Ezt a posztot még 2011-ben kezdtem el - ha nem is írni, de foglalkozni vele. Ekkor a "késbogár" már kezdett magával ragadni és véletlenül a kezembe került egy ismerősöm bicskája. Mondhatnám, hogy faék egyszerűségű volt, de ezt talán pejoratívnak érthetitek. Szénacél penge, egyszerű, ám nagyon kézbeillő markolat, méretéhez képest bivalyerős rugó. Mi kell még? A pengén "Balla - Sárvár" felirat. Én ott rögtön beleszerettem a formába, de sajnos akkor már egy ideje nem lehetett kereskedelmi forgalomban kapni. Aztán 2014-ben a szerencse rám mosolygott és sikerült szert tennem egy darabra. Így végül is eljutottam odáig, hogy posztot csináljak belőle. 

Abból, hogy 2014-ben vettem meg és 2015 nyarán készült el a poszt talán látjátok, hogy hagyok időt magamnak megismerni a bicskát és csak személyes tapasztalatból írok; az első benyomás gyakran csal. 

Köztünk szólva két táborra lehet bontani a Balla bicskákat ismerő késes társadalmat. Egyik szerint hajítófát sem ér és kifejezetten igénytelen a kidolgozása, míg a másik tábor első pillantásra beleszeretett és a maga egyszerűségében isteníti is. Nem nehéz kitalálni, hogy én az utóbbi csoportba tartozom. Mielőtt a mély-interjúra sort kerítenénk néhány szót a kés eredetéről, mert ezt a formát más késesnél nem találtam meg a magyar mesterek között. Frissítés: még 2014 elején a szombathelyi piacon vettem az ifjabbik Belencsák Istvántól egy méretre és formára megegyező darabot. A kettőt a formai hasonlóságon kívül azonban semmi nem köti össze, de erről majd később, egy másik posztban. Kutatva a bicska eredete után rá kellett jönnöm, hogy a régi jó beidegződések még mindig működnek kis hazánkban. Szakmámból kifolyólag nagyon sokat foglalkozom a Kárpát-medence őskori régészetével és meg kell állapítanom, hogy a Rába mente, ill. az attól nyugatra eső terület mindig is egy kicsit idegen testként állt a nagy magyar hazában. Mivel ez nem egy régész-szakmai blog, ezért csak érintőlegesen néhány gondolat:

• A Kárpát-medence nyugati sávja a neolithikum megjelenésétől kezdve bizonyosan más fejlődési utat járt be, mint a Dunántúl déli és középső, Duna-menti sávja.
• A határzónát nagyjából a Rába - Kis-Balaton - Zala folyók mentén húzhatnánk meg, azzal a megkötéssel, hogy a mai Zala megye területe és a Dráva-Száva forrásvidéke is ehhez a zónához húz.
• Mit jelent ez? Ettől a határsávtól nyugatra/északra a DVK-tól kezdve folyamatosan észak-dél irányú "mozgás" figyelhető meg. 
• Egy nagyobbacska ( ;) ) ugrás: itt, a Rába mentéig telepszik majd meg a Gáta-kultúra és kezdetben ennek a folyónak a völgyét járják be a Halomsírosok is. 
• III. Henrik 1051-ben is a Rába mentén viszi főseregét I. András király ellen. Csak, hogy tudjátok milyen földet tapos a lábatok és milyen ősökre lehettek büszkék: a korabeli magyar határvédelem és mérnöki precizitás segítségével tkp. az egész Kisalföldet el lehetett árasztani, mert a területet a folyókból/patakokból nyíló mesterséges árokrendszerek hálózták be, amikkel irányítani lehetett a terület elárasztásának irányát. Képzeljetek el egy védelmi rendszert, amin gyalogos nem, vagy csak nagy nehézségek árán tud átjutni, de a trén a málhás szekerekkel már esélytelen - nincs utánpótlás. Hajó nem járhatja a térséget, mert ahhoz nem elég mély a víz. Így csak néhány stratégiai pont és útvonal van, ami mentén hadsereg fölvonulhat. Az erőt elég ezekre koncentrálni. A Kisalföld területén még ma is láthatók ezek a mesterséges árkok, azonban hazánk kulturális viszonyaira oly' jellemző módon, ezek szisztematikus régészeti kutatására nincs forrás. A határvédelem kulcspontjainak, az ún. "kapuknak" a nevét ma is élő települések őrzik (lásd pl. Kapuvár, Rábcakapi, Sárvár). Mi munka és tervezés lehetett egy ilyen rendszert kiépíteni és fenntartani! A 'kapu' etimológusaink szerint török eredetű jövevényszó a magyarban és ha belegondoltok, hogy a gyepű vidékére a mondjuk így "nem feltétlenül törzsmagyar" népeket telepítették, akkor érthetőbb is a dolog. (Intermezzo I.: teljes szívemből és minden erőmmel bocsánatot kérek székely testvéreimtől az előbbi megjegyzésért - egy elcseszett kultúrpolitika áldozata vagyok magam is.) (Intermezzo II.: Sárvár nevével játszadozzon el, akinek van kedve! 'Vár', tehát erődítették, de mindenhol másutt szerte a kis hazában - és a nagyban is - "földvár" (esetleg "fehérvár - azaz fehér kőből épült vár - településekről hallani. Sár akkor lesz a földből ha vizes lesz. Ha el lehet annyira árasztani a vidéket, hogy szétmossa a földet. A régészeti irodalom ismer a térségből még egy "Feketevár" nevű lelőhelyet: Cf. fekete, akár a föld. Nem kell ám valami nagyméretű várra gondolni, mert a stratégiai pontokon, egy mocsaras lápos terület szélén elég pár száz négyzetméter, hogy az ellent észrevegye, adott esetben föltartsa és a főerőket értesítse. A vár maga valószínűleg olyan palánkszerkezetű lehetett, mint a gemenci erdőben a régi halászkunyhók. Igazi paticsfalú épületek, amiket a víz azért nem mosott el, mert miután a vesszőfonatra tapasztott agyagot a víz kimosta, a jó erős fa szerkezet stabil állta a nyomást. De elég is ennyi történelmi lecke. Ugorgyunk! ;)

