Szevasztok Kedveseim!

Egy ideje már csordogálnak a napok, sajnos nem eseménytelenül ("hogy sújt minket ez a gyönyörű kurvaélet!" @napirajz), és most van egy kis időm letenni feszes-kerek kis seggemet a székre és írni néhány sort. Na az van, hogy nyár van, nyár van, pörög a munka, vastagabbat szarni sincs időm, a kocsi is vacakol állandóan, így pénz sincs, tehát bicska sem nem nincsen a Tűzzel-vassalig (na de utána!!! :D :D ), de azért írni mégiscsak kellene valamit. A blog profilját bővítendő régi tervemet valósítom meg most és egy kis élménybeszámolót kaptok. Kicsit kevesebb bicskával, de annál több életérzéssel.

Mint bizonyára tudjátok imádnivaló párom kedves szülei nem a szomszéd faluban laknak, így fájdalom, de csak nagyon ritkán jutunk le hozzájuk. Ha viszont lemegyünk, akkor igyekszünk hosszabb időre - na ez most nem jött össze. Kedves mama - nevét egyelőre fedje jótékony homály - hívott,hogy május 20-án elmennének egy szuper horgászhelyre pár napra és ugyanmár mi lenne, ha tiszteletünket tennénk ott. Háááát... Tessék szíves lenni elképzelni, hogy ők is imádnak horgászni, meg én is, de a párom nem. :D Van az úgy, hogy én mennék szívesebben anyósékhoz, mint ő... :) 

Kicsim persze éjszakás volt azon a héten, így szombaton reggel 6.30-kor tudtunk csak elindulni, és kb. 10.00 felé oda is értünk. A hely Zala megyében van, Bak község mellet. Ha van facebookod, akkor a "Csodák tava" kifejezésre keressél szépen reá. A megközelíthetőségről annyit, hogy após azzal navigálta el egyetlen leányát, hogy "egy mókusrágta kiszáradt fán lóg a hal, ott kell lefordulni". Azért aki figyel, az nem véti el. :D Utána már nagyon egyszerű megtalálni. 

A hely maga csodaszép. Főleg akkor fogod tudni értékelni, ha szereted a kis zegzugos dolgokat. Angolszász kultúrkör barátainak ez a hely very truly cosy, meghitt, csendes és barátságos. Igazából csak dögölni a parton és hallgatni a csöndet is élmény, de hát mégiscsak horgászni jöttünk le, vagy mi fene! Na ha nincs engedélyed éppen az sem gond, hiszen ez nem horgásztó, hanem szabadidő park - ahol mellékesen telepített halak vannak! :D Hát beszarok! Igen leleményes a mi népünk! Egy napra, ha jól emlékszem, akkor 1500 HUF/fő a "belépő". Nemes halat talán 800/kiloban számolják el, ha elviszed, de szerintem ez nem lehet szempont. Szállás van: lehet sátrazni - az áram ingyen van. Lehet lakókocsiban és kis, édescuki "faházban" lakni (kapja az idézőjelet, mert valójában fémkeretre illesztett OSB lap), ahol az áram ingyenes. Nyáron sem lehet meleg, mivel szépen árnyékolják a mindent befedő fák. A kis faház amiben apósék laktak, nekem nagyon bejött. Jó, én mondjuk olyan vagyok, hogy rajongásig szeretem a hangulatos helyeket és ami első pillantásra megfog, attól én nagyon nehezen tudok szabadulni. Na ez a kisház meg úgy egyébként az egész tó ilyen volt. Írásban nagyon nehéz átadni a hangulatot... Az az igazi eldugott zug ahol önmagadban lehetsz, ahova elvonulhatsz. Leírhatatlanul hangulatos kilátással, a borostyánnal befutott falakkal és az erkéllyel, ami alatt ott a tó! 

Na de ez még kissé odébb van, hogy ezt így elmondhassam. Most még csak ott tartunk a történetben, hogy megérkeztünk kicsi kocsinkkal (ticsi tocsinkkal, ahogy párom oly' édesen szokta mondani), mert sikerült lefordulnunk a mókusrágta kiszáradt fán lógó halnál és találtunk egy egész fasza árnyékos helyet. Mamával puszi-puszi és lépünk befele e! a szentélybe. Jobbról a "porta", semmi extra: deszkaépület, általam csak szocreál-sötétbarnára festve - szerintem pontosan tudod, hogy milyen árnyalatot képzelj el... Balra viszont már a tó egy kanyarulata. Előttem az "U" alakban megtörő tó-kanyarulat fölött híd, hidacska ível át (itt szerettem bele egy életre a helybe), előtte kisfiú pisil a tóba. Bronz, azaz valamiféle fém, nem igazi, ne szarjál be, ez nem Mátészalka! :D Kérdem, hogy akkor merre tovább és anyós drága mutatja, hogy át a hídon! (Hát itt már szinte eljegyeztem a helyet! :D ) Aztán megláttam a kisházat! A borostyánnal befuttatott házak amúgy is a gyengéim, de hát ez! Előtte kőasztal, kősámlikkal - tiszta Lord of the Rings!!! :D Minden (mondom MINDEN!!!) házhoz, lakókocsihoz tartozik grillező és bográcsozó hely, szépen odakészített száraz faanyaggal; ez nálunk a ház másik oldalán volt. Mondom a ház maga semmi csicsa, funkcionális. A teraszról - ami ugye a tó fölé lóg - lépsz be az egyetlen szobába. Nem tudok rá jobb szót: horgászillat lengi be az egészet. A textil ágyneműhuzat letűnt korok kissé kopottas, ámde "nagymama szobája" érzést ad - ki ne élné át itt újra a gyerekkorát? Na, lecuccolunk, szisszen a Csíki Tiltott Sör, kedves papa 1, usque 1,5 deci meleg Jägert tölt - "suttogja", hogy csak 2 cent lehet az egész, jóllehet én határozottan látom, amint a Titanic fele ekkora mennyiségben koccanásig süllyed el... - de hát nincs mit tenni, inni kell, szégyenben itt nem maradhatok! ;) Gyors kaja és irány a horgászhely! Mindenki kedves a horgásztársak közül - igen ők azok a csendes őrültek, akikkel az életben másutt nem futsz össze, de itt ismeretlenül is mind barát. Etetőkosaras fenekező bedob, újabb sör és jut eszembe, mondom is apósnak: a királyleánkát meg a kocsiban hagytam ám! Nosza szaladj Bogyesz, már ott is a borocska. Háááát fiúk én megmondom őszintén, hogy egyetlen kicsi kárászt sikerült akasztanom (de nem a hal itt a lényeg), após sem fogott egy ideig semmit, de aztán!

Előtte még a velünk szemben horgászó fiatalember "egy laza csuklómozdulattal" egy 11,5 kilós amúrt emel ki, mellettünk a lányok egy 6 kilós nyurgát, srégen szemben Volkswagenes kollégáék (jóféle törköllyel kínáltak a királyleánkáért cserébe) meg egy 9,5 kilósat. Após késő délután akasztott egy 3,5 kilósat. Szóval élmény az van dögivel! 

A hely maga tehát csodálatos. Pizzát házhoz hoznak felár nélkül. Semmi extrára ne készülj. Vidéki pizzéria, a városi gasztrosznobok ne itt keressék Itáliát, de a kaja finom, nem drága és jól lehet vele lakni. Mit is mondhatnék még? Ez tipikusan az a hely, ahova gondolkodás nélkül napokra vissza kell (KELL!!!!) menni! Bicska ugyan volt nálam (mikor nincs?), de semmire nem kellett használni. 

Opcionális és feláras az éjszakai horgászat, ezt én nem próbáltam, mert este el kellett jönnünk, de apósék maradtak. 

Szóval a kérdésre, hogy hova menjünk, a válasz egyértelmű: Csodák tava! ;)

Ezek után szerintem beszéljenek a képek, mert én többet már tényleg nem akarok ömlengeni róla.

Ezen a kishídon jössz át a kisház felé. Szemben jobbra az a piros volkswagen a pálinkásoké. Igen jó arcok!! :D 

Ilyen kis hangulatos ösvényeken jutsz el mindenhova. Balra a borostyánnal befutott épület a kisházunk.

Egy részlet a belsejéből. Van mikró, meg áram, meg minden. A hosszabbítóból éppen a hősugárzó fúj, mert Kicsim fázós és csak így tudott aludni a +20 fokban.

A kisházunk mögötti placc, a fűzfatakarásos tűzrakóhellyel. (Aláhúzza a gugli, de te hogyan írnád le azt, hogy tűzrakóhellyel? )

Dort is da Eingang of the kisház! 

Imigyen, hogy lóg be az terasz az tó föléje! Merd azt mondani, hogy nem teljesen romantikus!!! :p

Másik szögből. Mi innen horgásztunk. Látszik, hogy "U" betűben kanyarodik a tó

Ott a háttérben vagyon egy téglából rakott híd. Na ilyenek kötik össze a "tavakat". Baszdki, ha ez nem gyönyörű, akkor mi az?

Egy a sok tűzrakó hely közül - hát papesz ez azért nagyon rendben van! Látod, hogy ott van mellette a grillrács, ha éppen nem bográcsozni, hanem grillezni támadna kedved??!!

Ilyen cuki kis tekis nyomós-kút is van! 

Távlati terrakotta-teki

Na ez a két kép... Hát ez igazából úgy készült, hogy Frodót és Samut el kellett rúgdosnom onnan, mert annyira Gyűrűk urás, hogy ez a két kis buzi állandó jelleggel belepofátlankodott! :D 

Egy 11,5 kilós amur (és szólt a dal: po dolinam i povizgorjam) Ígérem több ilyen gusztustalanul szar szóvicc már nem lesz

9,5 kilós potyka? Megvan? Szép jószág! Nem értek ugyan a horgászathoz, de ilyen szép kecskét sem láttam még! (Most a kecskén mit vagy fönnakadva? Mondtam, hogy nem értek a horgászathoz! :D)

Emez meg 6 kilós. 

És mondom, ezek néhány óra alatt jöttek, csak sajnos nem nekünk. :(

Na hát ennyi lenne a Csodák taváról szóló kis szösszenet. Remélem élvezhető volt és alkalomadtán útba ejtitek. Csalódni nem fogtok benne, az biztos! 

Minden elérhetőség és árak és minden fönt van a honlapon és a facebookon! 

Maradtam kiváló tisztelettel! 

Szevasztok!

Úgy adódott, hogy tél végén a szomszéd házára ránőtt valami dzsumbuj a mi kertünk felől. Ötletem sincs, hogy milyen fa - az asszony persze tudja - de a lényeg nem is ez. Mivel tél végén - tavasz előtt még nem sarjadt annyira a fű, hogy kedvenc kis kosomnak (Turcsinak hívják egyébként ha érdekel) elég legyen, a réti széna meg már nem tetszett neki - hogy a fene a válogatós pofáját - ezért ahogy őseink is szokták hopsza!, odavetem elé a zöldtakarmányt. Na ezt mostanra (április vége, május eleje) frankón le is zabálta, én meg kapva kaptam az alkalmon, hogy a maradványokat szétcsapkodhassam az egyébként nem csapkodásra készült "nagyvasammal". Ennek az igazán rövid, kb. 30 perces munkának a tapasztalatairól írok most.

A kezdet kezdetén megfogadtam Sapapa éltárs tanácsát (Köszi!!! :) ) és csuklózsinór helyett kisujjzsinórt használtam. Semmi extra, csak a Leierből kapott, általam bálakötöző madzagnak titulált vacakból vágtam le egy darabot és azt tekertem a kisujjam köré. Ez a megoldás, mint kiderült igen-igen üdvözítő volt! Az amúgy nem sújtásra tervezett kés erejét megsokszorozta! Éreztem a pillanatot, amikor egyébként kiröpülne a kezemből, de a zsinór megfogja és eszméletlen erővel csapódott a fába! Asszem ezt a megoldást rendszeresíteni fogom! Ebben az esetben a markolat anyaga (csúszik-é avagy sem) szerepet tulajdonképpen nem játszik. Az egész mutatvány azon áll vagy bukik, hogy megfelelő hosszúságú-e a zsinór. Gondolná az ember, hogy a kés hegye alatti íven a legnagyobb a csapás ereje - de a lófaszt! Bár az ív itt adja magát (hengeres faág találkozik a körcikk alakú pengével = érintők találkoznak, az erő egyetlen pontban adódik át), mivel a penge kialakítása olyan, hogy a hegynél kevesebb az anyag, így itt a sújtás ereje elvész. Tapasztalatom szerint a legnagyobb hatásfokkal a penge középső részénél tudtam csapkodni. Ez fontos megfigyelés volt, hiszen így tudtam belőni, hogy "éles" helyzetben (szerintem ilyenbe sosem kerülök) mekkora energia befektetéssel, mekkora hasznot hajthatok magamnak. Azért is jó volt erre így rájönni, mert az erőkar és a biztonsági távolság (milyen messze állj a késtől, ha bármi megtörténhet) egyáltalán nem volt egyértelmű. Most már jó közelítéssel tudom, hogy a penge utolsó kb. 4 cm-re sújtani nem jó, fölösleges tehát olyan távolságra csapni vele, hogy ezzel a résszel akarjam eltalálni (ugyanakkor ez a rész is borotvaéles, tehát ha mellécsapok, kiszalad a penge a vágandó anyagból, akkor ez a kis rész is nagyon komoly sérüléseket tud okozni, ezért kell a megfelelő távolságot belőni és abból csapkodni). 

