat mellett kilátszik a réz platina, de ennek minden oldala lekerekített, így nem kellemetlen a fogás. (Most megint mondhatnám, hogy igényes mester ilyen munkát ad ki a kezéből, de minek ismételjem magam ezerszer? Úgyis tudjátok!) 

Tovább nem is nagyon akarnám ragozni, mert amit tudnotok kell, azt ennyiből már bőven lehet tudni: kényelmes fogás, borotva él - ami nagyon gyorsan és könnyen újrafenhető. Kell-e ennél több egy tényleg mindennapi falatozásra szánt bicskára? 

Miután már mindent tudtok, ideje, hogy mindent lássatok is! 

img_0302.JPG

Jól láthatóan nem mai darab.

A panelok itt-ott már összezsugorodtak.

img_0314.JPG

Mindezek ellenére az összkép nem rossz. Igen, a pengén itt világosan látszik az is, hogy bármin meg lehet élezni.

img_0319.JPG

Próbáltam másik szögből is fotózni. Háááát így utólag azt mondom, hogy nem nagyon sikerült. :)

img_0306.JPG

A bal szélen a rézszögcs. Barnás a patinája. Középen pedig az acél... 

img_0306_mod.JPG

...erről kaptok egy közelit is. Jól látszik, hogy az agancs hajszálrepedéseibe miként hatolt be a korrózió és szinte gyanta-szerűen miként töltötte ki azokat. 

Kisebb sérülések (szépségpöttyök! :D ) persze vannak. Eshetett ez már betonra, kőre, fűbe, meg csak az istenek tudják még, hogy hova. De komolyabb baja sohasem lett.

Nem zár középre, miért is zárna? Amibe nem szabad beleérnie, abba nem ér bele. Öreg csocsesz már ez a bicska, leszolgálta az árát, obsitosként csak nem vágja ki úgy a vigyázt, mint az aktív állomány. ;)

img_0330.JPG

Itt látszik talán a legjobban, hogy mennyit is dolgozott nekem ez a kis vas. Az mélysötét, barnás-vöröses elszíneződés a platina mellett az bizony az évek során beléivódott használat nyoma. Valami elképesztően gyönyörű!

 

És akkor mi is a végső következtetés? Elsősorban egy masszív vállveregetés magamtól magamnak, hogy már huszon x éve is jól tudtam bicskát választani. Másodsorban, hogy ha nem borult volna el az agyam és nem ragadott volna magával a bicskamánia, akkor szinte 100%, hogy még mindig ez lenne a mindennapjaimban használt egyetlen bicska - és ami még fontosabb, hogy még mindig megelégedéssel használnám. 

Furcsa, de az idő nem múlik el ezek fölött a tárgyak fölött. Kicsit olyan érzés kézbe venni és használni még mindig, mint amikor Boromir a filmben megfogja Narsilt és megállapítja, hogy még mindig éles! :D Bár az én kis Simon bicskámat nem kovácsolták újra, így azt sem mondhatom, hogy Andúrilként újjáéledt, de az biztos, hogy az utóbbi két-három hétben visszahozott valamit abból az időből, amikor tényleg nem a "gyűjtői" szenvedély miatt vásároltam bicskát.

EDC - mert nincs rá magyar szó (?)

Az előző posztban ígértem, hogy kissé bővebben kitérek az EDC-témakörre. Tudjátok, ez az angol (hát mi más is lenne ebben a szájbavert globalizált világban?!) Every Day Carry mozaikszava, ami mára késes berkekben annyira elterjedt, hogy ragozzuk és toldalékoljuk is. Kár érte! Valahogy úgy vagyok ezzel az egésszel, hogy a ráérő jóléti társadalom kitermeli a maga vadhajtásait, amiket kívánatos lenne rögtön az elején lemetszeni, de sajnos ez nem nagyon megy. Ilyen az EDC is. Mert ugye ez már feltételez olyasmit, hogy van olyanod, ami nem EDC, tehát több bicskád/késed van, mint üdvözítő lenne. Most, ahogy így körbenézek a szobában hirtelen 22 db-ot számoltam. Ehhez jön még a kocsiban lévő, meg azok amik páromnál vannak és még egy-kettő ami kallódik szemem elől, de majd előkerül valamikor. Úgy kb. 30 darabról beszélünk... Sok? Van akinek sokkal több van. Kevés? Egy-két darabra még vágyok... :) A kérdés ilyenkor mindig jön jobbik felemtől (szeretlek Nuszi ;) ), hogy "de hát minek ez már megint, hiszen annyi késed van!?" és teljesen igaza is van. Egyszerre úgyis csak egyet tud használni az ember. A cél: megtalálni azt az egyet, amit mindig használni szeretne! (Már most lelövöm a poént: ha már a második bicskádat megvetted, akkor sosem fogod tudni megtalálni az egyetlent! Akinek meg csak egy darab van, az nem olvassa ezt a blogot! :D )