Talán ebből a tallózó jellegű fölsorolásból is látszik, hogy a Rába vonala egy nagyon fontos, durván észak-dél irányú közlekedési folyosó. Az ettől nyugatra eső terület az Alpokig kicsit mindig más világ volt, mint a keletre lévő (ahogy azt fentebb említettem). Na de mi végre is ez az egész? A válasz, hogy a Kárpát hazában másutt, más vidéken nem találni akárcsak hasonló formájú bicskát is! Meglátásom szerint, aztán javítsatok ki, ha tévedek: Balláék sikeresen "schmitteltek" egy olyan formát, ami tőlünk nyugatabbra bír igazán tradícióval. 

Itt had szúrjak közbe egy kis intermezzót (akkor ez így a III.). Még 2011-ben egy sárvári munkásunkkal beszélgettem a Balla késekről. Az ő elmondása alapján a Rábán dolgozó hajósok, halászok, nádvágók, pákászok (hadd ne folytassam a folyami foglalkozások fölsorolását) használták erőszeretettel, és ennek megfelelően főleg ebben a régióban is terjedt el. Ezért van "nagy" kultusza Győr környékén is. Már gondolom én... Persze... Azt halkan teszem hozzá, hogy a Rábáról keletre talán a fehérvári bicska (vagy helyesebb így: Fehérváribicska?) szoríthatta ki? Akárhogyan is volt, véleményem szerint egy jellegzetesen nyugat-dunántúli formájú bicska jött létre, ami a maga nemében kifejezetten sikeresnek mondható.

A hosszúra nyúlt bevezető után most elő kellene jönni a farbával, hogy akkor tkp. mi is ennek az eredete?! Nos, a válasz talán nem lesz meglepő (hát legalábbis a bulvármédia tutira nem fog lecsapni rá...), de a bicska forma eredetét Solingenhez kötöm; eddigi kutakodásaim alapján. Bár maga a forma annyira puritán, a fölhasznált anyagok annyira "hétköznapiak", hogy akárhonnan is származhatna, mégis úgy látszik, hogy azon a vidéken őshonos. Itt Hippekniep néven fut. (Az egyetlen, ami komoly szaktudásra enged következtetni a konstrukció kapcsán az a tengelyszegecs rögzítése. Ezt nem akárki találhatta ki! Egyben a bicska egyetlen dizájn eleme is.)

Nem én találtam föl a spanyolviaszt, csak sikerült a gugliban ráakadnom. Herr Heinrich Schmitz a mai napig készíti műhelyében ezt a típust. Tudom, ha beraknám a linket, akkor te magad is meg tudnád nézni, de ha ilyen rátarti vagy, akkor indíts saját blogot! :p :) Na a lényeg az az, hogy szépen be van fotózva a gyártási folyamat. 

A tengelyszegecs számára kifúrt lyuk köré egy perselyt esztergálnak, majd ebbe illesztik bele a rézkarikát, ami a szegecset hivatott tartani. (Késesek javítsanak ki, ha nagyon nagy hülyeségeket mondok!) 

Ezek azok a kis réz vackok, amik a perselybe kerülnek.

Itt a cucc már a helyén van.

Majd belekerül a szög. Nem vicc. Tényleg az! :D És kész is van. Schmitz úr készít mindenféle anyagból ilyen bicskákat. Agancs, körte, dió nyél mind játszik nála, és persze rozsdamentes és szénacél pengés változat is van. Azért nem árt tudni, hogy az echte trádícionelle változat az mégiscsak a sima fa nyél és a szénacél penge.

Egy másik oldalon sikerült arra is ráakadnom, hogy mennyit kóstálnak ezek a "nyugati vackok". Hát papám, a zacsim koppant egyet a laminált padlón, amikor megláttam! Mert az biz' úgy kezdődik, hogy 49.50 ójró (€) per stück + shipping (zu Ungarn az újból  24.50 ójró, hogy a beletek rohadjon ki a káposztás csülöktől!!!); ehhez képest a Balla bicskákat árulták a győri piacon 3.290 jó magyar forintért, de még a Hoffmann késesnél sem ment a szénacél ára 3.500 fölé! Osszá', szorozzá' kis matekzsenim: úgy 22.000 forintba fájna mai árfolyamon egy ilyen cucc aus Deutschland. Ja és akkor ez persze az alapmodell! Na gyorsan hozzá is teszem ha végre egyszer bejönne a Tippmix, akkor simán vennék egy ilyen német bicskát, mert tetszetős darabok, de hát már akkor is érted: RABLÁS!!! Az azért biztató, hogy az originál változatok szénacél pengések, tehát ténylegesen egy hagyományos bicskát kap az ember a pénzéért és nem valami műmájjer álságos vackot. Na ezek után nézzük magát a magyar Hippenkniepet, azaz a Balla bicskát.