A 100Cr6-os acél, a hőkezeléssel és a pengegeometriával együtt nekem nagyon bevált! Fotóztam a munka közben és a végén is - egyiknél sem csillant be, pedig kapott rendesen! Most itt ülök a konyhában, Szelényi mester pannonhalmi királyleánkáját kortyolgatom 3 decinként ( :D ) és azt kell mondanom, hogy még a papírteszten is simán átmegy (de borotválni már nem borotvál - ezt meg mondjuk tapasztalat alapján 5-5 húzással a pasztás bőrön orvosolni tudom). 

Egyetlen egy negatívumra sikerült fölfigyelnem. A markolat végén, az alsó részen egy hangyafasznyit az agancs nem takarja a fémet. Ezt Imi hiába kerekítette le, még így is kapar a szentem! Ez fél óra alatt szépen le is kapta a hámréteget a "bemutatós, kapd be! ujjamról". Lehet, hogy egy szalagcsiszoló ezen segítene... Na de ezt a kis kellemetlenséget leszámítva minden a legnagyobb rendben volt, a kés szuper! Na és akkor jöjjenek a képek! 

A kezdet kezdete - nem tűnik soknak és nem is volt az!

A kisebb gallyakat egyetlen csapásból levágja, szép, tiszta, egyenletes vágási felületet hagy maga után (ha azt mondod, hogy ez nem szempont, akkor nagyon tévedsz! ez mutatja ugyanis, hogy a penge geometriája és élezése is hibátlan!)

A vágási feri felület

A vastagabb ágakra három csapás is elkélt.

Mondjuk azért azt is lemértem már, hogy egy csapásból mekkorát visz

Hát pont ekkorát! 3/4-ig simán harapja! És mondom: ez nem csapkodásra készült! 

Ez után csináltam egy képet az éléről. Szerintem itt hiba nincsen! :) (Szeretem ezt a kést, bassza meg! :D )

Ne mondjátok, hogy csak gallyazok! :D Az egész mutatvány nem tartott tovább fél percnél. Igaz, ezt nem is tagadom, hogy közben sűrűn és rendkívül profán kontextusban emlegettem a zsidók által nem messiásnak tartott fiatalembert...

Ez itt a végéhez közelítő állapot.

Jól látható, hogy az éléből nem pattant ki semmi. Meg az is, hogy a zsinór olyan rojtos már a használattól, mint öreg ribanc "munkaeszköze" a kuplerájban.

A munka végén is hibátlan az éle

Kirojtosodott, mint annak a bizonyosnak a pics@ja... :D 

Látod a bibises ujjamat? :D Azért hosszabb távon ez kellemetlen lenne!

Na ott a kis bűnös! De már nem sokáig!!

Itt jól látszik, hogy a penge melyik része kapott leginkább. 

Na a bemutatás ezen része itt ér véget. Ha kedvet kaptatok Imi késeihez, akkor tudjátok a dolgotokat (írni, hívni, rendelni, fizetni!)! :D 

Szevasztok Kedveseim! 

A minap olvasgattam egy cikket a neten, amiben az EDC bicskákról volt szó. A szerző nem magyar, még csak nem is európai, így én hiába tépem a számat, hogy EDC az egggyenlő (=) 'a bicskám' kifejezéssel, szóval látom ám, hogy ő itt inkább a modern folderekre gondol, de akkor is, na! (Nem fejtem ki, hogy mi a különbség a folder és a bicska között. Majd rágyüssz magadtól! :P ) A lényeg, hogy ez a barom, nem tudok rá jobb szót, leírja azt, hogy amikor elő kell vennie a folderjét mások előtt, akkor félve teszi, inkább csak félig nyitja ki, nem látványosan nyitja ki (szinte szégyenli baszod! hát mondjuk egy ilyen modern foldert lehet, hogy én is szégyellnék... :D ), nehogy megbotránkoztassa a nagyérdeműt!!!! Na ez volt az a pont (úgy kb. a 6. mondata a cikknek), ami az egekig baszta föl a vércukromat és hirtelen fölindulásból kevertem magamnak egy nagyfröccs + skót whiskey kombót, mert különben agyvérzést kaptam volna! (Külön szégyen, hogy régészként végzett a lelkem! Sic transit gloria mundi! :'( )

Lényegében ez a mai írás témája is: miért fél az NKP (Non-Knife People ~ kés nélküli ember - nem úgy kés nélküli, hogy most éppen nincs nála, hanem úgy, hogy de genere be van fosva a vasaktól)? Mi az, ami viszolygást, visszatetszést kelt ma egyesekben, amikor valaki bicskát vesz elő? A magyar társadalom jelentős szelete ebbe a körbe tartozik egyébként, szóval nem elhanyagolható a kérdés - már csak a békés társadalmi együttélés okán se. Másrészt tuti te is találkoztál már ilyen egyedekkel.

Az eredeti írást természetesen böngészd át magad is, de egyáltalán ne vedd komolyan! Nem is lehet az olyannal érdemben foglalkozni, aki azon aggódik, hogy a folder zsebklipsze tönkreteszi a naci zsebét (hüpp-hüpp) és JAAAAJ mit lehetne tenni? Ne használj zsebklipszet, te barom! (A faszé' nem engem kérdeznek, amikor ilyen nagyon tudom osztani az észt... :D ) Meg érted ilyeneket ír le, hogy "ne nyitogassuk csak úgy, az érzés kedvéért nyilvános helyen, mondjuk bevásárlás vagy éppen az új jogsinkra való sorban állás közben". De most komolyan van olyan, aki ezt ma, mondjuk itthon, csak úgy, az érzés kedvéért megteszi? Tényleg ennyire retardált a társadalom? Érted, ha már erre föl kell hívni a figyelmet, akkor ott nem csak az NKP-vel van a baj, hanem azzal is, aki kést hord, mert az egy degenerált hülye! Abban nincs felelősségérzet, az egyéb aljasságokra is képes! Ja és persze nem fog egy netes írástól megváltozni. A késviselés igenis felelősség, és aki ezt nem látja be, annak nem szabad hordania! 

Na visszatérve a kérdésre: miért retteg a NKP?

Érdekes kettősség figyelhető meg a magyar társadalomban: egyrészt ugye közkeletű, hogy magyar ember (és az emancipáció minden vívmánya és eredménye ellenére, távol, nagyon távol a divatos gender-elméletektől, az 'ember'  itt és a történelem jelentős részében a férfit jelentette - bocsi hölgyek!) bicska nélkül még a kertkapun se lép ki. A magam részéről ehhez hozzáteszem, hogy én a lakásban is mindig magamnál tartom. Tuti akkor kell, amikor nem lenne nálam. Volt már rá példa, ne röhögj! Másrészt a másik szelete meg a felháborodás hangján azt mondja, hogy "de hát minek neked kés?!" Akkor most legyen okos az ember!

Felütésként tessék elolvasni Lackfi János humoros, félig igaz - félig tán nem annyira az, írásait és utána haladjunk tovább.

Mostan van a továbbhaladás...

Az NKP tehát az a fajta, aki életében a konyhán kívül nem használt kést, ott is csak olyanokat, amik "a meleg vizet sem viszik el", valószínűleg van olcsóért kerámia kése, mert aztatat "nem kell élezni" (nem mintha élezni egyébként tudna), a kantinban a műanyag valamivel nyisziteli a papírvékonyra klopfolt rántott húst és a boltban szigorúan a vákuum csomagolt, leheletvékony és marha drága szalámit hajlandó megvenni. Be sem látja, el sem tudja képzelni, hogy hozhat az élet olyan helyzetet, amikor vágni kell valamit. Gallyazni? Zsíros kenyeret kenni és ahhoz lila(még mindig rettegve írom le ezt a 'lila' szót)hagymát vágni? Kimenni és a füstről leakasztani a szalonnát aztán egy jó csíkot vágni belőle? Ugyan már! Hát mit képzelsz te? Komfortban él, ahol mások mondják meg, hogy mikor és mit és hogyan kell ennie, vennie, miből milyen méret kell és mit mire használhat. Egyfajta burok ez, amiben csak a maga elcsökevényesedett képességeit használhatja, hiszen az eszközhasználatot nem tanulta meg! Írtam korábban, hogy a kés, a vágás a legkorábbi időktől az emberiség része. Ez volt az első szerszám, aminek a használatát meg kellett tanulni és hiszem, hogy a preliterális társadalmakban ez volt az első eszköz, ami a finommotorikus képességeket fejlesztette. Közkeletű itthon, hogy amikor a gyerek be tudja kötni a cipőfűzőjét, akkor már elég fejlett az említett képessége, hogy írni is tanuljon. Hát én azt mondom, hogy ha a cipőfűzős dolog oké, akkor már bicskát is tudna kezelni... Egészen kiváló példa erre nyenyec rokonaink esete. A teljesen nyilvánosan elérhető képeken jól látható, hogy csórikáim már abban a korban magabiztosan használják a kést, amikor másutt a kölkök még egyedül az orrukat sem tudják kifújni.

Eeeegen azt a kis mosolykát figyeljétek ott szemben azzal a haleffel! :)

Csúszós, iszamlós, véres cafat. Tartani sem egyszerű, ő meg a fogával tépi és a feszülő cafatot metéli el. hány éves lehet? 8-9?

Szóval az NKP soha életében nem került olyan helyzetbe, hogy önmagának, a saját eszétől kellett volna valamit megoldania. És nem nagyon tudja elképzelni, hogy ezt az egészet máshogy is lehet. Elfogadta a világot olyannak, amilyen. Persze, hogy ehhez képest félelmetes látni valakit egy kiscaklival, amint éppen narancsot hámoz a vonaton! Ugyi?! :D Röhej, de így van. Retteg, mert csak azt látja, hogy "FEGYVEEER" - amivel enni is lehet, holott inkább ESZKÖZ, ami fegyver is lehet. Véleményem szerint, amíg nem érti meg valaki, hogy egy csavarhúzó, de akár egy székláb is lehet adott esetben fegyver, mégsem fél tőle senki, addig sok mindent nem tudsz kezdeni az NKP-val. Aki járt már valamilyen önvédelmi tanfolyamra és ne adj isten ott még magasabb szinteket is elért, az pontosan tudja, hogy emberölésre a kés nem a legjobb eszköz - bár tényleg jobb, mint egy székláb. Gondolj csak bele: egyrészt elő kell venni a tokból, zsebből, bárhonnan, másrészt ki kell nyitni. Ez az idő, bár a másodperc tört része is elég hozzá, azért 1-2 mp-ig is eltarthat. Na ez alatt olyan szépen megrúgdoshat valaki, aki fölkészült, mint annak a rendje. Plusz míg előveszed, tetszik vagy sem, de lényegében védtelen vagy, mert az agyad arra a mozdulatra koncentrál, hogy a "fegyvert" elővedd. Ha már elővetted, akkor jön megint a cifra része: ahhoz, hogy megszúrd, megvágd ugye közel kell kerülni hozzá. 8-9 centivel hosszabb csak a karod a kés által. És késsel támad, másik testrészt ritkán használ, hiszen a penge erőssé tesz. Amint a 8-9 centis veszélyt a védő elhárította, onnantól kezdve már egészen "egyszerű" a dolog, hiszen a támadó elsősorban arra fog koncentrálni, hogy a kést kiszabadítsa és újra használhassa. Az pedig "rengeteg" idő. Egy szúrásba nem hal bele rögtön az ember, van ideje küzdeni. Lélekjelenlét kérdése az egész - mondja edzőm, aki többek között Boszniában is szolgált. Szóval fegyvernek nem éppen a legjobb, bár kétségkívül használható arra is. Az NKP tehát valójában ezt a folyamatot nem érti meg. Őneki csak az lebeg a szeme előtt, hogy "megkéseltek" valakit az utcán, nálad kés van, tehát te is potenciális gyilkos vagy. Kövesd a logikáját, ha tudod - ha nem tudod, akkor most leírom neked érthetően: "elütöttek" valakit az utcán, neked kocsid van, tehát te is potenciális gyilkos vagy. Statisztikailag sokkal több lövöldözéses emberölés történik mint késeléses, ahogy sokkal több halálos áldozatot követelnek a közúti balesetek, mégis ugye ezek más megítélés alá esnek. Hallottad már, hogy pl. a sportlövők ellen ágálnak? Én sem. A lövészetet éppen most akarják oktatási anyaggá emelni. 

Azért fél tehát a késektől, mert soha életében nem tanulta meg használni, nem tanulta meg tisztelni a szerszámot. Ez pedig nem a bicskások hibája, nem a szülőké és nem a társadalomé. Ez egyes egyedül az övé! Beteg emberek, akiket már nagyon nehéz, szinte reménytelen gyógyítani.

