Használat közben 02. - a Balin munkában

Palcsesz ’Angelero’ Imi kése és a véleményem I.

2017. január 07. - Bogyi bácsi

Szevasztok kedveseim!

Nemrégen kaptatok egy kisebb leírást a Balinról. Azóta eltelt egy kis idő és hogy úgy mondjam természetes környezetében is meg tudtam sétáltatni. Egy kis ligetecskében volt szerencsénk tiszteletünket tenni, amit az útépítés kivágásra ítéltetett, aztán később voltunk "hátul az állatoknál és a fánál" (ez a hacienda garázsát jelenti tkp.), valamint jártunk a Sokorói-Bakony-ér partján és közvetlen közelében is.

Nem vagyok búskraftos, ezt már sokszor leírtam, így az eredményt nem is ahhoz kell mérni. A cél itt az volt, hogy a magam felhasználási területén megállja-e a helyét ez a kés. Erdőt ritkán járok. Mezőket és szántókat annál inkább! Hol egy szerszámnyél adja meg magát, hol valami karónak való kell, hol egyszerűen egy kis „fedezéket” rögtönzünk a nyári meleg ellen, hol meg éppen tüzet rakunk, hogy ne fagyjon bé az sejhajunk; a lényeg, hogy kell a kés. És akkor a tapasztalataim.

Egy kiadós eső után estem be a „ligetbe” – messze nem voltak ideálisak a körülmények. Egy gyermek-alkar vastag álló akácot csapkodtam ki. A halacskás markolat ellenére ez a kés nem csapkodásra készült. Egyrészt lehetne halacskásabb, másrészt a tömege nem éppen ad hozzá a sújtás erejéhez. Csuklózsinór mindenképpen kell majd hozzá (ezért kértem csőszegeccsel, mert tudtam, hogy ez lesz – hadd utaljak már vissza egy korábbi posztomra, amikor azt mondtam, hogy gondold át, hogy mi a kurva anyjára fogod használni azt a kést, aztán kezdj el ötletelni azon, hogy milyen is kell). Ennek ellenére quod erat demonstrandum, a kísérlet sikeres lett, de a zabszem végig ott volt a seggemben, hogy kirepül a kezemből és akkor a pokolra jutok, mert az biztos kurva élet, hogy elszidok én minden élő és élettelent, amit a katolikus anyaszentegyház metafizikai téren valaha is tisztelt; persze mindezt a saját balfaszságom miatt. (Azért majd csak figyeld meg, hogy az esetek nagy részében a saját balfaszságod miatt káromkodsz.) Amit kicsaptam, abból levágtam még egy darabkát, meg kerestem egy szárazabb ágat is.

A kaparóél zseniálisan működik, bár így a vizes környezetben az elején azért inkább kente a háncsot, mint hülye gyerek a májkrémet, de utána faszányosan működött. Szinte lisztfinomságú lett a kaparék. Csak azt sajnáltam, hogy nem rakhattam tüzet egyből…

A tollaság… hát igen… A száraz ágacskába nagyon könnyen belekapott, de maximálisan jól irányítható volt még így is! A nedves akácot viszont vitte, mint cigány a lopott sonkát! Tényleg papírvékonyságú tollakat gyártott. Kifejezetten jó volt ekkor a hosszú és sokáig egyenes vonalvezetésű penge!

A heggyel fúrtam egy kisebb lyukat (tényleg kicsi volt) a tesztalanyba. Nem volt gond vele, meg mondjuk a víz miatt a fa is puha volt. Sokan feszegetnek is a heggyel, főleg fokla-gyűjtés közben. Én ezt azért nem tettem most meg, mert

nem fenyőerdőben voltam,
nem volt célom foklát gyűjteni
sosem szoktam foklát gyűjteni, hiszen nem bushcraftolok ;)
eddig fúrnom kellett csak a kések hegyével.

Ilyenkor azért érződik, hogy a markolat kissé szögletes és nem volt olyan könnyű forgatni, mint egy Opinelt, de különösebb nehézséget nem jelentett.

A levágott darabot kihegyeztem. Ez egy különösen érdekes feladat volt, mert szerintem az egyik legjobb mutató a kés metszőképességének a vizsgálatára. Méghozzá több szempontból is. Először ugye a kést úgy fogjuk, hogy az él a tenyerünk felé legyen, majd a mellkasunk felől a vállunk felé, tehát magunk előtt az x tengely mentén egy határozott és erős mozdulatot teszünk, így választunk le darabokat a munkapéldányról. Simán, különösebb erőlködés nélkül dolgozik a kés. Nem szorul, nem feszül bele az anyagba.

Amikor már kellően elvékonyodott a darab, akkor az öblösödő és a markolat felőli résszel is nagyon finoman elkezdtem a hegyet kialakítani. Rá sem nyomva, a késnek csak a saját tömege dolgozott. Mintha simogatná a fát, de a borotvaéles penge így is belekap és hangtalanul vág. Csodálatos volt érezni ezt.