A konstrukcióhoz sok mindent nem tudok hozzá tenni. Formára ugyanaz, ezt láthatjátok. A nálam lévő darabnak a kidolgozása átlagosnak mondható. Égbekiáltó pontatlanságot nem vettem észre rajta, de volt már szebben kidolgozott bicska is a kezemben, na! Megbízható források szerint a régebben készült példányok igényesebben voltak kialakítva, mint a mostaniak - ezt nem tudom eldönteni, mert annyi időt nem volt a kezembe régi darab, hogy mélyrehatóan át tudjam nézni.

A rugója "bivalyerős", már a bicska méretéhez képest. Férfias csattanással jelzi, hogyha kinyitottuk. Nyitáskor vinkliben megtartja, és innen kell erő a nyitáshoz. Nem megoldhatatlan feladat. Csukáskor ugyanez, csak pepitában. Sokan félnek az erős rugójú bicskáktól, mert "Jaaaj, mi lesz ha odacsap az ujjamra?!" - hát bazdmeg, mi lenne? Meg fog vágni! :D Egyébként meg tessék megtanulni balesetmentesen becsukni! Na így áll vinkliben! 

És akkor jöjjenek azok a dolgok, amikről nem lehet érzelemmentesen beszélni! A régebben készült Balla-bicskák sem voltak éppen vitrinbe való darabok, de ezen vannak olyan bosszantó - hát nem tudom másként mondani - léhasági nyomok, amik mellett nem lehet elmenni szó nélkül! 

Kezdésnek: nem a készítőtől vettem és a győri piacon a forgalmazó semmilyen információt nem tudott adni a bicskával kapcsolatban. Na de hát azért aki ott lent a déli határunk mellett nőtt föl, az eléggé nyitott ember ahhoz, hogy ne legyen rest jártatni a pofáját és kérdezősködni, így végül megkaptam Balláék vezetékes telefonszámát. Most 2015. július 30-a van, a bicskát tavaly késő ősszel, október tájékán vettem és novemberben már megvolt a készítő telefonszáma. Ezalatt a 9 hónap alatt nagyjából 30x hívtam föl. Minden alkalommal föl is vette valaki; általában családtag. 20x meg is hagytam a telefonszámomat, ígéretet véve és kapva, hogy "amint hazaér" vissza fog hívni. Nos, én eddig vártam. (Rossz nyelvekkel nem szeretek dobálózni, de sárvári ismerősök egészségi panaszokat emlegetnek a készítővel kapcsolatban - nem, nem egészségügyi! Jól olvastad. Egészségügyi ugyanis a háziorvosok és a kórházak helyzete, de facto az egészségügy ;) , de te ha beteg vagy, akkor neked egészségi problémáid vannak. Azért mert a médiában hülyén beszél a sok pesti félbuzeráns, azért nekünk nem kell. Dixi.) 

Semmi információm a felhasznált anyagokat illetően. Valamiféle hazai fafajta és valamilyen szénacél. A penge anyagára nincs panaszom. Jól tartja az élét és könnyen újra élezhető - ha rátaláltál arra a kibaszott ékszögre! A legnagyobb problémám ugyanis az, hogy a penge a hegy felé nem szimmetrikus - és a leélezése sem az! 

Na hát szóval nem egy-két napom ment rá, ameddig megtaláltam, hogy mikor hogyan forgassam a cuccot. Ez kérem így kontármunka! (Azért nem csillan be, szóval jó munkát végeztem! De akkor is, bassza meg a kutyamindenit!) 

Ugyanez a probléma a hegy felől nézve. (Lehet, hogy katakiriba akart lenni?)

Nem fotoshop! Tényleg eltűnt a penge! ;) Ebből a szögből érdekes módon nem látszik a penge deformitása. Igaz, de facto a penge sem látszik! 

A platina, ami valamilyen rozsdamentes - hát mondjuk úgy, hogy "szálcsiszolt" acél - a nyél végén bizony nem lett eldolgozva. Nem nagy gáz (nem a lófaszt nem!), mert húztam rajta még kettőt a reszelővel, amíg beértem és a sorját lekaptam, de a platina belső feléhez már nem volt elég keskeny szerszámom, így hát az úgy maradt. 

A rugó egy kicsit csáléra áll, de ezt nem is rovom föl hibának, mert kell neki a tér. Ha befeszülne a platinák közé, akkor az nem lenne jó. Baromi erős és tart; ennyi nekem elég.

A körömvájattal átellenes oldali nyélrészen a tengelyszög mellett egy kicsit el van vetemedve a fa. Nem tudom ez azért van-e mert nem jó alapanyagból dolgozott a készítő vagy mert egyszerűen trehány volt? Végül is a használatot nem befolyásolja és eddig még tovább nem vetemedett, szóval ezen is túl lehet lépni.

Adok róla egy közelebbit is, mert ez így eléggé karcsú...

A pengehát nem lekerekítve van, hanem egyszerűen szögben lereszelve. Számomra nem egy megszokott dolog, de el kell ismernem, hogy gyors, egyszerű és hatékony megoldás - kérdés, hogy esztétikailag zavar-e valakit? (3500 forint alatt volt újonnan az ára - kurvára nem zavar! :D )

Picit mintha sorjás lenne a lelkem, de nem az ám! Csak csorbult egy pöttyet, amikor azokat a késő rézkori cserepeket néztem át, amiket néhány képpel fentebb láttatok.

Jó kis bicska ez, persze csak akkor, ha az ár-érték arányt nézzük. Ennyi pénzért ma már kínai gagyit sem nagyon kapsz, ez viszont össze van rakva rendesen - csak kicsit trehányul. De még egyszer mondom: kereskedőtől 3500-ért meg lehetett kapni. Amire nekem kell, arra éppen jó. Kapargatom vele a kis cserepeimről a rájuk kötött hidrátot és földet, néha vakolatot vakarok és persze ha minden kötél szakad, akkor ezzel kajálok. Na ez egyáltalán nem az a sajnálom-kategóriájú bicska, sőt! Ha a mérete érdekel, akkor a Kocsis Fejesgörbés posztban találsz róla képet. Na pont akkora! ;)

Értékeljünk! 