De mit kezdjen egy bicskás egy ilyen társadalomban? Tegye azt, amit az említett cikk írója és használja szemlesütve, félig nyitva a bicskáját? Én a magam részéről magasról szarok rájuk. Mások elmeroggyantsága miatt én még nem leszek bolond. Ahogy a nagy és igazán soha meg nem értett művészlélek P. Endre az Osszján frontembere (szándékosan nem 'énekest" írtam) oly' igen andalítóan dalolta: igazság akkor is van, ha egymagad vagy. Engem sohasem feszélyezett, ha társaságban elő kellett venni a bicskámat. Én igenis ezzel eszek a munkahelyen és étteremben is (persze csak ha  párom nincs ott, mert olykor rosszallóan néz; én meg olyan vagyok, hogy nem félek semmitől, kivéve az asszonyt és a medvét, bár ha jobban belegondolok, akkor a macitól annyira nem is... :D ). Hiszem, hogy igazán félni csak attól tudunk, amit nem ismerünk. Éppen ezért hibásnak tartom azt a megoldást, hogy úgy használjuk (a hangsúly a használjukon van, tehát nem csak öncélúan, a hangja miatt nyitogatjuk-csukogatjuk!) a késünket, bicskánkat nyilvános helyen, mintha beszartunk volna. Tudomásul kell venni, hogy igenis vannak élethelyzetek, amikor egy éles vasdarab sokat érhet. Hogyan viszonyuljunk tehát a  NKP-hez? Szeretném azt hinni, hogy a vonal túlsó végén is értelmes emberek vannak, de ez - tapasztalat - nem így van. Az esetek többségében legalábbis nem. 

Klasszikus történet következik (klasszikus, mert már sokaknak elmeséltem): balatoni vitorlázás, baráti társaság, néhány arcot ismerek, néhánnyal ott ismerkedünk meg. Este a teraszon ülünk az asztalnál, fröccsözgetés és megéhezés van. 3 pasi (30 alatt, de 25 fölött), 2 leányzó. Kerül az asztalra kenyér, meg némi húskészítmény. Utóbbi szeletelt, előbbi ahogy az istenek megteremtették, félbevágva, de egészben - mondhatnám úgyis, hogy megfogyva bár, de törve nem... :) Szóval egyik fiatalember kapja a konyhakést és a levágandó karéjt fogva elkezdi kínozni a konyhakéssel a kenyeret. Igen, azt a végét fogta, amit le akart vágni. Jól olvastad. Ez két dolgot is jelez: 1. életlen a kés, és ami még fontosabb 2. ez a balfasz még életében nem vágott magának egy szelet kenyeret. Ha mondjuk 6 éves lenne és nem 26, akkor ez még megbocsátható, de így?!?!?! Aktivitás leállít, Bogyi bácsi előkapja a Kocsis caklit és hónalj-alól kanyarít egy tökéletesen szimmetrikus, szabályos szeletet az istenbarmának. Persze rögtön jön a kérdés, hogy "miért van nálam bicska?" Most komolyan mondjam el a választ? Azért mert ilyen balfaszokkal vagyok körülvéve, azért bazdmeg! Ez az ember szavazni fog, ne adj isten még gyermeket is nemz és akkor mi lesz!? Magyarázhatod ennek, hogy majd én megcsinálom magamnak, a magam szája íze szerint a falatot, ezek a fajták nem értik meg. Ő világ életében NKP marad és ebből a kényelmes burokból soha ki nem fog jönni.

A másik fajta az, aki megérti amit mondasz, meg is szemléli esetleg a művelet után a szerszámod, talán még meg is jegyzi, hogy nagyapámnak/apámnak is éppen ilyen van (soha, de soha ne kérdezz rá, hogy "ki a készítője?", "hogy néz ki?" stb... mert semmi érdemlegeset nem fogsz megtudni és csak megölöd a beszélgetést, helyette csak jegyezz meg annyit, hogy "ő is értelmes ember" és engedd el a fonalat), aztán rákérdez az árára és bármit mondasz, hidd el hanyatt fog esni. Sokallja majd. "Ezért ennyi pénzt kiadni?" Jaj Mucika, ha tudnád, hogy csak a felét vallottam be a negyedének, amikor válaszoltam az előbb, akkor még tán a hajad is kihullana! :D Ilyenkor szoktam én azt mondani, hogy ha nem lett volna most itt a bicska, akkor mihez kezdtél volna? Ez az ominózus beszélgetés elhangzott egy füllesztően meleg júliusi napon gyümölcsszedés közben, amikor a cifrafosás elkapta kollégát és a kötözős gatya madzagját el kellett vágni, mert kibogozni már nem maradt idő. "Mennyit adsz egy jó szerszámért?" Ezt lehet még válaszolni nekik. Ha (HA!) meg tudod vele értetni, hogy a bicska egy olyan szerszám aminek hegye és éle van, akkor nyert ügyed van. Még az is lehet, hogy előkotorja majd ő is a fiók mélyéről a saját ezeréves svájciját. Nem menthetetlen az ürge, de az elején olyan, mint a szűzlány: még be kell járatni.

A harmadik a legjobb eset, amikor faszikám, puncikám tkp. nem NKP, hanem birtokol valami késre emlékeztető dolgot. Ez vagy egy svájci - ezzel van a legkönnyebb dolgod, vagy valami piacos kínai vacak (és már most mondom, hogy Kínában nagyon szép és használható folderek készülnek újabban!), ez meg nem egyszerű eset. De őket hagyjuk is, hiszen végeredményben egy brancsba tartozunk. 

Nem hiszem, hogy az a jó megoldás egy NKP-val szemben, ha szemérmesen elfordulok, mint a kutya, aki odaszart a küszöbre és most szégyenli magát. Legalább olyan természetességgel kell elővenni egy bicskát, mint ahogy a zsebkendődet húzod elő. Ha tényleg elhisszük magunkról, hogy "magyar ember bicska nélkül sehova", akkor viselkedjünk is így. Mert egy jó bicska akkor fogja igazán megmutatni magát, amikor szükség lenne rá, de nincs ott - azaz csak nálad van. Ilyenkor a legkajánabb vigyor kíséretében tessék osztani az észt, hogy "na ugye én megmondtam!" :D 

Az ilyen félve elővevős írásokat meg kezeljük a maguk helyén: maflák írják ezeket mafláknak. 

Száguldó riporterünk tollából és képei által gyors bemutatása a legújabb hozzám került bicskának. Sapapa éltárs által csere útján került hozzám, ergo használt. 

Az az igazság, hogy ez a típusú bicska régóta bakancslistás nálam, de úgy voltam vele, mint a legtöbb szalonnázóval: túl keskeny a penge ahhoz, hogy kajáláson kívül másra is használni tudjam. Azaz pontosítok: ezzel csak asztalnál, tányérról lehet enni. Ez meg nálam ugye ritka dolog szokott lenni általában, ezért sajnáltam kiadni egy új darabra a pénzt. Na de hát ugye, ami késik, az nem múlik és kóbor kutya seggét is érheti a szép tavaszi napfény, ezért 2016. november 5-én elcseréltem a Varga caklimat ("gulyásbicska") erre a kecses kis jószágra. Hol is kezdjem?

Hosszú és kecses a nyél, a penge felé szélesedik, szépen kézbe simul, igaz nincs is lapátkezem. Az illesztésekkel nincs gond, szépen ülnek azok a helyükön. A hátsó szegecs is rézből van, ez kicsit megbontja a "dinamikát", de nem zavaró. A markolat a kecses vonalvezetéshez képest igencsak széles, de véleményem szerint ez kell is, ha rá akarunk fogni. Arányaiban igencsak szemrevaló. Akik azért idegenkednek a magyar tradiktól mert "kiáll" a penge tövének vége a markolatból és félnek, hogy ez kivágja a zsebet (nem vágja ki egyébként, de mindegy, minek is tépem itt a számat?) azoknak ez a bicska ideális. Ebből aztán nem áll ki semmi. (Ugyanakkor tekintélyes hossza miatt nem mindig kényelmes zsebben hordani! Nekem a kis kék kantáros naciban szépen elfér, de farmerben már nem kényelmes.) A rugó kellően erős, a penge nem kotyog, nem mocorog semerre. Anyaga a jól ismert 4034-es solingeni acél, annak minden előnyével és hátrányával. Az él vonalvezetése nagyjából a penge felétől folyamatos ívben tart a hegy felé, a hegy a középvonal fölött található. Becsukva a penge balra húz, de nem ér hozzá a platinához. 

Szemre a bicskát franciás könnyedség jellemzi, én egy "leheletnyi" Laguiole utánérzést érzek a nyélen; leginkább egy Louis de Funés (a blog betűkészlete nem engedi a diakritikus jelek használatát, de te természetesen tudod, hogy Funés nevében az 'e' tompa ékezettel áll [accent grave] és nem úgy, ahogy most leírtam) filmben tudnám elképzelni. Az a fajta bicska ez, amit otthon a konyhaasztalnál szívesen használ az ember hétvégente. "Horgászbicska" néven fut a készítőnél, kapható pikkelyező pengével együtt is, aminek a végén horogkiszedő van. Halbontáshoz pl. tényleg jól használható a keskeny és vékony penge. De én mondjuk idén (2017) tavasszal már a szomszéd mogyorófájának átlógó hajtásait is ezzel vágtam le és egyáltalán nem csalódtam a bicskában. Na jó, azt azért gyorsan hozzáteszem, hogy ezzel nem irtanék ki erdőket, de ez a gallyazás jól mutatta, hogy éppen a kicsit keményebb munkától sem kell félteni. 

Összességében egy jól összerakott bicska ez, aminek "dizájnja" jól átgondolt, szépen vezetett vonalakból áll és szépsége mellett funkcióját is tökéletesen betölti. Ha idegenkedsz a szalonnázók egyenes vonalvezetésétől, akkor ez egy tökéletes alternatíva a könnyű, kajálós kések kategóriájában.

 Szemre adja a franciás könnyedséget.

Nincsenek nagy lyukak az illesztéseknél - és ez már egy használt bicska, tehát az anyag érett!

Az én csöppnyi praclimban is elfér. Úgy 9-es kezem van.

Nem sok hely marad a penge és a platina között, de azért marad. :)

Az élezésre megint nem lehet panasz.

Talán itt látszik a legjobban a kecses vonalvezetés. (A háttérben Turcsi figyeli élénken, hogy most akkor mi is ez a kezemben így etetés közben.)

Ezt átéri; a bőrre keményen rányomva átviszi azt is. :) Szerintem erre ideális!

Falatozni meg igencsak jó vele! :)

Ez egy nagyon jó kis bicska, nem mondom, hogy "húúúúúú de nagyon sokoldalú" felhasználási lehetőséggel, pláne nem tapasztalattal, de azokon a helyeken, ahol használtam, ott eddig csődöt nem mondott. Szemre is tetszetős, árban is kellemes.

Muszáj megemlítenem Nagy Istvánék honlapját, ami a magyar késes palettán egyedülálló részletességgel rendelkezik! 

Nemcsak leírják, hogy milyen feladatra ajánlják a bicskát ("Étkezéshez, túrázáshoz, kisebb munkákra, hétköznapokra használatos") - ezeket ugyebár én is tapasztaltam - hanem arra is fölhívják a figyelmet, hogy milyen ápolást igényel. Külön piros pont, azaz piros pontok, hogy áttekinthető az oldal, meg azért is, hogy rajta van a bicskák minden metrikus adata! Még a súlyuk is!!! Jár a pozitív értékelés a "Tudástár"-ért is, amit igencsak ajánlatos átböngészni a kezdő késeseknek! Egyetlen negatívum, hogy a honlapon árak nincsenek, de tekintve, hogy millió és egy viszonteladót fölsorolnak, ahol a termékeket meg lehet venni, így nagyjából érthető is ez a hiány. Nyilván más-más árképzéssel dolgoznak ezek az üzletek.

Azt hiszem, hogy ez a bicska megmutatja, hogy rejtőzik még potenciál a magyar bicskák piacán és azt is, hogy igenis lehet ezeket a késeket is a kor színvonalának megfelelően marketingelni, csak hát piszok sok idő és pénz kell hozzá.

Ezt a bicskát, senkinek és semmiért nem adnám oda. Ez a "kell" kategória, ami számomra az otthon nyugalmát és békéjét jelképezi. Ha kedvet kaptál egy ilyen bicskához, akkor tudod mi a dolgod! 

"Igen, sajnálatos, hogy késes dinasztiák halnak ki, de - és ezzel nem leszek népszerű - ez az élet rendje. Pontosan azért mert dinasztiának mondjuk őket és azért mert önmagukat is így kezelik, addig élnek, amíg a családban van aki továbbviszi a nevet és a >>céget<<. Nagyon sok olyan késessel találkoztam itt ebben a csoportban is, akiknek a munkáit csak innen ismerem. A klasszikus vásárokon bicskát árulók egyre kevesebben vannak, ahogy a vásárok is, hát még a vásárok közönsége! Aki nem kerül, került föl az internetre arról ma még lehet, hogy beszélnek, de holnap már csak páran fognak rá emlékezni, holnapután meg már ők is elfelejtik."

Ezt a gondolatot a manapság oly' igen népszerű közösségi oldal egyik csoportjában láttam és meg kell mondanom, hogy... hát igen... (Sóhaj. Nagyot sóhajt! és még egy bosszús: "bassza meg a kurva isten" is elhagyja tán a száját...)

Töröld meg a szipákoló nózid, mosd le a sós könnycseppet az orcádról és kérj egy vigaszpuszit párodtól a gondterhelten ráncos homlokodra, mert a magyar már csak ilyen sóhajtozó nép; bármi is történjen. Lassan, nagyon lassan mozdul az a kéz, hogy a sors által irányított életszekérnek a rúdját más irányba tolja... 