Na szóval, EDC. Régebben ezt az öregek "a bicskám" titulussal illették. Éppen úgy, ahogy sok helyen még mostanában is a konyhában van "a kés": anyád ezzel pucolja a zöldséget, szeli a kenyeret, vágja a pogácsatésztát és amikor kis porbafingó voltál ezzel kente a vajas kenyeredet is. Ennek ekvivalens párja volt apádnál (kortól függ, de nekem már inkább nagyapámnál) "a bicska". Ennél a pontnál romantikusabb lelkű XXI. századi bicskahuszárok elmorzsolnak egy könnycseppet, finoman elcsukló, szelíd hangon sóhajtják: "az öreg bicskája!" és lelki szemeik előtt megjelenik "a bicska", ami nélkül az öreg elképzelhetetlen volt. Én a magam részéről itt is leszámolok a mítoszokkal: már ami legalábbis a saját pereputtyomat illeti; másoké fölött még nem törnék pálcát, de mindenki nézzen jól magába és úgy mondja, hogy nem volt igazam! 

Szóval 5-6 évesen nekem már volt saját bicskám. Az évek során számtalan darab megfordult a kezeim között, de nagyapáim bicskáira (két öregapja van a szerencsésebbnek; erről sem szólnak a mítoszok, ugye, mert mindig csak "az öreg bicskája" szerepel, így egyes számban...) csak alig-alig emlékszem. Ez egy kis ferdítés: az egyikére egészen konkrétan, a másikéra viszont egyáltalán nem (jóllehet ő volt az, aki elképzelhetetlen volt nélküle. Hiába, tökös sokác legény volt az öreg és hát amiken átment élete során kellett is neki az a kis darab vas a zsebében). Amire emlékszem arra ma azt mondanánk, hogy kínai gagyi. Nincs mit szépíteni. Se márkázás, se extravagáns anyagok. A platina rozsdamentes acél (ami azért foltokban rozsdásodott...), acél baknik, neonzöld műanyag panelek (vágod, hogy semmi csúszásgátló mechanizmus nem volt beleépítve), biliacél keménységű penge, aminek a tálungjába egy bekarikázott lófej volt ütve, 'oszt jó napot! Emlékeim szerint ha az öreg véletlenül ötöd napos kenyeret vitt magával a TSZ-be, akkor délután már újra kellett fenni a kést, mert kiment az éle... De ez a bicska mindig nála volt. Ő nem hívta EDC-nek. Szinte látom szemeim előtt, ahogy fejtegetném most neki ezt az egészet, és ő csak rezignáltan megjegyezné: "EDC? De hát ez nem is szó, meg különben sincs értelme! Vagy van nálad bicska, vagy nincs." Én sem hívom EDC-nek. 

Ugye mindenkinek megvan az az irányzat, amikor különböző fórumokon ilyen című topikokat hoznak létre azzal a céllal, hogy bemutassák egymásnak az EDC fölszerelésüket? (EDC fölszerelés!!! Már itt össze kellene fosni magam a röhögéstől!!!) Tudod: van benne sebtapasz (mert a balfasz megvágja magát a bicskájával, meg a tűzőgéppel beleszúr a kezébe...), meg jegyzetfüzet, meg picike toll, meg öngyújtó, meg szikravető, svejcibicska vagy multitool az okvetlenül, zseblámpa, toronyóra lánccal, pótkerék, vontatókötél és mentőmellény is... Bullshit ismét! Én nagyjából márciustól novemberig a szabadban dolgozom. Hóban, fagyban, sárban, hőségben, szélben. Kis túlzással asztalnál csak hétvégente eszem. Ahogy az előző posztban a karókat kellett megcsinálnom, úgy számtalanszor előkerült már más, hasonló probléma is. Kisebb-nagyobb karcolások, horzsolások naponta kerülnek rám. Ezekre nem kell sebtapasz, nagyobbakra meg inkább kötés kellene... Csak azt akartam ezzel érzékeltetni, hogy ne dőlj be azoknak, akik összerakták a tuti EDC-felszerelést! Higgy azoknak, akik az igazságot keresik, de óvakodj azoktól, akik azt hiszik megtalálták! Én tudom, hogy munkám és úgy egyébként a mindennapok során milyen feladatokkal kell megbirkóznom, de ez szerintem el is várható egy felnőttől. Persze váratlan helyzetek mindig jöhetnek, de megsúgom, hogy azon egy zsebrendező (pocket organizer) kurvára nem fog segíteni. Már ha komolyan váratlan a helyzet! Ha nem az, akkor oldd meg kreativitással, mint MacGyver!