Az árát megéri. Vág, tehát késként használható. Szép? Hááát nem az. Nem köll mutogatni. Használni kell. Mint minden szénacélt, ezt is gondozni kell, mert különben elrozsdállik. Ha egyszer ráállt a kezed, akkor az élezéssel sem lesz gond. (Vennék-e még egyet? Nem. Annyira azért nem jó. 3500-ért inkább veszek mást, mondjuk egy tálca sört!)

Kora tavaszi csendélet medvehagyma pestóval, rozskenyérrel, pálinkával és a Mont Oriol hotellel. Főszerepben a Balla bicska.

Köszönöm a figyelmet! 

Egy kicsit messzebbről kell indítanom ezt a posztot, mint szoktam, mert ha valami megéri az időt, akkor az a Kocsis bicska, vagy még inkább Kocsis-bicska - mert fogalom ez már a javából!

Vonzódásom a "tradicionális" magyar bicskákhoz már egészen fiatalon kialakult. Az idézőjel használatát azért látom indokoltnak, mert a hagyomány nem egy megkövült dolog, hanem velünk élő történelem és nem múlt, hanem sokkal inkább jelen. Minden mester, minden műhely, egy kicsit más formára igazítja késeit, eltérő arányokkal készíti el a hagyományosnak mondott formákat és éppen ettől lesz különleges a tradicionális fogalma. A sok (de még mindig nagyon kevés) kiváló hazai késkészítő mester/műhely közül kiemelkedik Kocsis Ferenc debreceni művész. Az, aki már fogott a kezében Kocsis-bicskát, vagy netán az Úr nagyobb dicsőségére birtokol is legalább egyet, az tudja miről beszélek, amikor művészt írok. 

Amikor az ember egy kecsegtető szalonnázás bűvöletében előveszi zsebéből a bicskáját kétségkívül valami jóleső nyugalom, egyfajta isteni kegyelemmel átszőtt világbéke érzése száll vállaira. Hiába az ezernyi gond, ott és akkor lelassul a rohanás, pillanatra megtorpan a világ, határozottan állítom, hogy a történelem is döccen egy parányit, mert igenis éppen abban a pillanatban valami kivételes dolog történik! Nem tudom, hogy Feri hogyan csinálja, de ezt az érzést beleplántálja bicskáiba. 

Szóval ül az ember nagy magányában és előveszi a bicskáját (döcc). És amikor az áhitat után körbetekint, csodálkozva veszi észre, hogy többen is árgus szemekkel figyelik, mit is tart a kezében. 

Nemrégen kerültem új munkahelyre, ami a korábbihoz képest sokkal kevesebb terepi munkát jelent, de azért ki-ki járogatunk így is. Egy ilyen alkalommal kollégámmal, akit már - egyéb szakmai kapcsolatunk miatt - legalább 10 éve ismerek, egy dűlő úton álltunk neki falatozni. Meglepődve néztem, amint oldaltáskájából egy Balla bicskát vesz elő. Jómagam késszerető és használó vagyok, de még mindig meglepődöm, ha valaki rendes, úgy értem tradicionális bicskát használ. Mert az is sokat elmond már egy férfiről, ha egyáltalán van bicskája, de ha még egy klasszikus darabot is használ (szénacél pengés Balla bicska nem gyakran került eddig a szemem elé), akkor az már egy egész jellemrajz (meglehetősen pozitív kicsengéssel)! Ott vagyunk tehát a dűlő úton, előttünk a vadregényesnek éppen nem mondható, de mindenképpen lélekemelő Marcal ártér, én éppen csodálkozom magamban, hogy "nini, hát itt valami egészen elképesztő felismerés zajlik éppen és persze, I think it's a beginning of a beautiful friendship", mire kolléga úr töri meg a csendet: - megnézhetem a bicskádat? Persze rögtön jött a kölcsönös elismerés, hogy igen-igen, a tiéd is nagyon szép és kiváló meg minden, de itt most nem ez a lényeg. Sokkal inkább arra akartam kilyukadni, hogy egy bicska mennyire jellemző tud lenni tulajdonosára, vagy éppen tulajdonosa napi hangulatára.

Nekem az aznapi hangulatomhoz éppen a fejesgörbém felelt meg, így kollégám is azt dícsérte. Valljuk be, azért az nagyon ritka a mai világban, hogy két tradicionális bicska találkozik. 

Első magyar bicskám is fejesgörbe volt, talán ezért is áll közel hozzám ez a forma. Amikor Feritől megrendeltem első Kocsis-bicskámat még nem tudtam, hogy az ennyire a szívemhez fog nőni. Hozzá kell tennem, hogy először RWL-34-es pengével került hozzám, majd pár hónapnyi intenzív használat után rá kellett jönnöm, hogy sok minden belefér a hagyományos bicska paramétereibe, de ez az acél nekem már nem. Lecseréltettem tehát Ferivel egy Böhler K510-es szénacélra, amit azóta sem bántam meg. (Azt már inkább sajnálom, hogy Feri mostanában nem jut hozzá ehhez az anyaghoz és nem készülnek belőle bicskák, mert túlzás nélkül mondhatom, hogy tökéletes késpenge anyag ez!) De valójában nem is ez a poszt témája! Nézzük a bicskát magát!