Szóval dinasztiás késesekkel el vagyunk látva. Már most ez olyan, hogy el is tudd képzelni, hogy többségük 3-ad, 4-ed generációs, azaz a dinasztia alapító ős - hát tetszik vagy sem, de ez van - a boldog békeidők Monarchiájában szerezte a tudást és futtatta föl a kisipart. Igen, ez az a Kiegyezés utáni korszak, amikor Bp. elnyerte a mai arculatát, amikor a Ganz gyár és a többi nagy pesti polgár (hadd zsidózzak egy kicsit! Havenu shalom aleichem! הבאנו שלום עליכם!!) cégei világhírt hoztak kis hazánknak (azaz akkor még Nagy hazánknak, de ebbe most terjedelmi és érzelmi okokból nem megyek bele. Szerintem még a 18-as karika is belepirulna abba, amit 1. önmagunknak osztanék Trianonért, 2. az összes angyalok és szentek lejönnének a mennyekből, hogy azt a rengeteg románt, szlovákot, szerbet, az összes éhenkórász lelket magukhoz ragadják, akiket én akkor elszidnék és 3. nem nagyon van olyan korabeli és jelenlegi politikus, akinek a rendkívül profán foglalkozást űző nőrokonait én ne venném ilyenkor a számra!

Na szóval itt vannak a mondjuk így: sajátos történelmi fejlődésbe beleágyazott kiváló szakembereink, akik még a nagy/dédszülőktől örökölték a géppark egy részét, és javarészt a tudást is tőlük sajátították el - igen nagy és mély tisztelet azoknak, akik késes-köszörűs papírt szereztek az átkosban és még egy kicsivel mélyebb meghajlás azok előtt, akik mesterlevelet is magukénak tudhatnak! Kétségkívül egytől egyig használható terméket készítenek. Az, hogy melyik mennyire "szép" az egyéni ízlés kérdése - egyrészt, másrészt meg kinek-kinek tehetségéhez mérten érdemes a munkáit szemlézni. Na de most itt nem is erről van igazán szó!

Nézem, látom, hallom az olyan filmeket, olvasom a kesergő újságcikkeket, amik arról szólnak, hogy egy ősi mesterség tűnik el a szemünk láttára és "JAAAAAAAAAAAAJ mi lesz a késesekkel?!" (szívettépő, rokolyát marcangoló, kiabálós-cigányasszonyzokogást tessék hallani magadban!) Nos... Két kérdésem lenne ugyebár: 

1. mit tettek a szakmabeliek a kihalás ellen?

2. mit tettünk mi a kihalás ellen? 

Higgyétek el, hogy a válasz egyikre sem könnyű.

Mondhatjuk, hogy a szakmabeliek leginkább a szaktudásukat adták hozzá, de ez bántóan kevés. Gyorsan tegyük is hozzá, hogy a magyar kisipar szerkezete történelmileg egészen máshogy alakult, mint ahogy az üdvös lett volna. Mire is gondolok? (Itt egy hosszabb eszmefuttatás követezik, vigyázat!) A céh rendszer hosszas, igen hosszas agóniával csak a 19. század harmadik harmadában szűnt meg létezni. A céhek beszüntetését előíró az ipartörvényről szóló 1872. évi VIII. törvénycikk a korszak Európájában inkább a lemaradást ledolgozandó jött létre, semmint előremutató célként. Akárhogyan is, innentől számítódik a kisipar hazai léte. De facto önálló késes iparosok is innentől létezhettek. Ez az időszak a Monarchia, de tetszik vagy sem az egész magyar haza szempontjából is csúcsidőszak, az ország történelmének egyik fénypontja, a dualizmus korának vívmányai még a II. világháború utáni Magyarországot is alapvetően meghatározták - és csak halkan teszem hozzá, hogy ma a Budapestre látogató turisták is főleg ennek a korszaknak az emlékeit csodálják meg.

Alapvetően dübörögnek a gyárak (nem, nem úgy, ahogy most amikor a pannon puma már kimúlt, és a jobban teljesítő országban "csak" a fiatal, (szak)munkaerő, jogbiztonság és fejlődési perspektíva nincs), a társadalom szerkezete mégsem nagyon alakul át. Földet a paraszt nem kap, hiába hogy a jobbágyságot már 1848. március 18-án fölmentik úrbéres szolgálatai alól, az 1853-as császári pátens a jobbágytelkek megváltásának terhét a parasztokra hárította - kinek volt annyi pénze, hogy ezt megtegye? (Ezt lovagolták meg 1945-ben a kommunisták, amikor az Ideiglenes Nemzeti Kormányba a kommunista Nagy Imrét - igen, a későbbi mártírt - delegálták, mint a földművelésért felelős biztost, így a nagy földosztást a parasztok a kommunistákhoz köthették, jóllehet az Ideiglenes Nemzetgyűlés iktatta azt törvénybe: 1945. évi VI. törvény) 

A paraszti világ tehát megmaradt, a kisipar pedig az ezekhez szükséges extrém mennyiségű vágószerszám előállítására vállalkozott. Piaci versenyről ilyen körülmények között nem lehet beszélni. Nincs ugyanis fizetőképes kereslet, ("szép" újmagyar szóval: fogyasztó) ami miatt megérné gépesíteni és nagyobb mennyiségben árulni. A helyzetet tovább nehezítette, hogy egyáltalán tőke sem volt, amiből gépparkot, gyártósort, és gyártóhelyiséget lehetett volna venni/építeni. Láttátok már Belencsák Pista bácsi körmendi műhelyét a Széchenyi utcában? Na papesz, ott nagykabátban bizony nem tudsz megfordulni, szóval csak farolva lehet kimenni, mint a török szultán sátrából - lehet, hogy ez volt az üzletpolitika? :D 

Kérdés persze az, hogy ez mennyire volt baj abban az időben, amikor szinte minden nagyobb faluban volt késes, de legalábbis az állatvásárokon föltűntek jó páran. Summa summarum a késes kisipar ebbe a körbe ragadt be (ahogy egyébként még nagyon sok más ágazat) és innen nem is nagyon tudott kitörni. Hiszem, hogy tömegterméket csak és kizárólag a kor színvonalának megfelelő (szándékosan nem a 'modern' szót használtam) gépparkkal és szakember gárdával lehet előállítani. Erre számos példa van a nagyvilágból. Emlékeztetnék itt pl. a pókos késekre, amik mögött nemcsak egyedi innováció (nyitófurat) állt, hanem kitartás és szerencse is. (angolul tudóknak a történet zanzásítva itt, a magyar változat egy időben fellelhető volt a neten, de most se időm, se kedvem túrni utána.) A magyar szemléletet jól jellemzi - bár kétségtelen, hogy erősen sarkított és nem minden készítőre ráhúzható - Mikszáth Kálmán írása. Ahogy szegény Ceka mester mondaná: "- És ez nem vicc!" A Vasfüggöny lezárultával és a politikai rendszer gyökeres átalakításával egyszerre szűnt meg a lehetőség és a vágy is az ipar kiterjesztésére. És elérkeztünk nagyjából napjainkhoz...

A "módszerváltás" szemmel láthatólag a késes ipart annyiban érintette, hogy a vevői oldalról egyre kevesebben keresték a termékeket. Tartott ez egészen a 2000-es évek második feléig. Az utóbbi pár évben örvendetesen föllendült az érdeklődés a tradícionális bicskák iránt. Látom, hiszen ebben a világban élek én is, hogy sokan, nagyon sokan elsősorban a nosztalgia miatt vesznek ilyen bicskákat, mások (de a két halmaz azért összeér ám!) meg hovatartozásukat, magyarságukat fejezik ki általa. Itt hosszasan lehetne lamentálni azon, hogy egy alapvetően németek által elterjesztett technológia miként, hogyan és főleg mikortól válik magyarrá, de azt hiszem ez lesz az, amit én soha nem fogok megválaszolni. 

És akkor ugyebár napjaink... Én tényleg tiszta szívből örülök neki, hogy sok új, fiatal késes tűnik föl a színen. Annak is, hogy a régiek is fölkaptak a hullámra és tényleg reneszánszukat élik. Aminek nem örülök, az a következő:

• egyelőre nagyon úgy látszik, hogy divat lett a bicska és inkább státuszszimbólum, mint használati eszköz. Ebből következően addig tart a nagy őrület, amíg a "húúú de jól néz ki" mentalitás, tehát amíg a formát, a díszítést meg nem unják a vásárlók
• továbbra is tartom, hogy ma már nem csak a szóbeszédre hagyatkozik az ember. Persze vásárlás előtt tájékozódj, de olyan nincs, hogy valakinek csak az elbeszélésére hagyatkozom. A bicskát meg kell nézni (igen, képről is akár, és akkor már sok, nagyon sok különböző és részletgazdag képen, ismerve az alapvető metrikus adatait), meg kell tudnom kérdezni a készítőt akkor is, ha éppen nem futunk össze a Tűzzel-vassalon, vagy ha mondjuk az ország másik felén él. És ehhez egy telefonszám édeskevés! Pláne, hogy amíg a készítő készít, addig inkább a munkájára fog figyelni, mint vásárlói kérdésekre reagálni - és ez így is van rendjén. 
• ebből következik, hogy egy igényesen megszerkesztett honlap, egy ügyesen elhelyezett marketing nagyon sokat ér - utóbbi lehet a facebook is akár, de a honlapot nem pótolja. Képanyag bemutatásának nagyon jó, mert könnyen elérhető és rendezhető, ill. sokkal egyszerűbb frissíteni, mint egy honlapot. az igényes honlapra időt szántak, ha meg időt szánnak erre, akkor szinte biztos, hogy más tekintetben is igényes a mester. Sajnálom, de ez van. Elhaladt a világ mellettünk (kacagott a szél a nagy ugar fölött) és most rohamléptekben igyekszünk utána. Vásárlók vannak, akiknek az igényei megváltoztak az 50, de akár 20 évvel ezelőttihez képest is és ennek megfelelő termékeket és szolgáltatásokat keresnek. A Trabant kombi tökéletesen ellátta a feladatát, de ma azért mégsem ezt a márkát keressük. Az már csak hab a tortán, hogy a vásárlói igények folyamatosan változnak; ezt követni majdnem lehetetlen. Mégis azt mondom, hogy a vásárlói igények fölmérése és statisztikai vezetése - még ha oly' időigényes is - sokszor megéri. (Erre jó példa a Szalontai bicskák idei föllángolása: keletkezett egy piaci rés [felső/prémium kategóriás anyagokból készült bicskák olcsó - pár tízezer forint - áron], amiről hosszasan, évek óta panaszkodott a késes társadalom ["miért nem készít XY mester - az ikszipszilon konkrét személyt takar - míves bicskákat?!" - szólt a sirám] és lőn! Teljesen mindegy volt, hogy XY [még mindig konkrét mester] százszor, ha nem ezerszer elmondta minden lehetséges helyen, hogy miért nem, ezt nem akarták megérteni és elfogadni. Kérem tisztelettel: XY fölmérte a saját maga és vállalkozása erejét, súlyozott, számolt és arra jutott, hogy ő ezt nem. Minden tiszteletem érte! De azt is látni kell, hogy ha bicskákat nem is, de késeket még készít, a szokásos prémium színvonalon és egyedi megrendelésre is - fájdalom, hogy ezeket a magyar piac már nem mindig tudja megfizetni. De kérem, hát pont erről pofázok én itt! Globalizálódott a világ és ha XY nem tudja/akarja itthon értékesíteni a tudását, akkor miért ne tehetné ezt meg külföldön? Sokszor beszéltem XY-nal és el kell mondanom, hogy az egyik legintelligensebb és legkiegyensúlyozottabb ember, akit ismerek és igenis megértem a döntését és a legjobb példának tudom csak állítani arra, hogy egy vállalkozást hogyan és miként lehet fejleszteni.)
• Szóval vásárlói igények fölmérése, itt hagytuk abba. De a fölmérés még nem elég! Ezeket az adatokat föl is kell tudni használni. Most kérdem én: kinek van ideje bicskakészítés közben óránként áttúrni mondjuk a facebookot, hogy a millió késes csoportban éppen mi az aktuális vágya a "nagyközönségnek" és ezeket az adatokat nemcsak rendezni, de az esetlegesen elfogadható ötletekről költségvetést is készíteni? Ez egy olyan háttérmunka, amit a készítő önmaga biztoskurvaisten, hogy nem tud elvégezni. Vegyen föl valakit erre? Akkor bizony jelentősen megnő a bicskák ára. A családból csinálja valaki? Profi marketinges vagy adatelemző az asszony? Akkor hajrá! :) Ja, hogy nem az és még a házimunkát is meg kell csinálni, meg tanulni a gyerekkel, meg hát ő is fáradt? Érdekli ez a vásárlót? Sajnos nem. Hiszem, hogy a készítők a jelenlegi struktúrában nem tudnak többet beleadni, mint amit eddig. Egy-egy jobb kinézetű honlap és igényes munkák. (Abszolút előremutató és azt hiszem mindenféleképpen hasznos ellenpélda Szálkai Róbert EDC bicskája (Robicska) - aminek prototípusát megköröztette néhány, késes körökben ismert felhasználónál és a tapasztalataik alapján igazított a modellen.)

Na de mit tettünk mi vásárlók a kihalás ellen?