Ami az agancs paneleket érinti: amikor egy-két helyen megpendítettem, hogy a Balinom agancsos lesz, akkor többen mondták, hogy az shit, az csúszik. Nos... körül és belül úgy 2 hét lehetett az az idő, amikor ezen aggódtam. Azóta a használattól elkezdett érni a nyél is és hozta azt, amit eddig a bicskáimnál tapasztaltam: picit sárgul és elkezd tapadni a kézbe, amint kicsit dolgozol vele. Szóval emiatt nem kell aggódni. Szúrni csak úgy érdemes vele, ha tudod, hogy lágy részen halad át, mert ugye az a kicsi ujjvédő az nem fogja meg a praclit, aztán ríhatsz a sürgősségin, és ujjak nélkül törölheted a szipogó orrodat...

A "garázs" projekttel több célom is volt. Az első és legfontosabb, hogy kedves párom ne rúgja szét azt a rendkívül formás, kívánatos és módfelett illatos kis valagam, amiért nincs odabent fa a cserépkályha mellett. Ha meg már fa van bent, akkor kell gyújtós és aprófa is ugyebár... ;) (ez egy kaján, kacsintós vigyor akart lenni) Egy másik cél, hogy ha már Imi bushcraft célokra is alkalmasnak titulálja a kését, akkor a famunkát bírnia kell. Aztán meg férfiként ilyenkor lehet kicsit elvonulni a világtól. Tudod, hogy van ez: pukkan a sör, jól beöltözve "odakint" és csak próbálgatni, hogy mit tud a vas. A végső cél meg ugye az, hogy öncélúan mutogassam magam és írás legyen a blogon belőle. :D

Kiválasztottam egy jóképű, kicsit tán Krisztusra hajazó száraz akácot. Hadd lássuk, hogyan lehet átverni a görcsön! Akár egy fejszét - pedig ugye csak 3,5 mm! Amikor beleharap a fába, az zseniális! A pengetükör kialakítása miatt repeszti a fát!!! :D Az él tkp. nulla kárt szenved. Mondjuk a patinát is leszedi ez a folyamat, pedig az olyan szép! Jójó, én is tudom, hogy a száraz akác az már csak ilyen, hogy szálirányba reped, mint a dinnye, de akkor is jó ezt látni! Most (2017. januárja) már több, mint egy hónapja ezzel gyártom a gyújtóst és az aprófát. (Persze az írást meg még vastagon októberben kezdtem el... Semmire sincs idő! :/ ) Esténként meg a aranyos pici nusziknak is ezzel karikázom a répát. Érdekes módon azt nem repeszti, azaz inkább úgy pontosabb, hogy azt sem repeszti. Ezalatt a pár hónap alatt kétszer (2x) húztam meg bőrön - nem pasztáson, hanem csak úgy a lá nátúr, és csodák csodája: még borotvál. Szóval lényegében a gyári élével megy a munka még mindig. Még a télen tervezem, hogy elvisszük egy vadászatra is, aztán avatott kezekben meglátjuk, hogy hogyan fogja bírni azt a fajta igénybevételt (abból persze új írás lesz).

Na gyújtós megvolt, mondom akkor ahogy megy föl a maligám, suhintsuk meg az új szikravetőt egy kicsit. Száraz akác, pici tollaság, új szikravető és ZUTTTTY! Egy húzás. Semmi. Két húzás. Semmi. Három húzás. Semmi. (Ekkor mondtam magamban, hogy kezd ez az egész egy kicsit az első maszturbációmra emlékeztetni... :D ) Szórta a szikrát, ezzel gond nem volt, de tényleg nehezen gyulladt meg. Úgy kb. 10-12x futottam neki. Persze nem vagyok gyakorlott, meg úgy egyébként semmilyen bushcraftos sem, de régebben ez is könnyebben ment. :) Na viszont a 10-12. alkalom után szépen fölragyogott a lángocska, úgyhogy elégedett voltam. A kaparóél itt is jól teljesített. Az acélt szépen elszínezte a ferrocérium kicsapódása, de ezt szárazon gatyaszárba törölve el lehetett tüntetni.

Amikor így a "nehezebb" munkáknak vége volt, akkor adtam rá a fejemet a szép napsütéses időben, hogy egy kis finommunkára is illő lenne rápróbálni. Találtam kallódóban egy fenyődeszkát. Fűrész (from the szombathelyi Lidli), darabka levág, Balin hosszába hasít és formára igazít, majd csiszolópapír csiszol. Egy kis indamotívum, egy kis szívecske. Karcolva először a heggyel - a hegy éles felével. Hááááát gyerekek én nem mondom, hogy nem volt már kellemesebb foglalatosságom is, mert akkor hazudnék. Nehéz így, szinte tollként fogni a kést és ő ezt nem is nagyon tolerálja - igaz, ami igaz. Ha azonban megtalálod a tartáshoz megfelelő szöget, akkor egész jó élmény lesz ez! Én nagyon bírtam a végére a dolgot. A mintát cifráztam és zsír + faszén elegyével átkentem, majd láng fölött hevítettem, letöröltem a fölösleget és újrazsíroztam. A fa beszívta, a minta meg egész szép lett állítólag... :)

Na és akkor a tok! Huh fijjjúk, lányok, mit is mondjak? A tok tetszik, jól, nagyon jól tartja a kést, igazi tisztes iparos munka. Eggggggyetlen egy gondom van vele, de az nagyon nagy gond! Az én öveimhez szűk a bújtatója! Úgy, de úgy odafeszül az oldalamhoz, mint elsőbálozó tinilány a banketten. Határozottan kényelmetlen, de ezt elvileg lehet orvosolni; és ha lehet, akkor fogom is!