Fekete szaru nyelű, két alpakka baknis, réz platinás, konvex leélezésű bicska, magyar címer berakással. Ha követni akarom az eddig kialakult gyakorlatot, akkor illene a nyéllel kezdenem. Korábban nem volt tapasztalatom a szaruval, mint nyélanyaggal és a közeljövőben nem is nagyon lesz (egészen pontosan még 2 szaru nyelű bicska beszerzését tervezem; egyiket Feritől, a másikat Tóth Árpitól). És ez nem azért van, mert rosszul viselkedne bicskák nyelén, hanem mert az agancs és a fa közelebb áll hozzám. Bár első ránézésre a csillogós szaru csúszósnak tűnhet, ez egyáltalán nincs így. Nagyon kellemesen simul a tenyérbe, meleg hatást kell és kissé puha. A legcsodálatosabb benne, ahogy a fény megtörik rajta és különböző, szavakkal leírhatatlan árnyaltokat rajzol ki. Sajnos a fényképek sem adják vissza egészen azt, amit élőben látni lehet. Ennek a fényjátéknak persze "ára" is van - és itt most nem a forintban kifejezhetőre gondolok. Ha sokáig és maradéktalanul szeretnénk gyönyörködni bicskánk nyelének tündöklésében, akkor bizony óvni kell. Én sajnos eléggé óvatlan voltam és egy helyen mattá karcolódott a felület. A használatot nem, csak az esztétikai élményt befolyásolja ez, de hát akkor is, na! :) Pásztortokban hordtam a bicskát és annak a belső felülete kezdte ki a szarut. Ez látható a képeken is. Hozzá kell tennem ugyanakkor, hogy amikor régészként ásatásra vittem magammal, akkor a nadrág zsebében is karcosodott; a liszt finomságú lösz beeszi magát mindenhova és akárcsak a homok, nyüstöli a bicskát is. 

A penge anyaga, mint már mondtam Böhler K510. Szénacél. Ennek (meg a hőkezelésnek, a kovácsolásnak és a leélezésnek) köszönhetően hihetetlen finomságú élt lehet rá húzni gyakorlatilag pillanatok alatt. Nem szoktam az ún. "egérpados" megoldást használni konvex élű késeknél/bicskáknál. Simán rátolom a Haidu kövekre. Megfelelő ékszöggel tartva már 280-as szemcsefinomságnál is borotvál. (Ezt Kocsis Feri tanácsára próbáltam ki és mily' meglepő, működik is! Hiába no, ha egyszer valaki ért a késekhez, akkor Feri igazán ért.)

Sokakat elriaszt, hogy a szénacél savas és lúgos környezetben elszíneződik, szagossá válik. Meg kell mondanom, hogy ez engem nem szokott zavarni mert egyrészt a folyamat csak addig tart, amíg be nem érik a penge, másrészt nekem egyáltalán nem zavaró ez a jelenség. Hozzá kell tennem, hogy minden szénacél más és más tulajdonságokkal rendelkezik ilyen szempontból. Az Opinel XC90-e pl. a Böhlerhez képest "szagosabb" és jobban színezi az adott élelmiszer vágási felületét, ugyanakkor a Balla bicskám általam ismeretlen szénacélja egyáltalán nem. Szóval itt is leginkább az egyéni ízlés dönt. Persze hátrány, hogy csak akkor tudod meg, hogy téged zavarnak-e a fentiek ha megvetted a bicskát, de megvigasztallak: ha van olyan szénacél Kocsis-bicskád, aminél zavar a penge érése, akkor azt én átveszem tőled. ;) 

Ami még kifejezetten tetszik ebben a bicskában, meg úgy egyébként a tradicionális bicskákban, az az, hogy "élnek". A használattól sötétedik a nyél anyaga, karcos lesz a penge, itt-ott hajszálkarcok jelennek meg a bicska részein. Ezektől lesz teljesen egyedi és, bár ez talán nagy szó, de ezektől lesz "múltja" a bicskának. Valahogy úgy vagyok ezzel, hogy ezek a kis szépségpöttyök mesélnek, történeteket elevenítenek föl, akárcsak nagyszülőink ráncos arca. 

Tesztet most ne várjatok tőlem. Legyen elég annyi, hogy vág. Azt, amit kell, azt vágja. Nem szúrtam át vele kocsik motorháztetejét, nem ütőfáztam ki vele tölgyerdőket, de szalonnáztam, nyársat faragtam, a konyhában is volt mindenes, bontottam vele üveges sört, túrabotot faragtam, gallyaztam, bontottam vele halat és mindenféle lábasjószág földolgozásában is segített és még eddig mindenhol megállta a helyét. 

Sajnos a hazai piac és késkultúra (van egyáltalán ilyen fogalom?) még nem elég érett arra, hogy a Ferihez hasonló kvalitású mesterembereket megbecsülje. Többek közt ezért sem készülnek már rendelésre Kocsis-bicskák. Feri természetesen továbbra is készít késeket és bicskákat is. Utóbbiakból csak bizonyos típusokat. Ennek ellenére azt mondom, hogy aki teheti, mindenképpen ruházzon be egy Kocsis-bicskára, mert az élmény megfizethetetlen. 

Ha valakit a száraz tények érdekelnek, akkor néhányat megemlítek közülük: 

a penge hossza: 10 cm

a nyél hossza: 12,5 cm

Ez a nyélhossz nekem már egy kicsit hosszú. Igaz, markos legénynek sosem neveztek, de éppen csöppnyi tenyerem sincs. Kicsit hosszú, de nem zavaró.Talán ha 0,5 cm-t érzek "fölöslegesnek" a nyélből. 