Elsősorban vásároltunk. Mondhatnám, hogy sokkal többet nem is tudunk tenni, de ez nem lenne egészen igaz. Mert ennél sokkal fontosabb, hogy gondolkozzunk! Ilyent még itt a blogon nem tettem (emlékeim szerint legalábbis nem), de most előre elnézést kérek mindenkitől, akinek nem inge, az nem veszi magára, de olyan igénytelenek vagyunk, mint disznó az ólban! Hogy is mondjam... a mai napig ha látom, hogy valaki valami piacos kínai vacakkal szerencsétlenkedik, akkor én igenis megmondom neki, hogy erre pénzt kiadni rohadtul kár volt! (A válasz meg rendszeresen az, hogy baszik ő 10 000 hufot áldozni egy késre. Nem tudod meggyőzni az ilyen embert, hogy 6 000-ért már kaphatna normálisat.) És igenis máson is el kell gondolkozni! 

Mondjuk azon, hogy otthon a konyhában mivel dolgozunk. Biztos tudod kisszívem, hogy a bicskakészítők jelentős része készít konyhai késeket is. Igen, azokat is érdemesebb tőlük venni, mint a boltból, mert ha hiszed, ha nem, ezek is kiváló termékek és ár-érték arányban partiban vannak a kínaiakkal, meg a solingenekkel meg a mindenféle vacakkal. Nősülés előtt állok, de én már most tudom, hogy melyik készítő lesz az, aki a mi konyhánkat föl fogja "szerszámozni" a hámozó késekkel, kenyér- és különböző szeletelő késekkel, bárddal, evőkésekkel etcetera, etcetera... Sőt már azt is látom, hogy az "ünnepi" eszközkészletet kivel fogom készíttetni. Gondolkodtál már ilyenen, vagy csak a bicskákig látsz? Hmmm? Ezek olyan dolgok, amik beruházást igényelnek a vásárlói oldalról, tudatossá teszik a választást és nem utolsó sorban tervezhetővé a készítő bevételeit. Vannak vadászismerőseid? És szóltál nekik, hogy milyen kiváló magyar késkészítők vannak? Nem? Tedd meg! 

Sokan, nagyon sokan panaszkodnak, hogy milyen sokba kerülnek a tradi bicskák. Fiúk, lányok! Tudjátok, hogy mi pénz leszerszámoztatni egy bicskát? Csak a paklidomborító a pár százezer forintot nyomja! Csodálkozol, ha a nagyapai örökségből származó formákat használja valaki? Egy műhelyt újonnan beindítani nem kicsi összeg, mert közel jár a milliós tételekhez. Ezt az összeget kitermelni? Hm? Ingyen dolgoznál? Hát a késesek sem szívesen.

Használni kell a bicskákat, késeket. Belenevelni a gyerekekbe már egészen korán az eszközhasználatot! Igenis nem kell azt a sületlenséget hangoztatni, hogy kés, bicska, olló, gyerek kezébe nem való. Hadd vágja meg magát, majd megtanulja, hogy az nem játék! Levágni nem fogja az ujját. Ja, hogy ez szülői felelősség, odafigyelés és nevelés kérdése? Hát igen. Ilyen a felnőtt élet. De ha azt meg tudtad tanítani neki, hogy ne nyúljon a konnektorba, meg a forró gázsütőhöz, akkor talán arra is meg tudod tanítani, hogy ne bassza bele a bicskát a pajtása hátába. Amikor a cipőfűzőjét már meg tudja kötni, legkésőbb addigra van olyan szinten a finom motorikus mozgása, hogy a bicskát is kezelni tudja. Tapasztalat az élet tanítómestere. Életkorának és kézméretének megfelelő méretű bicskák mindig rendelkezésére állnak mindenkinek. Azt hiszem ezek a legalapvetőbb dolgok.

Sokkal többet a vásárlói oldal meglátásom szerint nem tehet.

Hova tűnt hát a magyar bicska? Ott van az valahol a háttérben. Mert vannak aki készítik, nagyon-nagyon magas színvonalon és vannak akik megveszik, egyre többen. Készítői oldalról a fejlesztés elkerülhetetlen, ahogy vásárlói oldalról a fejlődés is. Látom és remélem más is látja az előremutató jeleket: a késesek, és már nem csak az ifjabbja, interaktívvá válnak és párbeszédbe tudsz velük eredni online. Látni, hogy ráéreztek néhányan a szabad versenyes kapitalizmus (brrrrrr... mindig kiráz ettől a hideg) ízére és mennek a vásárlók után. Így tovább, de én azért még aggódom egy kicsit. Nem sokat, csak az érzés miatt. Nem kívánom, hogy minden így maradjon, hanem inkább azt, hogy előre és érjük el azt a szintet, hogy szinte már franchise hálózatban lehessen árulni a magyar késesek termékeit. "A magyar bicska hálózata"! Be szép is lenne! 

A mai egy kissé rendhagyó írás lesz. 

Több szempontból is.

Egyrészt nem én készítettem, hanem Sapapa kolléga – ennek ellenére, vagy éppen ezért az utolsó betűig egyetértek vele. Másrészt nem késekről lesz benne szó. Mondtam már korábban, hogy kissé szélesítenénk szerkesztőségileg a blog profilját, meg úgy egyáltalán. Egy késes blognak illik foglalkoznia azzal is, hogy miként viselkedünk. Mert a kés is felelősséggel jár. És itt nem feltétlenül arra gondolok, hogy ne vagdalkozzunk vele össze-vissza, hanem arra, hogy régen, akit fölöveztek, aki kést (majd a sokkal későbbi időkben bicskát) kapott, az már tulajdonképpen férfiszámba ment és meg kellett tanulnia felelősséget vállalni a dolgaiért. Először csak a libákat terelgette (bár ha jól emlékszem akkor a szamojédeknél vagy a lappoknál kb. amint járni tud a csöppség már kés van az oldalán és segít a rénszarvasok körül – na, hát más kultúra) aztán disznót, marhát, majd a kaszát is megfogta már… de minek ragozzam? Felelősségteljes férfi lett belőle, ’oszt jó napot!

Ennek szellemében teszem most közkincsé egy férfi gondolatait. Tudjátok: kurzívan az én hülyességem, normál szedéssel a lényeg.

Szervusz, kedves olvasó!

Ismét én próbálok pár percet elrabolni az életedből. Egy olyan napról írok most (03.04.), ami egészen jól sikerült, mégis keserű szájízzel hajtottam álomra a fejemet. A helyszín: az Ódörögd melletti dombok rejteke. Régóta kedves nekem ez a terület. Valamikor honvédségi terület volt, az út másik oldala még most is az. Devecser felől Tapolca felé, Zalahaláp előtt található az út jobb oldalán (tudjátok, ahol a lány állt Bródy Jancsika szerint). Minden akkor kezdődött, amikor réges-régen (nem, nem egy messzi-messzi galaxisban :) ) a Napfogyatkozás megtekintéséhez kerestem egy alkalmas helyet, ami a tömegektől valamelyest távol esik. Ide tévedtünk és rabul ejtett a táj! Lejjebb tölgyek, feljebb fenyves, rengeteg egyéb kinccsel: csipke, szeder, mogyoró, vadszamóca, meg más finomságok. Az állatvilág is bámulatos: őzek, szarvasok, vaddisznók, rókák, mókusok, millió madár. (Hejj ha gasztroblog lennénk!) Rendszeres visszajáró lettem. Kisebb-nagyobb csavargások, piknikek, kint alvás a fiammal. Mind-mind varázslatos élmény, rabja lettem annak a vidéknek. (Igen, a Balaton-felvidék tájai lenyűgözőek! Tessék arra sétálni, biciklizni ha teheted!) (Ja és persze ne felejtsük el, hogy bizonyos Hamvas Béla bá’ milyen csodálatosan szólt az itteni borokról – már ezt magam is igazoltam az Ábrahámhegyi Borfesztivál kapcsán néhányszor.)

Nos, ide terveztem egy kis pikniket az én Zsuzsikámmal. Gondoltam, ha már olyan hősiesen viseli az én bozótjárós mániámat, meghívom egy kis szalonnás rizottóra (lesz ebből gasztroblog is, tutira :) ), amit ott főzök neki, az egyik bűbájos kis ligetben a sok közül. Mire letelepedtünk, gyújtóst szedtem, fatwoodot bányásztam, szikra pattant … eleredt az eső! Így jártam, gondoltam. (Murphy is így gondolta… :( ) Nem akarván megfázítani az én kedvesemet, mivel a komfortzónája nem egyezik az enyémmel, összepakoltunk. (Stimt. Igazolom. A női komfortzóna az más.) Úgy határozott a vének tanácsa (ez csakis Sapapa maga lehetett, tekintve, hogy Zsuzsikája még nagyon-nagyon messzire tetszik lenni a vén kortól), hogy új tervet kovácsolunk. (Érted: kovácsolunk. Mert azért ez mégiscsak egy késes blog! :) ) Leautóztunk Káptalantótiba egy kirakodóvásárba, ami minden vasárnap nyitva van. (És legjobb tudomásom szerint Boznánszky Laci is szokott ott árulni.) Rövid portyázás után bekerítettük és megtámadtuk kedvenc lángossütőnket, és alaposan megsarcoltuk két sonkás, szalonnás, sajtos, uborkás, serpenyőben sült lángossal. (Én mondtam, hogy Sapapa nem viccel, ha kajáról van szó, de hát hallgattok ti rám lápimanókáim?) Hűséges csatlósunk, Polisz kutyám jót szaladgált itt is-ott is, teli pocakkal hazaértünk. Hol hát a keserűség tárgya? Hát a szemétben! Szó szerint a SZEMÉTBEN!

Mint már említettem, hajdan katonák gyakorlatoztak a dombok között. Ennek nyomai mindenfelé fellelhetők. Lövészárkok, harckocsi-beállók, valamint HKSZ (harckészültségi) gyakorlatok szemete. Ami azonban folyamatosan, számomra sokkolóan gyarapszik az a polgári szemét! Amit csak el tudsz képzelni! Építési törmelék, szigetelő anyagok, hűtőgép, tv és más elektronikai cuccok, autógumik, műanyag lökhárítók kazalban és még folytathatnám.

Elszomorít, szélsőséges indulatokat vált ki belőlem! Valóban ez lenne az emberiség?! A bakonyi kirándulások alatt folyamatosan szemetet szedek. Az viszont „csak” csokipapír, alufólia, sörösdoboz. Ez azonban már ipari mennyiség! Tényleg nincs mit tenni? Csak kérdéseim vannak, az erre adott válaszaim nyomdafestéket nem tűrnek! (Ezt igazán sajnálom, mert a blog felülete meg nemhogy eltűri, de kifejezetten kívánja is a cifra magyar beszédet ilyenkor!) Talán nem is baj, hogy nem az én kezemben van a döntés. Viszont akkor is bánt! Zavar! Tehetetlennek érzem magam. Azt remélem, hogy már él az a nemzedék, aki nem így cselekszik majd!

Ennek a reménynek hangot adva szeretném zárni soraimat, kívánom, hogy egyre kevesebb szeméttel találkozzon minden természetjáró! Kedves olvasó, köszönöm, hogy elolvastad az írásomat!

A végére kívánkozik, hogy szakadjon meg az összes barom, aki szemetel! A fogyasztói társadalom lassan kineveli a tudatos vásárlót – és ez hatalmas nagy probléma! Ha valakit már a tudatos vásárlásra kell nevelni, akkor nagyon nagy a gond! Ha nem ismered önmagad, akkor könnyen befolyásolható vagy. Ha fölösleges dolgokat veszel meg, akkor nem fogod azokat megbecsülni és kibaszod az első adandó alkalommal. Felelősségteljes döntés élni, és együtt élni a természettel. Mert csak ebben a világban tudunk élni! Ne mondd, hogy „nem az én dolgom”, amikor mást szemetelni látsz! De igenis a te dolgod is, mert téged fog zavarni a kosz és a mocsok – őt nem, ez nyilvánvaló, hiszen ő szórja el a szarjait, mert egy igénytelen, surmó, köcsög paraszt, akinek édesanyja és édesapja nem volt, mert ha azok lettek volna, akkor nevelték volna a kis atkájukat és egy kis értelmet csöpögtettek volna abba a hömbölde nagy mafla fejébe!

Szevasztok Kedveseim!

Csordogálnak a napok itt a kellemes őszben, jön a világ legnagyobb születésnapi partijává avanzsált ünnepkör (tudjátok: zsidók, Jézus, csillag, születésnap), de előtte még Szent Mihály napi vásárok, majd az ünnep aminek a nevét nem mondjuk ki és a farsang - kirakodó vásárok mindenhol.

Ha őszinte akarok lenni, akkor magasról bele kellene szarnom az egészbe és hagyni, hogy mindenki a saját feje után menjen, de hát hol marad akkor a közéletiség?! (ahogy szerkesztőségünket ostromló olvasók leveleinek ezreiből kitűnik!)