(Lettek volna képek az ér partján is, de valami katartikus balszerencse folytán a masina a hideg időben - most szombaton -18 fokot mértünk - egyszerűen megadta magát. :( Tudom, most azt mondod, hogy máskor is ki lehet menni a szabadba, de akkor a büdös életben nem lesz készen ez a poszt. Októbertől januárig sikerült ennyit összehoznom és ahogy látom az elkövetkező heteket/hónapokat, szinte esélytelen, hogy nyár előtt akárcsak egy hosszabb szarásra is legyen időm, nemhogy erdőbe császkálni. Evvan! :( Na de azért egy kis szöveges ismertetést beszúrok még a vége előtt!)

Szóval a Sokorói-Bakony-ér partja! Szép vidék, úgy értem, hogy naggggyon szééép! Érdemes arra sétálni! A zergebaszó hideg ellenére azt kell mondanom, hogy minden perce megérte a kint tartózkodásnak. Amire ott a Balint használtam:

karvastagságú, szarrá fagyott, hullott akácot csapkodtam szét. A csuklózsinór még mindig hiányzik. A fagyott fa azonban nem tett kárt a pengében és ez jó, ez nagggyon jó!
ütőfával a nyers fát ketté hasítottam. Ez is simán ment.
Pici tollaság, pici kaparék és meggyújt. Úgy az 5. próbálkozásra siker!

Ennyi történt odakint, ami bevallom nem sok, de bőven több, mint amire elsőként gondoltam.

Na és akkor a keresztvíz leszedése!

A Balin a kezdetektől tetszett nekem, nagyon tetszett.
Használata és tesztelgetése közben ez a véleményem nem változott, sőt! Most már merem mondani, hogy ismerem a késemet, tudom, hogy mi az amit elvárhatok tőle. Értem ezt mind ergonómiailag, geometriájára, "érzésre" és úgy egyébként minden paraméterére.
Ami nekem, szénacél-buzinak különösen bejött az a penge anyaga. Imi fiú innen is meg vagy dicsérve, mert nagyon eltaláltad mind az acélt (örülök, hogy rád hallgattam a választásnál), mind a leélezést és a hőkezelést is. Ez a pengeanyag tipikusan az, amire már régóta vágytam. A szénacél minden jó tulajdonságát magában hordja. Az, hogy az eltelt mintegy 4 hónap alatt gyakorlatilag nem kellett éleznem intenzív használat mellett sem, az mindent elmond róla.
Az agancsnál jobb lehet, hogy van, de szebben érő tuti nincs! :) Ha ezt a kést valóban csak és kizárólag nagyon intenzív bozótmívességre szánnám, akkor agancs helyett micarta lenne, pusztán az "igénytelensége" miatt. Nagyjából egyébként ugyanezt tudom elmondani az acéljáról is. ;) Ahogy múlnak az évek úgy idegenkedem egyre inkább a rozsdamentes acéloktól és a szintetikus markolatoktól. Ötletem sincs, hogy miért van ez (ill. a lófaszt nincs, van, csak még annyira kidolgozatlanul kóvályog a buksimban, hogy nincs értelme leírni).
A tok... hát igen... az a fránya tok! Ha a bújtatója kicsivel tágabb lenne, akkor gondolkodás nélkül röpülne ide is a csillagos ötös! (Jaj! Gyorsan hozzá is teszem, hogy a problémát jeleztem már Iminek az elején és ő készséggel meg is adta Jókai úr elérhetőségét. Az már az én szegénységi bizonyítványom, hogy eddig nem volt időm fölhívni.)
Összességében mit tudnék még róla elmondani? Egy tökéletes arányokkal megalkotott kés. Bírja az erősebb igénybevételt, a bushcraftot - bár ha erdőket akarsz vele kicsapni, akkor nem ez lesz a kedvenced, a finom munkára is könnyen rávehető. Ha kb. 2 hét alatt ráérzel a súlyelosztására és a kezed is megszokja a markolat ergonómiáját, akkor ez a kés lesz az, ami hozzád fog nőni! Nem győzöm elégszer leírni, hogy mennyire szeretem ezt a kést! Ez az a vas, ami nem fog cserbenhagyni!

Na, de most már éppen eleget ömlengtem róla, jöjjenek a képek (sajnos csak nagyon kevés :'( )

A markolók már nekünk, régészeknek humuszolnak. A kép jobb oldalán a ligetecske, ami el fog tűnni az útépítés miatt. (Természetesen teljesen ideális volt az idő minden feltárásra! :/ )