A penge legvastagabb részén 2,5 mm. Ez untig ölég napi használatra. Ennél vastagabb penge már repeszti a vágandó anyagot. 

És akkor most néhány kép:

Összehasonlításul: egy 9-es Opinel és egy Balla fölött.

Mini-galéria, 4 képpel a szépségpöttyökről. 

Tárolási nyomok a szarun. Balfaszokért mise lesz! :D

És egy kis hangulatkép. A pohárban a méltán híres, ámde méltánytalanul elfeledett tényői vörössel. 

Zárszóként még annyit szeretnék elmondani, hogy ez tipikusan az a bicska, ami kikívánkozik a természetbe. Nádasba, zsombékosba, erdőbe, mezőre. Szinte vétek otthon pihentetni! Feri nagyon szép bicskákat készít, de egyiket sem tudom elképzelni vitrinkésnek. Azért is az egyik, ha nem a legjobb (csak azért nem mondom egyértelműen a legjobbnak, mert nincs minden késestől bicskám ;) ) készítő, mert a művészi kidolgozás és igényesség egyértelműen a használati szempontoknak van alárendelve. Kiegészítve a funkcionalitást a szépség iránti igénnyel.

Kocsis Feri honlapja: http://www.kocsiskesek.hu/page.php?4

Mostanában egyre több írás jelenik meg a neten késekkel, bicskákkal kapcsolatban. Kés-szerető emberként gyakran olvasgatom én magam is őket és komolyan mondom, hogy sokszor a dühroham kerülget, mert annyi baromságot hordanak össze. Jó, oké, én sem mondhatom magam szakértőnek. A különbség az, hogy én ezt beismerem. Viszont tudom, hogy mire kell használni egy kést és azt is, hogy mire lehet még... Ezen a blogon szeretném bemutatni az általam használt (és itt a használatot tessék szó szerint venni!) késeket, bicskákat. 

Történt, hogy valamikor a 2000-es évek elején nagy nehezen összespórolt kis zsebpénzemmel elbattyogtam az újságoshoz, ami ott volt az iskola sarkán, és szívfájdalom nélkül megvásároltam életem első (és egyetlen) Késmánia magazinját, akkor még 992 forintos áron. A dolog pikantériája, hogy ez volt az utolsó megjelent száma (aztán jött a rövid életű és kevésbé igényes, ámde még mindig nagyon-nagyon jól használható Penge magazin!). Na ebben a számban volt egy cikk, ami az Opinelről szólt.

Ismered az érzést: fiatal kamasz vagy, azt hiszed tiéd a világ mert szőrösödik a pöcsöd és rájössz, hogy kell (még)egy bicska! Mert mint a szerencsés korban és társadalmi helyzetbe született magyar fiúk legtöbbje, én is bicskabirtokos voltam már egészen csöppnyi korom óta. Első bicskámat kb. 5 évesen kaptam, majd 10 évesen már magamnak vettem egy agancsnyelű fejesgörbét (ami azóta is kiválóan szolgál) Busójáráskor. De nagyjából ez az időszak, a 2000-es évek eleje, volt az, amikor azt mondom, hogy a késmánia elhatalmasodott rajtam. Na persze ne gondoljatok semmi professzionális dologra. Vidéki kiskamaszként kimaradtam az éppen lehanyatló (hát mondom, hogy a Késmánia utolsó számát vettem meg!) késesmozgalomból. Internetünk ha jól emlékszem még nem is volt, vagy ha igen, akkor is a betárcsázós, és nem tagadom, hogy ha nagy ritkán oda is kerültünk a gép elé, akkor nem késes oldalakat néztünk (voltak ilyenek egyáltalán akkor???), hanem igyekeztünk minnél pucérabb csajokat fölhajtani... 

De visszatérve az említett cikkre! Csak ültem otthon a fotelban és bámultam, és bámultam, és bámultam a cikk képeit. Rögtön tudtam: nekem egy ilyen bicska KELL!!! És milyen csodás az élet, rá kettő, de inkább három hétre a helyi vadászboltba megérkeztek az első Opinel modellek. Vékony pénzű gyerek voltam világ életemben, ezért az amúgy sem túl acélos választékból egy 8-as szénacél Opinelt vettem. (Rozsdamentes változat?! Hol volt az még akkor az én kis horizontomon! Ma már persze más a helyzet, de erről majd máskor.)

Szóval ott álltam kezemben a 8-as Opival és tényleg úgy éreztem, hogy akkor itt és most valami különleges dolog történt! Aztán elkezdtem használni és persze előjöttek azok a dolgok, amiket ma már értékelek és szeretek, akkor viszont kifejezetten bosszantottak! Elkezdett színeződni a penge és kifejezetten büdös volt! Az itthoni kaszaköveken csak nyüszütöltem, de élezni nem tudtam. Így hát landolt a fiókban, én meg úgy voltam vele, hogy akkor befejeztük az Opinellel közös pályafutásunkat. 

És akkor egy jó nagy ugrás az időben! 