Szóval akkor most elmondom, hogy mi van nálam. Egy bicska (hangulat függő, hogy éppen melyiket viszem magammal, de 4 közül választok), 2 csomag papírzsepi (ha jött már rád a szapora a szántóföld közepén, akkor tudod csak igazán értékelni), a telefonom éééééés ENNYI! Nem sorolom ide az olyan apróságot, hogy kulcs, mert ha eljössz hazulról csak bezárod magad után a haciendát és nem hagyod ott ebek harmincadjára, óra, mert az nem mindig van a kezemen, cipő, nadrág és hasonlók (pénztárca, iratok stb... mert ezek sem). És akkor érdemes elgondolkodni azon, hogy tulajdonképpen mire is jók ezek az EDC pakkok? A válasz: semmire. Sok városi ficsúr (nem tudok rá jobb szót!) túlélőt játszik a betondzsungelben. Szerencsés helyzetben vagyok, mert munkám a vidékhez köt és tulajdonképpen csak lakni járok be a városba. Amúgy is szeretem átgondolni, hogy mi mire való és mire lehet ezen felül még használni. Szóval mire is kell manapság a bicska? Abban a korban, amikor már a sarki kisboltban is szeletelik neked a kenyeret, amikor vákuumcsomagolt fóliában, papírvékony karikákban kapod a szalámit és nyitófül van a konzerven (istenek kegyelme miért hagyod el ezt a világot??!!). Ülj le otthon és gondold végig egy napodat: "mire is kell nekedma bicska?" Rá fogsz jönni, hogy tulajdonképpen semmire. De! Én pl. itthon csak bicskát használok. Sokkal kellemesebb, mint a konyhakésekkel bíbelődni. És igen, megsúgom (mert tudom ám, hogy kés-sznobokkal van tele a világ), hogy porcelántányéron is bicskával kajálok! Hogy ettől kimegy az éle? Ki bazdmeg! És?! Ezt az 53 HRC körüli KO 13-at pillanatok alatt újrafenem. Tudom ám én is, hogy vannak olyan emberek, akik csak fatányérról és arról is úgy, hogy lehetőleg ne is érjen hozzá a bicska a fához, de te ezeknek ne higgy! Az a bicska, amelyiken nincs karc, azt nem használják. Kb. olyan ez, mintha folyton arról beszélnél, hogy "húúúú de jó vagyok az ágyban", aztán amikor ott fekszik előtted a nő, akkor fél perc alatt ellövöd az összes patront. Én végig gondoltam, hogy mire kellhet a bicska nekem: 

  • reggelizni - ebbe sok minden belefér, de mivel ez mindig a munkahelyen történik ezért általában állva és kézből... kenyér, szalonna, kolbász, túró, alma... mikor mi! Az egyes elemek kombinációja gyakorlatilag végtelen. 
  • ebédelni - lásd az előző pontot
  • faragni - ez igazán változatos, de leginkább kisebb fa ékeket, karókat, de csináltam már szerszámnyelet is, mert a szükség nagy úr!
  • jelölő cetlit szabni - ez sima viaszos vászon asztalterítő, amiből kb. 5x5 cm-es négyzeteket kell vágni
  • sírt bontani - ne hüledezz, régész vagyok, ez a szakmám. A bicska hegye istenien kikapja a bordák közül a földet. És különben is: tessék elolvasni Móra Ferenc - Utazás a föld alatti Magyarországon című hiánypótló munkáját!!!
  • Körmöt pucolni - óóóó igen! egész nap telemegy ám dzsuvával és nincs nálam manikűr készlet, mint Gafirone úrnál! (És egyébként meg a Bovarynében is bicskával pucolják a körmüket!)
  • Ezeken felül tényleg minden másra. Csináltam már PET-palackból alkalmilag kanalat salátához és "borospoharat" is. Hirtelen ötlettől és a szerencsés véletlentől vezérelve rögtönöztünk halsütést is a munkaidő után úgy, hogy csak nálam volt kés. Szóval sok mindenre használhatók a bicskák. ;)

A fentieknek azonban az a lényege, na ezt csak azért mondom ám, mert tudom, hogy tele van a kis fejed imponderabíliákkal, hogy egy bicska akkor tűnik igazán értékesnek amikor kellene, de nincs! Nekem, aki azért nem tartom magam átlagos felhasználónak, bőven elég egy 9-es szénacél Opinel, vagy egy 53 HRC-s kis arató is (persze azért én is inkább a Kocsisomat hordom, ami nálam "a bicska", de erről majd később). Ne agasd magad tele minden szarral, mondván, hogy "de ha esetleg kell". A hétköznapokban bőven elég egy sima bicska. Ami ezen felül szerszámigényként jelentkezik, arra meg használj célszerszámot! (Az erdő legnagyobb fáját ne egy heringgel akard kivágni!)

süti beállítások módosítása