Szóval szaporodnak a különböző késes, bicskás facebook csoportok, ami egyrészről jó, sőt nagyon jó, mert olyanok is bekerülnek ezekbe, akik csak aligéppenhogy ismerték eddig a tradícionális magyar bicskákat, vagy éppen csak nagyszülői legendákból hallottak arról, hogy 'bicska' és most egy egészen új és meglehetősen színes világ nyílik meg előttük. Jó ez a készítőknek is, hiszen országos ismertséget lehet elérni egy-egy jól sikerült képpel, ami természetesen bevételt generál (Éles István örökbecsűjével élve - amit egy Keresztapás paródiában mondott el - "minden publicitás jó, kivéve a nekrológot!"). Ez ugyanakkor rámutat a magyar bicskás helyzet furcsa helyzetére is. A 21. században (AD! anno domini, ha valaki nem értené) sok, nagyon sok késkészítő csak a facebookon keresztül érhető el online. Ez egy olyan kórtünet, amivel kezdeni kell valamit - egy másik írásban erről hosszabban fogok értekezni. Most csak elég annyit megjegyezni, hogy kicsit olybá tűnik ez a helyzet, mintha megrekedtünk volna a feudális manufaktúra és a high-tech korszak között. De mondom, ez egy másik írás témája.

Szóval itt vagyunk mi, újdonsült arcok, akik csodálkoznak ráfele a bicskás világra és bár jóllehet van saját bicskánk, de újat szeretnénk és bizony ilyenkor elhangzanak kérdések:

"kit tudtok ajánlani?" "szénacél legyen vagy rozsdamentes?" "a maskara jó forma mindennapi használatra?" "hogyan élezzem meg?" Ismerős ugye? Nem kell beszarni, mert mindenki így kezdte, legfeljebb most már cikinek érzi, és nem vallja be. 

Ahogy a legtöbb területre igaz, úgy itt is áll a dolog: tapasztalás a legjobb, a tanulópénzt meg kell fizetni. Anélkül, hogy túlmisztifikálnám a dolgot, azt tudnod kell, hogy a bicska, a személyes tárgy, ami szinte a bőrödhöz tapad, az tulajdonképpen egy önismereti eszköz. Ahhoz, hogy a legtöbb örömöt okozza, ahhoz önmagadat kell megismerned. Mik a szokásaid, hogyan gondolkodsz, miként reagálsz dolgokra? Életérzés ez, semmi más. 

Én most úgy halkan súgva, ahogy szoktam, megpróbálok neked segíteni, javarészt arra alapozva, hogy én milyen kétségek között őrlődtem, amikor bicskát kellett választanom és a mai eszemmel átgondoltam újra azokat az időket. 

Az első és legfontosabb kérdés, amit mindig (MINDIG!) tegyél föl magadnak vásárlás előtt:

1. mi a jó retkes népitáncos bozontos isten faszáé' kell neked bicska? 

1a. (a = answer, válasz - mert én is ilyen kis retardált pöcs vagyok újabban, hogy hagytam magamon eluralkodni az ánglius kultúrát) mert férfi vagy és úgy érzed, enélkül nem vagy az.

1.2a. mert az asszony cikiz miatta, hogy neked miért nincsen

1.2.1a. mert a gyereked cikiz miatta

1.3a. mert rájöttél, hogy "gáz" kézzel enni a májkrémkonzervet

1.4a. egyszer vendégségben kinéztek, mert harapnod kellett a kolbászt

1.5a. normális ember vagyok, a ház körül és a munkám során kell egy vágóeszköz, amivel a fölmerülő feladatokat meg tudom oldani; tudom, hogy erre elég lenne egy 500 Ft-os sniccer is, de autentikusabb ha bicskám van

1.6a. egyéb (mind hülye, aki nem normális!)

Na, ha megvan a válasz, akkor lépjünk is tovább! 

De milyen bicska legyen?! - hát papesz, ez attól függ, hogy mire kell... ha behatolni (lásd: behatoló kés a késmánia reklámban...) akarsz, akkor inkább viagrát vegyél... -.-

Szóval a "Kell egy bicska" válasza megvan, gondolod? :)  Nézegetted az egyes készítők oldalait, fényképeit, a cimborád bicskáját vagy a vásárban láttál egy standot és megtetszett valamelyik? Ha tetszett, vedd meg! Ha bizonytalan vagy, hogy jó boltot csinálsz-e, akkor olvass tovább! 

• Nincs olyan, hogy "a bicska legfontosabb része" - aki ilyent mond neked, azt válasz nélkül hagyd ott! Ha jól számolom, akkor úgy 15 különböző alkatrész tökéletes összhangja adja ki a bicskát (rugó, penge, 2 platina, 4 bakni, 5 db szegecs, 2 oldalon a nyél borítása), persze ez a szám változhat. A penge a legfontosabb? Igen? Vágsz vele, mint az ökör, de a nyélpanel leesik. Vagy csúszik. Vagy kiáll egy szegecs és bassza a tenyered. Vagy a rugó a legfontosabb? Tart, mint az állat, de a penge olyan csálé, hogy inkább  bumeráng, mint bicska. Remélem ebből a kis tallózásból látszik, hogy nem lehet egyetlen alkatrészt sem kiemelni. Olyan precíz kis műszerek ezek, amit nem is gondolnánk. 
• Ha "egyben" van, akkor megint nem nagyon lőttél mellé, de azért vegyük kicsit jobban górcső alá, hogy merre és hogyan. 

A szénacél kontra rozsdamentes vita

Mai eszemmel ha első bicskát vennék, az akkor is szénacél lenne, ha bugáznom kellene hozzá a vasat. :) De az első bicskámat nem a mai eszemmel és tudásommal vettem meg, hanem én is hallgattam mások tanácsára és rozsdamentes lett a szentem. Kezdjük tehát itt is a rozsdamentessel!

Sok, nagyon sokféle rozsdamentes acél létezik. Ezek egy részéből készítenek csak késeket, azaz mondjuk úgy, hogy egy részük alkalmas csak kések készítésére. Még ez is egy áttekinthetetlenül nagy kupac, de azt tudnod kell, hogy a magyar készítők tényleg limitált számú fajtával dolgoznak. A limitált számú anyag közül kiemelkedik az ún. Solingeni acél. Ez, és ez szinte minden acélfajtánál így van, millió néven él, aminek oka egyrészt, hogy hasonló anyagösszetétellel több gyártó is készíti, másrészt, hogy eladója válogatja, hogy ezek közül éppen melyik elnevezést használja. (Krupp, KO-13, Wnr 4034). Ennyire mélyen én nem is megyek bele az acélokba, mert nem túlzás, hogy könyvtárnyi irodalma van és nálam hozzáértőbbek is késhegyre menő vitákat tudnak folytatni róluk.

Amit fontosnak tartok az első bicska megvásárlása előtt az az, hogy ha már rozsdamentes, akkor ez a KO-13 legyen. Ennek nagyon egyszerű oka, hogy könnyű élezni. Így, aki nem jártas az élezésben az is játszi könnyedséggel meg tudja tanulni. Utána már nézegethetsz más acélok irányába is, de belépőszintnek ezt érdemes kipróbálni. 

A rozsdamentes penge nem igényel különösebb törődést. Évek múltán sem lesz foltos, vagy színeződik el. Azon sokat szoktam kacagni, amikor a penge éltartásáról évődnek mások. Minden a használat függvénye! Amikor kézből szalonnázol, kenyérrel meg paprikával, akkor a évekig elvagy élezés nélkül. Kb. 2 hónapja éleztem meg kollégám bicskáját, amit 20 (húsz!!!!4!!!) éve használ - gyári éllel! Igaz, porcelántányért még távolról sem látott a penge! Ja kérem! Mint említém vala az bicska az önismereti eszköz vala! Hogy te a reggelidet porcelánról fogyasztod? Semmi gond! Tanulj meg élezni és mindig éles bicskád lesz. Tapasztalatból írom, hogy nekem egy heti porcelánozás után kell fenni az aratómat. Bírná az még tovább is, de nekem van olyan dilim, hogy ne csillanjon be az él.

A szénacél ezzel szemben egy teljesen más világ. (Persze ebből is millió fajta létezik.) Ezek az acélok "érnek". Savas/lúgos hatásra elszíneződnek, patina keletkezik rajtuk. Az érés közben "szagosak" és adott esetben ízesek is - de bolond az, aki a pengét nyalogatja! Az étel ízén mit sem változtatnak! A "szag" erőssége acél függő - érzékelése meg egyén függő. Engem még sosem zavart. Amikor már patinásodott, akkortól mind a színezés, mint a szaghatás gyakorlatilag a nullára csökken. Éppen ezért vannak akik gyorsítják az érést mustárral és horribile scriptu kólában áztatással; nos számomra olyanok ők, mint akik szeretkezés előtt fölállítják maguknak, hogy az előjátékkal már ne kelljen törődni - a legizgalmasabb részt sietik el a dologban. Szokták mondani, hogy a szénacél veled együtt érik, és ez így van. 

Használat után az ilyen pengéket szárazra kell törölni. Mondják, hogy ha huzamosabb ideig (de meddig?) nem használod, akkor vékonyan olajozd be, hogy a levegő nedvesség tartalmától ne rozsdálljon. Hááááát a fene tudja. Nálam hónapokig volt, hogy kihasználatlanul hevert szénacél pengés bicska és kutya baja nem lett. Meg még a 8-as Opinelemet évekig nem használtam és ez már meglátszott a pengén. Egy jó köszörűs azonban fölpolírozta és megint minden olyan volt, mint új korában. Így azt mondom, hogy a korróziótól ésszerű használat mellett nem kell félni. Megélni, ahogy a szénacél érik, az meg maga a csoda! 

Élezni, anyagszerkezetükből kifolyólag könnyebb őket, mint a komolyabb rozsdamentes acélokat.

A penge keménysége, az ún. HRC (Hardness Rockwell Cone) szokott még nagy vesszőparipája lenni az embereknek. Fogadd el, hogy aki a kést készíti, az pontosan tisztában van azzal, hogy az az acél, amivel ő dolgozik az milyen keménységen hozza a legideálisabb tulajdonságait (ezt egyébként a gyártók meg is határozzák - igaz, a késesek ettől némileg eltérő eredményeket kapnak néha). HRC ügyben egy igazán jó kis írás az egyik kedvenc magyar késesemtől. Éppen ezért a HRC-től ne tedd függővé a késvásárlást! 

A penge formája tulajdonképpen mindegy. Arra, amire kell, arra mindegyik tökéletesen alkalmas, itt már tényleg az egyéni ízlésed dönti el, hogy mi tetszik. 

A penge hossza kritikus kérdés. Ma Magyarországon közterületen, legálisan csak a 8 cm vágó és/vagy szúróél hosszúságot meg nem haladó késeket hordhatod. Nem titok, hogy ezzel én úgy vagyok, mint a legtöbb nő: ez kevés. Nekem a 9-9,5 cm az, ami késben ideális. De ez megint egyéni felhasználási szokás kérdése. 

Bicska 2-3 mm-nél vastagabb pengével szerintem már oktalanság. Nem javaslom. 

A nyél

Egy vagy két bakni ez jelen esetben lényegtelen. A nyél anyagának én a természetes anyagokat erőltetném. Az agancs gyorsan érik. Szépen besárgul, "múltja lesz" és eszméletlenül elkezd tapadni! A fa szintén kiváló, ahogy a szaru is.

Fa és agancs viszonylag "igénytelenebb" anyagok, sok törődést nem igényelnek. Tapadásuk biztos lesz, de azt gyorsan hozzáteszem, hogy a bicskákat nem extrém erős igénybevételre tervezték! 15 éves vadkant ne bicskával nyúzzál és ne ezzel vágd át a medencecsontot! Normál esetben az ujjad nem fog rácsúszni a pengére semmiképpen.

A szarura figyelj oda! Gyönyörű szép anyag, nagyon látványos, de ha a szépségét meg akarod őrizni, akkor ne baszd zsebre a lakáskulcsod mellé. Összekarcolja. Tokból is olyant válassz neki, ami nem nittszegecses, patentos (ha az, akkor a fémrész ne találkozhasson a bicskával, mert összekarcolja). Ha meg szarsz rá, hogy karcos lesz-e a szaru, akkor végül is mindegy. :)

Rugó

Ez szénacél. Erős legyen-e vagy sem? Véleményem szerint mindenképpen erős. Az tart ellent a pengének, ezért mindenkor hasznos, Ugyanakkor számíts rá, hogy az erős rugó becsukáskor is erős lesz és egy adott pont után (ez ideális esetben az a pont, amikor a penge a nyéllel vinklit zár be) hirtelen és baromi erősen rántani fog visszafelé - ha ott van az ujjad papesz, akkor ez bizony fájdalmas lesz! 

Tok

Ebbe nem nagyon kell beleszólni. Az ún. pásztortokok most reneszánszukat élik. Jó megoldás, igen-igen látványos, "életérzéses" ilyent hordani, bár nekem a munkám során nem vált be. Nem kocsiból ki-be szálláshoz tervezték. Amúgy imádom, és gyakran hordom is. Vedd figyelembe, hogy mivel látványos, így a rend éber őrei figyelmét is magára vonhatja - lásd az előbb elmondottakat a 8 cm-ről! Plusz infó, ez eddig kimaradt: a pásztortok kemény, meszesen szárított bőr. Ne is várd, hogy majd meg fog puhulni, mert nem fog! Nem arra találták ki ugyanis! A szarunyelű bicskákat össze fogja karcolni!  