Azóta van már 9-es rozsdamentesem is, de ezt most hagyjuk

Fölnőttem, elköltöztem otthonról és hurcibáltam magammal az évek alatt "összegyűtött" rengeteg vasat. Aztán egyik nap kezembe akadt a 8-as szénacél Opim. Ekkor már volt valami ismeretem az élezésről és nekiestem a Haidu köveimmel. Kb. 5 perc múlva (280, 600, 1200-as kövek) megnéztem, hogy mit tud: simán vitte a szőrt! Elkezdett mocorogni bennem a kisördög és néhány napi hezitálás után rendeltem egy 9-es szénacél pengés Opinelt! (Maximális tisztelet a kesedenyollo.com oldalnak és a bolt tulajának Benya Gergőnek! Jó nagy a választék és ahogy felületesen néztem, az áraik is verhetetlenek. Ez itt a reklám helye! - ugyanitt hal eladó! Kifogástalan állapotban! :D )

Én a késeimet, bicskáimat hordom és használom is, ezért voltak bizonyos elvárásaim velük kapcsolatban. Legelőször is a mérete! Nem vagyok az a fajta, aki mániákusan méregeti, hogy bicskái legális pengehosszal rendelkeznek-e, mert ha hiszed, ha nem, akkor a rendőr adott helyzetben elveszi ám a legális kis svejcit is, oszt' sírhatsz, hogy visszakapd! Szóval első a használhatóság! A 8-as rövid. Egyértelműen az, bár tényleg csak néhány milliméterrel (a pengéje 8 mm-el rövidebb, mint a 9-es!). A 10-es túl nagy ahhoz, hogy zsebben kényelmesen hordhassam. Egy szó, mint száz: a 9-es pont megfelelő. Nem is írok túlzottan sok technikai adatot, mert ugye minek? De most komolyan! Ha azt mondom, hogy a 9-es pengehossza 9 cm akkor azzal előrébb van bárki is? Tudni fogod ebből, hogy a konyhában milyen feladatokra fogod tudni biztonságosan használni? Nem fogod tudni. (A 9 cm-s pengehosszból egyébként kb. 8 - 7,5 cm-t fogsz használni, mert a többi a penge-nyél és a csuklód egymáshoz viszonyított elhelyezkedése miatt kihasználatlan marad a legtöbb fogásmódban! Vágod, hogy ezt nem szokták elmondani a késes "szakemberek" ugye? De azon pörögnek baszod ezerrel, hogy 8 vagy 10 cm az ideális pengehossz EDC-nek! Bullshit generátor betöltve! Apropó EDC! Hát erről majd külön jön egy poszt nemsokára! ;) ) De nagyon elkalandoztam! Szóval ott tartottam, hogy nem fogod tudni, hogy mire is lehet értelmesen használni a bicskát, ha az SI mértékegységek síkján maradsz a technikai adatokat illetően. Én meg, amilyen barom vagyok most szépen átváltom neked "magyar" mértékegységre az egészet. Nincs mit, majd alkalomadtán meghálálod!

Ha magyar ember és bicska, akkor kajálás. Ez van, ilyen nemzet vagyunk. Enni, inni és keseregni azt nagyon tudunk. Ha már kaja, akkor kell bele zsiradékon rommá dinsztelt hagyma, kisebb-nagyobb emlős állatok különböző részei és őrölt paprika, ami persze csípjen mint az istennyila! Na akkor a magyar mértékegység: ÉRJE ÁT AZT A ROHADT KÖZEPES FEJ HAGYMÁT!!! Ennyi. Egy közepes fej hagyma átmérője: 6,5-7 cm. Egy átlagos paradicsom (nem az a szar, amit a teszkóban vízzel fölpumpálva eladnak neked februárban, hanem a rendes, nagymama féle háztáji) átmérője 6-6,5 cm. Cf. szépen a néhány sorral föntebb elmondottakkal! Láttál már krupmlit? Pucoltál már meg 5 kg-t jóféle csülökpörkölthöz, mert nálatok héderezett szüretkor a rokonság? Akkor azt is tudod, hogy ez a pengehossz már elég, hogy átérje a "burrrgonnyát". És ha már csináltál ilyent, akkor azt is tudod, hogy nagyon nehéz is tud lenni, ami egyébként könnyű(nek látszik)! A könnyű markolat nem a puhapöcsű, hanem a praktikus ember késének ismérve. (nem voltak teljesen hülyék a francia pásztorok sem!) Itt ezzel sincs gond. A bükkfa elég kemény és nagyon könnyű. Úgy van ez, ha nem kell arra figyelned, hogy minden erőddel a nyelet tartsd a 3. kiló krumpájsz környékén, akkor talán jobban tudsz figyelni arra, hogy a rohadt éles pengével ne vágd el a kezed. Persze ennek a fa megoldásnak is van hátulütője. Nedvesség hatására bizony bedagad és ilyenkor csak jó sok káromkodás után lehet kinyitni. Persze ha az ember hagyja, hogy kiszáradjon, akkor nincs nagy gond, de ez időigényes. És itt jön a másik, ami miatt tudni kell, hogy mire fogjuk használni: a gyümölcssav ellensége a bicskának! Nem rágalom, nem vád ez, csak tény. Az Opinel bugylijai egytől egyig kiváló darabok, ha nem dolgozna bennem a késmánia, hidd el, hogy egyetlen 9-essel is simán, minden gond nélkül leélnék egy életet, de hát dolgozik... Dinnyét nem érdemes vele enni. Gyümölcssalit se csinálj vele. Egyszerűen ez a cukros lé (amiből inkább pálinkát kellene főzni, mint salátát csinálni...) befolyik a penge illesztésébe (tálung) és ott megragad. (és akkor azt még nem is mondtam, hogy amíg be nem érik addig nagyon, utána már nem, büdös tud lenni ez az XC90-es szénacél. Dinnyéhez amúgy kicsi a penge. Hal pucoláshoz sem a legideálisabb. Igen, ez egy ilyen bicska. Akinek nagyobb kell, az vehet nagyobbat. És ha már a méreteknél tartunk, akkor nézzük a szélességét!

A penge formája nagyon jellegzetes és mivel a háta és az éle egy jó darabig közel parallel fut, így szinte falatozásra van predesztinálva! Szalonnázni kell vele és kész! Ez amúgy is jót tesz a szénacél pengének! Ugyanakkor kifejezetten vékony a penge, így a metszőképessége is nagyon jó! (persze ez nagyban függ ám attól, hogy hogyan tudod megélezni)

Néhány napja szükségem volt a munkám során hüvelykujjnyi vastag, 30-40 cm hosszú karókra. A közeli vasút mellett kanyargó patak (Keszeg-ér) partján kis túlzással millió akácfa kellette magát, én meg szívfájdalom nélkül igénybe vettem szolgáltatásukat. Óvatosan megfogtam a nekem tetsző ágacskákat és nekiestem az Opinellel. Egymással szemben, kb. 45º fokban bemetszéseket ejtettem, majd amikor már eléggé elvékonyodott az ág, akkor egyszerűen letörtem. Ezeket azután lehántoltam majd hagytam száradni. A 40 fokos hőség és az ennek ellenére folyamatosan fújó szél hamar megtette a dolgát. Majd a bicskával levagdostam a tüskéket és meghegyeztem a karókat. Ezt egyben tesztnek is szántam: szerettem volna kicsit megterhelni a bicskát. Nos hát az eredménye az lett, hogy rá kellett jönnöm egy-két apró dologra, amit máshol én még nem olvastam (pedig tényleg rohadt sok tesztet olvasok és nézek a youtube-on is); talán azért mert akik ezeket elkövetik, valóban csak arra a néhány órára használják a bicskát, aztán húznak vissza az irodába... Szóval figyelj ide, mert most jön a lényeg, a keresztvíz leszedése a bicskáról! 

• a tüskék lemetszése közben az él 2-3 helyen egészen enyhén, de kihajlott. Nem kipattogzott, csak hajlott. Simán királyság! Néhány húzás otthon a 280-as HAIDU kövön és már rendbe is van hozva. Ez, mármint a kihajlás több dologra is rámutat: 1.) lehet hinni az Opinel reklámjának, és tényleg kiváló hőkezelésű anyagot tesznek a szénacél bicskák pengéjébe! 2.) Az akác kemény, a tüskéje még inkább az :) épeszű ember erre ne bicskát használjon! Legyél okos te is: ha a tüskét oldalirányba (gyöngébbek kedvéért jobbra-balra) mozgatod, akkor simán le is tudod törni ;) Kissé időigényesebb, de legalább nem gyalázod szarrá a pengét. Adott esetben még szükséged lehet rá és mi van ha nem tudod újraélezni? Gondolkodj mielőtt 30 év városi és irodai lét után eldöntöd, hogy hirtelen átmész nomádba és bár a segged még "fotelmeleg" de te már valami elcseszett Ramboként bushcraftolsz a vadonban! 3.) az XC 90 még ilyen igénybevétel után is pillanatok alatt újraélezhető. Hasznos dolog!
• Amíg faragtam a karókat észrevettem, hogy a markolat vájata, amibe a penge hajlik, bizony vágja a kezet. Nem kellemetlenül, csak éppen, hogy érezzem: ott hiátus tátong az anyagban. Ez, a fa tulajdonságai miatt mostanra már szépen lekopott, de elsőre szembetűnő volt. 
• Ennél kellemetlenebb volt, amikor a nap végén leültem itthon, beröffentettem a 100 W-os Marshallt és a kis Epiphone-on el akartam pötyögni ha jól emlékszem, akkor a Nobody knows you, when you down and out-ot! Krishnára és az összes megjelenési formájára! Hát a jobb kezem hüvelykujja szépen le lett amortizálva! Amikor pengettem a húrokat fájt, mint a rohadt élet! Bakker gondolkodnom kellett, hogy ez most mi a fasztól van, mire rájöttem, hogy amikor faragtam, a penge fokára támaszkodott a hüvelykem és azzal nyomtam a bicskát. Az a szar meg hát nincs ám lekerekítve!!! És akkor itt meg is kell állnom egy pillanatra. Mea culpa, az én hülyeségem miatt volt ez az egész. Nincs lekerekítve, mert így gyorsabb a gyártás, meg mert eléggé jól lehet vele kaparni (kaparóél) és még a szikravetőt is jól indíthatja (gondolom, mert ezt nem próbáltam), de hosszabb távon, finom faragásnál, ha az anyag kemény, akkor megsínyli az első egy-két alkalmat a hüvelykujj! 

Más gondom nem is volt a bicskával. Ezek is inkább olyanok, hogy az emberi hülyeség ellen a legprecízebben összerakott cuccok is föladják előbb-utóbb a harcot, hát nem is volt meglepetés. Külön ki kell emelni, hogy itt egy 3000-4000 forintos bugylibicskáról van szó! Ha nincs a virobloc gyűrű (tudod, ez a kis geci rögzíti a pengét nyitott és most már csukott állapotban is), akkor tkp. egy darab fa, egy szög és egy lapos vasdarab kombinációjáról beszélhetünk. (Jó-jó tudom, hogy erősen sarkítottam, de akkor is: egy bugylibicska, ami egyszerű, mint a vonatfütty. :) ) Ha csak arra keres az ember bicskát, hogy otthon a konyhában falatozzon és néha-néha az asszonynak az alapanyagok előkészítésében segítsen, meg úgy egyáltalán bicskája legyen, mert az KELL, akkor igazán nem tudnék jobb alternatívát adni a 9-es szénacél Opinelnél (akit a penge illata zavar, az vegyen rozsdamenteset; élezni alig nehezebb és nem lesz szagos a penge).