Manapság az igényesebb bicskások már készítenek/készíttetnek bőr tokokat is az általuk gyártott bicskákhoz. Ezek formatervezett generál tokok, egyediség nélkül, de funkciójukat maximálisan ellátják. Ha nem szeretnéd zsebben hordani a bicskát, akkor ez mindenféleképpen a legjobb megoldások egyike. Egyedi elgondolás alapján bőrösök művészi kivitelű és ennek megfelelő áru tokot is készítenek. 

Tanácsok a vásárláshoz

Ha standon, a készítővel szemközt állva veszed, akkor nincs sok tennivalód. Ha kérdésed van, kérdezd meg. :) Ha nem készítőtől veszed, hanem mondjuk használtan, vagy éppen nincs ideje másik kuncsaft miatt veled foglalkozni, akkor viszont ezekre figyelj oda:

• a penge és a rugó egy vonalba kell, hogy essen
• a penge becsukva, csukás közben hozzáér-e a platinához? (nem szabad hozzáérnie!)
• a penge középre zárása vagy éppen középre nem zárása nem kritérium! tökéletesen tud működni a bicska úgyis, hogy a penge nem középre zár! azért szokták szeretni, hogy a penge középre zárjon, mert használat közben ahogy a nyél nedvességtartalma váltakozik, úgy a penge is vándorol. 
• szegecs ne álljon ki sehol sem a bicskából
• becsukva a pengét megnyomva, annak a rugó irányába el kell mozdulnia (ún. cvikkolás, cvikkol-e a penge?). ez azt jelenti, hogy van elég hely a penge és a rugó között. Nézd meg, hogy a penge beleüt-e a rugóba! (Ha igen, akkor hagyd ott, mert csak mindig ki fog csorbulni) Bicskát nem úgy csukunk be, hogy csattanjon, mert ilyenkor még a legjobb bicskánál is (a fizika törvényei miatt) bele fog csapni a penge a rugóba! 
• az élét fény felé tartva, mozgatva nézd meg - nem szabad becsillannia! Ha becsillan, akkor az arra mutat, hogy a penge vagy a rugóba, vagy a platinába beleér. 
• ne legyen kitörve, kicsorbulva még kisebb darab sem a pengéből! amit szemmel látsz, az már nem jó! Az ilyen készítő vagy gondatlanul tárolta a kést, vagy ami még elkeserítőbb: hanyag munkát adott ki a kezéből! 
• nyitott állapotban a penge nem lötyöghet semmilyen irányban

Ezeket a szempontokat betartva nem foghatsz mellé.

Ha interneten keresztül veszed meg a bicskát, akkor sem egészen lutri a dolog. Érdeklődj azoktól, akiknek már van az adott készítőtől termékük, mi az ő véleményük? (Ezt egyébként szinte mindig érdemes megtenni) Nézd meg a készítő saját maga és mások által készített képeit (Az a késes, akinek a 21. században nincs online felülete, legyen az bármilyen! az lehet, hogy kiváló késeket készít, de nem fogja tudni kihasználni tehetségét. Sajnos ilyen a világ: online élünk, globalizálódunk miegymás, szóval haladni kell a korral!) 

Magyar készítők általában élethosszig tartó garanciát vállalnak a saját termékeik rendeltetésszerű használatából eredő sérüléseire, de (azaz DE!) erre mindig érdemes rákérdezni. Én új bicskához igazolólapot (certifikátot) már kaptam, de garancialevelet még nem (az más kérdés, hogy a certin már sokan feltüntetik az alapvető garanciális tudnivalókat). Egy jó időben feltett, okos kérdéssel sok, nagyon sok esetleges későbbi kellemetlenségtől meg tudod óvni magad és a készítőt is (ha a választ mondjuk emailben vagy nyomtatva is megkapod, akkor meg még szebb a dolog). 

Röviden, nagyon röviden ennyit tudtam elmondani. Sok dolog kimaradt még és a legfontosabbat még nem mondtam: ha bizonytalan vagy, akkor kérdezz. Hülyének senki nem fog nézni, mert egyszer mindenki tett föl kérdéseket - csak van aki önmagának. ;)

Na ennyi kedveseim! Élvezzétek az életet! 

Szevasztok kedveseim! 

Nemrégen kaptatok egy kisebb leírást a Balinról. Azóta eltelt egy kis idő és hogy úgy mondjam természetes környezetében is meg tudtam sétáltatni. Egy kis ligetecskében volt szerencsénk tiszteletünket tenni, amit az útépítés kivágásra ítéltetett, aztán később voltunk "hátul az állatoknál és a fánál" (ez a hacienda garázsát jelenti tkp.), valamint jártunk a Sokorói-Bakony-ér partján és közvetlen közelében is.

Nem vagyok búskraftos, ezt már sokszor leírtam, így az eredményt nem is ahhoz kell mérni. A cél itt az volt, hogy a magam felhasználási területén megállja-e a helyét ez a kés. Erdőt ritkán járok. Mezőket és szántókat annál inkább! Hol egy szerszámnyél adja meg magát, hol valami karónak való kell, hol egyszerűen egy kis „fedezéket” rögtönzünk a nyári meleg ellen, hol meg éppen tüzet rakunk, hogy ne fagyjon bé az sejhajunk; a lényeg, hogy kell a kés. És akkor a tapasztalataim.

Egy kiadós eső után estem be a „ligetbe” – messze nem voltak ideálisak a körülmények. Egy gyermek-alkar vastag álló akácot csapkodtam ki. A halacskás markolat ellenére ez a kés nem csapkodásra készült. Egyrészt lehetne halacskásabb, másrészt a tömege nem éppen ad hozzá a sújtás erejéhez. Csuklózsinór mindenképpen kell majd hozzá (ezért kértem csőszegeccsel, mert tudtam, hogy ez lesz – hadd utaljak már vissza egy korábbi posztomra, amikor azt mondtam, hogy gondold át, hogy mi a kurva anyjára fogod használni azt a kést, aztán kezdj el ötletelni azon, hogy milyen is kell). Ennek ellenére quod erat demonstrandum, a kísérlet sikeres lett, de a zabszem végig ott volt a seggemben, hogy kirepül a kezemből és akkor a pokolra jutok, mert az biztos kurva élet, hogy elszidok én minden élő és élettelent, amit a katolikus anyaszentegyház metafizikai téren valaha is tisztelt; persze mindezt a saját balfaszságom miatt. (Azért majd csak figyeld meg, hogy az esetek nagy részében a saját balfaszságod miatt káromkodsz.) Amit kicsaptam, abból levágtam még egy darabkát, meg kerestem egy szárazabb ágat is.

A kaparóél zseniálisan működik, bár így a vizes környezetben az elején azért inkább kente a háncsot, mint hülye gyerek a májkrémet, de utána faszányosan működött. Szinte lisztfinomságú lett a kaparék. Csak azt sajnáltam, hogy nem rakhattam tüzet egyből…

A tollaság… hát igen… A száraz ágacskába nagyon könnyen belekapott, de maximálisan jól irányítható volt még így is! A nedves akácot viszont vitte, mint cigány a lopott sonkát! Tényleg papírvékonyságú tollakat gyártott. Kifejezetten jó volt ekkor a hosszú és sokáig egyenes vonalvezetésű penge! 

A heggyel fúrtam egy kisebb lyukat (tényleg kicsi volt) a tesztalanyba. Nem volt gond vele, meg mondjuk a víz miatt a fa is puha volt. Sokan feszegetnek is a heggyel, főleg fokla-gyűjtés közben. Én ezt azért nem tettem most meg, mert 

1. nem fenyőerdőben voltam,
2. nem volt célom foklát gyűjteni
3. sosem szoktam foklát gyűjteni, hiszen nem bushcraftolok ;)
4. eddig fúrnom kellett csak a kések hegyével.

Ilyenkor azért érződik, hogy a markolat kissé szögletes és nem volt olyan könnyű forgatni, mint egy Opinelt, de különösebb nehézséget nem jelentett. 

A levágott darabot kihegyeztem. Ez egy különösen érdekes feladat volt, mert szerintem az egyik legjobb mutató a kés metszőképességének a vizsgálatára. Méghozzá több szempontból is. Először ugye a kést úgy fogjuk, hogy az él a tenyerünk felé legyen, majd a mellkasunk felől a vállunk felé, tehát magunk előtt az x tengely mentén egy határozott és erős mozdulatot teszünk, így választunk le darabokat a munkapéldányról. Simán, különösebb erőlködés nélkül dolgozik a kés. Nem szorul, nem feszül bele az anyagba. 

Amikor már kellően elvékonyodott a darab, akkor az öblösödő és a markolat felőli résszel is nagyon finoman elkezdtem a hegyet kialakítani. Rá sem nyomva, a késnek csak a saját tömege dolgozott. Mintha simogatná a fát, de a borotvaéles penge így is belekap és hangtalanul vág. Csodálatos volt érezni ezt. 

Ami az agancs paneleket érinti: amikor egy-két helyen megpendítettem, hogy a Balinom agancsos lesz, akkor többen mondták, hogy az shit, az csúszik. Nos... körül és belül úgy 2 hét lehetett az az idő, amikor ezen aggódtam. Azóta a használattól elkezdett érni a nyél is és hozta azt, amit eddig a bicskáimnál tapasztaltam: picit sárgul és elkezd tapadni a kézbe, amint kicsit dolgozol vele. Szóval emiatt nem kell aggódni. Szúrni csak úgy érdemes vele, ha tudod, hogy lágy részen halad át, mert ugye az a kicsi ujjvédő az nem fogja meg a praclit, aztán ríhatsz a sürgősségin, és ujjak nélkül törölheted a szipogó orrodat... 

A "garázs" projekttel több célom is volt. Az első és legfontosabb, hogy kedves párom ne rúgja szét azt a rendkívül formás, kívánatos és módfelett illatos kis valagam, amiért nincs odabent fa a cserépkályha mellett. Ha meg már fa van bent, akkor kell gyújtós és aprófa is ugyebár... ;) (ez egy kaján, kacsintós vigyor akart lenni) Egy másik cél, hogy ha már Imi bushcraft célokra is alkalmasnak titulálja a kését, akkor a famunkát bírnia kell. Aztán meg férfiként ilyenkor lehet kicsit elvonulni a világtól. Tudod, hogy van ez: pukkan a sör, jól beöltözve "odakint" és csak próbálgatni, hogy mit tud a vas. A végső cél meg ugye az, hogy öncélúan mutogassam magam és írás legyen a blogon belőle. :D 

Kiválasztottam egy jóképű, kicsit tán Krisztusra hajazó száraz akácot. Hadd lássuk, hogyan lehet átverni a görcsön! Akár egy fejszét - pedig ugye csak 3,5 mm! Amikor beleharap a fába, az zseniális! A pengetükör kialakítása miatt repeszti a fát!!! :D Az él tkp. nulla kárt szenved. Mondjuk a patinát is leszedi ez a folyamat, pedig az olyan szép! Jójó, én is tudom, hogy a száraz akác az már csak ilyen, hogy szálirányba reped, mint a dinnye, de akkor is jó ezt látni! Most (2017. januárja) már több, mint egy hónapja ezzel gyártom a gyújtóst és az aprófát. (Persze az írást meg még vastagon októberben kezdtem el... Semmire sincs idő! :/ ) Esténként meg a aranyos pici nusziknak is ezzel karikázom a répát. Érdekes módon azt nem repeszti, azaz inkább úgy pontosabb, hogy azt sem repeszti. Ezalatt a pár hónap alatt kétszer (2x) húztam meg bőrön - nem pasztáson, hanem csak úgy a lá nátúr, és csodák csodája: még borotvál. Szóval lényegében a gyári élével megy a munka még mindig. Még a télen tervezem, hogy elvisszük egy vadászatra is, aztán avatott kezekben meglátjuk, hogy hogyan fogja bírni azt a fajta igénybevételt (abból persze új írás lesz). 

Na gyújtós megvolt, mondom akkor ahogy megy föl a maligám, suhintsuk meg az új szikravetőt egy kicsit. Száraz akác, pici tollaság, új szikravető és ZUTTTTY! Egy húzás. Semmi. Két húzás. Semmi. Három húzás. Semmi. (Ekkor mondtam magamban, hogy kezd ez az egész egy kicsit az első maszturbációmra emlékeztetni... :D ) Szórta a szikrát, ezzel gond nem volt, de tényleg nehezen gyulladt meg. Úgy kb. 10-12x futottam neki. Persze nem vagyok gyakorlott, meg úgy egyébként semmilyen bushcraftos sem, de régebben ez is könnyebben ment. :) Na viszont a 10-12. alkalom után szépen fölragyogott a lángocska, úgyhogy elégedett voltam. A kaparóél itt is jól teljesített. Az acélt szépen elszínezte a ferrocérium kicsapódása, de ezt szárazon gatyaszárba törölve el lehetett tüntetni. 

Amikor így a "nehezebb" munkáknak vége volt, akkor adtam rá a fejemet a szép napsütéses időben, hogy egy kis finommunkára is illő lenne rápróbálni. Találtam kallódóban egy fenyődeszkát. Fűrész (from the szombathelyi Lidli), darabka levág, Balin hosszába hasít és formára igazít, majd csiszolópapír csiszol. Egy kis indamotívum, egy kis szívecske. Karcolva először a heggyel - a hegy éles felével. Hááááát gyerekek én nem mondom, hogy nem volt már kellemesebb foglalatosságom is, mert akkor hazudnék. Nehéz így, szinte tollként fogni a kést és ő ezt nem is nagyon tolerálja - igaz, ami igaz. Ha azonban megtalálod a tartáshoz megfelelő szöget, akkor egész jó élmény lesz ez! Én nagyon bírtam a végére a dolgot. A mintát cifráztam és zsír + faszén elegyével átkentem, majd láng fölött hevítettem, letöröltem a fölösleget és újrazsíroztam. A fa beszívta, a minta meg egész szép lett állítólag... :)

Na és akkor a tok! Huh fijjjúk, lányok, mit is mondjak? A tok tetszik, jól, nagyon jól tartja a kést, igazi tisztes iparos munka. Eggggggyetlen egy gondom van vele, de az nagyon nagy gond! Az én öveimhez szűk a bújtatója! Úgy, de úgy odafeszül az oldalamhoz, mint elsőbálozó tinilány a banketten. Határozottan kényelmetlen, de ezt elvileg lehet orvosolni; és ha lehet, akkor fogom is! 

(Lettek volna képek az ér partján is, de valami katartikus balszerencse folytán a masina a hideg időben - most szombaton -18 fokot mértünk - egyszerűen megadta magát. :( Tudom, most azt mondod, hogy máskor is ki lehet menni a szabadba, de akkor a büdös életben nem lesz készen ez a poszt. Októbertől januárig sikerült ennyit összehoznom és ahogy látom az elkövetkező heteket/hónapokat, szinte esélytelen, hogy nyár előtt akárcsak egy hosszabb szarásra is legyen időm, nemhogy erdőbe császkálni. Evvan! :( Na de azért egy kis szöveges ismertetést beszúrok még a vége előtt!)

Szóval a Sokorói-Bakony-ér partja! Szép vidék, úgy értem, hogy naggggyon szééép! Érdemes arra sétálni! A zergebaszó hideg ellenére azt kell mondanom, hogy minden perce megérte a kint tartózkodásnak. Amire ott a Balint használtam: 

• karvastagságú, szarrá fagyott, hullott akácot csapkodtam szét. A csuklózsinór még mindig hiányzik. A fagyott fa azonban nem tett kárt a pengében és ez jó, ez nagggyon jó! 
• ütőfával a nyers fát ketté hasítottam. Ez is simán ment. 
• Pici tollaság, pici kaparék és meggyújt. Úgy az 5. próbálkozásra siker! 

Ennyi történt odakint, ami bevallom nem sok, de bőven több, mint amire elsőként gondoltam.

Na és akkor a keresztvíz leszedése!

• A Balin a kezdetektől tetszett nekem, nagyon tetszett.
• Használata és tesztelgetése közben ez a véleményem nem változott, sőt! Most már merem mondani, hogy ismerem a késemet, tudom, hogy mi az amit elvárhatok tőle. Értem ezt mind ergonómiailag, geometriájára, "érzésre" és úgy egyébként minden paraméterére.
• Ami nekem, szénacél-buzinak különösen bejött az a penge anyaga. Imi fiú innen is meg vagy dicsérve, mert nagyon eltaláltad mind az acélt (örülök, hogy rád hallgattam a választásnál), mind a leélezést és a hőkezelést is. Ez a pengeanyag tipikusan az, amire már régóta vágytam. A szénacél minden jó tulajdonságát magában hordja. Az, hogy az eltelt mintegy 4 hónap alatt gyakorlatilag nem kellett éleznem intenzív használat mellett sem, az mindent elmond róla.
• Az agancsnál jobb lehet, hogy van, de szebben érő tuti nincs! :) Ha ezt a kést valóban csak és kizárólag nagyon intenzív bozótmívességre szánnám, akkor agancs helyett micarta lenne, pusztán az "igénytelensége" miatt. Nagyjából egyébként ugyanezt tudom elmondani az acéljáról is. ;) Ahogy múlnak az évek úgy idegenkedem egyre inkább a rozsdamentes acéloktól és a szintetikus markolatoktól. Ötletem sincs, hogy miért van ez (ill. a lófaszt nincs, van, csak még annyira kidolgozatlanul kóvályog a buksimban, hogy nincs értelme leírni).
• A tok... hát igen... az a fránya tok! Ha a bújtatója kicsivel tágabb lenne, akkor gondolkodás nélkül röpülne ide is a csillagos ötös! (Jaj! Gyorsan hozzá is teszem, hogy a problémát jeleztem már Iminek az elején és ő készséggel meg is adta Jókai úr elérhetőségét. Az már az én szegénységi bizonyítványom, hogy eddig nem volt időm fölhívni.)
• Összességében mit tudnék még róla elmondani? Egy tökéletes arányokkal megalkotott kés. Bírja az erősebb igénybevételt, a bushcraftot - bár ha erdőket akarsz vele kicsapni, akkor nem ez lesz a kedvenced, a finom munkára is könnyen rávehető. Ha kb. 2 hét alatt ráérzel a súlyelosztására és a kezed is megszokja a markolat ergonómiáját, akkor ez a kés lesz az, ami hozzád fog nőni! Nem győzöm elégszer leírni, hogy mennyire szeretem ezt a kést! Ez az a vas, ami nem fog cserbenhagyni! 

Na, de most már éppen eleget ömlengtem róla, jöjjenek a képek (sajnos csak nagyon kevés :'( )

 A markolók már nekünk, régészeknek humuszolnak. A kép jobb oldalán a ligetecske, ami el fog tűnni az útépítés miatt. (Természetesen teljesen ideális volt az idő minden feltárásra! :/ )

Bepillantás a ligetbe.

A kicsapkodott akác. 

Volt egy ilyen szárazabb ágacska. Kaparóél oké, tollaság oké.

Az alkarvastag akácot lehántoltam, kapargattam - ekkor kente, mint hülyegyerek a májkrémet - majd ezt is megnéztem "tollaságilag".

A kihegyezett karó - nem kellene annyi vámpíros könyvet olvasgatnom... :D

A farigcsálás után a pengén az akácnedv nyomott hagyott.

Az éle hibátlan. Ez a kép a megérkezés után kb. 1 héttel készült. Tkp. az első munkája volt.

A hegy, aztán jobbról és balról. 

Ezt nézd! Mint valami tünde-penge a Gyűrűk urából! Hát nem csodálatos!?

És még borotvál! ;)

Krisztus. Na jó, kicsit homályos Krisztus. 

Skizma? :D A lényeg azért kivehető: a penge hogyan hasítja a rönköt.

Itt látszik, hogy a száraz akác milyen nyomot hagy.

Tűzgyújtás, persze csak óvatosan. 

Az éle még mindig rendben van! 

A finommunka eredménye. Meg kell mondanom, hogy azóta ez házam büszkesége! :D 

Szevasztok kedveseim! 

Alakulnak a dolgok, túl vagyok egy sikeres költözésen, a munka miatt a seggem majd befagy, de ez a téli szezon már csak ilyen. Persze a blogra is jóval kevesebb időm jut, mint szeretném, ezért és mert kicsit a blog profilját is szeretném szélesíteni, most egy igazán különleges írást olvashattok.

Vendégszerzőnk Sapapa örvendeztetett meg minket néhány sorral. A későbbiekben az ilyen - mondjuk így kooperációs írásokból szeretnék minél többet. Az írást szó szerint közlöm. Kurzívval szedve a saját gondolataimat olvashatjátok. Így a világ legnagyobb születésnapi partijának közeledtével mi más is lehetne a téma? Fény, advent. 

¤¤

Szervusz, kedves olvasó! 

Én vendég vagyok ezen a blogon. Sapapa a nevem. Kevéske szabadidőmet szeretem a szabadban tölteni és a kevésből a legtöbbet kihozni. Ez nem azt jelenti, hogy nagy túlélő lennék, sőt...! Kevéske ismereteimet mások tudásának morzsáiból szedegetem össze. Könyvek, filmek, videók, blogok. Most a bozótmécsessel kapcsolatos tapasztalataimat szeretném megosztani veletek. Ami már korábban megragadott: Makrai ales (Isten nyugosztalja!) és Papica könyvében (Bushcraft) és Steiger Oszkár blogjában egy kép. Oszi bá' blogja azért nagyon rendben vagyon ám prüntyőkéim! Tessék őt is olvasgatni szorgalmasan, mert komoly tapasztalati tudást oszt meg veletek! 

a ® mindkét képpel kapcsolatban a szerzőket ill. a tulajdonosokat illeti, a blog semmiféle kereskedelmi/haszonszerzési céllal ezeket nem használja, a cikkben való szerepeltetésük illusztrációs céllal valósult meg

Most, Advent idején, a mécsesgyújtás napi rutinunk része. Ezt a rutint akartam kicsit érdekesebbé tenni. Az első mécseseket, egy csigaházasat és egy dióhéjasat kókuszzsírral és egy darab fonállal csináltam a család megelégedésére. 

Igen ám, de bozótmécsesről beszéltem. Jött a gondolat, hogy hitelessé kéne tenni a bozótmécses készítését. Zsuzsikám elnéző mosolyától kísérve (ezek az aranylelkű nők már csak ilyenek: elviselik a mi dilijeinket - millió apró pusszantás nekik ezért!) nekiindultam hát a küldetésnek. Felszerelésem a következő volt: 

• szimatszatyor
• szalonna
• alma
• fatwood 
• szikravető (mert nehogy már gyufával gyújtsam meg :) ) 
• és kedvenc kiskésem (készítője Peter néven található a Késportálon ;) ) (úgy is mondhatnánk, hogy "anyablogunk" és kedvenc fórumunknak hol máshol is csaphatnánk ennél jobb reklámot! :D )

de meg úgy egyébként kicsi kutyád Poliszka :) nem ment veled?

Mikor megérkeztem a kiszemelt helyszínre, nekiálltam a falatozásnak. Imádom a szalonnát almával! Nem leszünk gasztroblog, de figyeljétek csak meg, hogy Sapapa ízlése kiváló - mondjuk ezt már abból is tudhatjátok, hogy kooperál velem... :D De egy kis komolyságot csempészve a humorba: igazi konyhatündér és a jó kajákról legalább annyira szívből beszél, mint a késekről. És persze az is nyilvánvaló, hogy nem dőlt be a Norbi updatenek... :D 

Falatozás közben nekiálltam az előkészületeknek. Azt eszeltem ki, hogy a dióhéjba szalonnazsírt kaparok és a magammal hozott piros cérnából kanócot sodrok. Átitatom szalonnazsírral és kész is.

Ezután nekiálltam a tűzgyújtásnak. Imádok tüzet gyújtani és a lángokat bámulni. Valami ősi béke száll meg miközben ropog a tűz és a lángok varázslatos táncát nézem. A szerkesztőség egyöntetű véleménye, hogy Sapapának igaza van. A legteljesebb mértékig. Aki olvasta a Csontbirgádot az tudja miről van szó. Aki esetleg látott egy-két filmet finnugor nyelvrokonainkról az tudja, hogy miről beszélünk. Ősibb misztérium ez, mint képzelni tudjátok! 

Bár nem ez volt a feladat, de sasoljátok, hogy a kis késecske milyen szép kaparékot tud, ugye!?

Miután pattogott a tüzem, törtem egy szál nádat, meggyújtottam és azzal a mécsest és ... semmi! A kanóc elégett, kialudt. Nobakker!!! Biztos vékonyka volt. Csináltam egy vastagabbat, meg egy még vastagabbat, ... kudarc. Itt gondoltam azt, hogy a blogba a kudarcot is meg lehet, meg kell írni! Elkezdtem összeszedni a gondolataimat (csak egy jó tanács tőlünk (mármint Sapapa és Bogyi bácsi részéről), főleg kezdő búskraftereknek: a kudarc után összeszedett gondolatok mindig segítik az előre jutást. Különösen akkor fontos ez, amikor nem kedvtelésből kell az erdőben fényt, tüzet, kisszéket, toronyórát lánccal stb... alkotnod, hanem esetleg életmentő helyzetben. NAaaaaaaaaaaaaaaaaaagy levegő, gondol-gondol (mint Micimackó :D ) és nyugi!), amikor rám mosolygott a szerencse egy koszos, tépett pamuttapló képében, ami a közeli horgásztanya korlátján lógott. Letéptem belőle egy csíkot, egy darabkáját belenyomkodtam az alaposan megfogyatkozott szalonnazsír-kaparékba és meggyújtottam. Azanya, micsoda fényár!!!

Így, a megfogyatkozott zsiradékkal is kb. 20 percig égett, mikor a dióhéj átvette a lángolást és még 10 percig égett. Gondolom, az eredeti mennyiségű zsírral lényegesen tovább égett volna. A konklúzió tehát az, hogy abszolút kivitelezhető egy bozótmécses, ha elszánt és találékony vagy, kis szerencsével megtámogatva! :) Azt elárulom még nektek, hogy otthon már leváltottam a teamécsest a diós és a csigás változatra. A kanóc majd pólóból lesz tépve és maradok a bevált kókuszzsírnál. A dió kb. egy órát bír, a csiga viszont több órán át ég, mivel több zsiradék fér bele. Köszönöm, hogy elolvastad az írásomat! :)

Fiúk-lányok, ennyi az én kiváló barátom Sapapa írása a bozótmécsesről. Hirtelen, hamar-gyorsan annyit teszek még hozzá, hogy tessék kipróbálni, megörvendeztetni vele a családot. Nézzetek a tűzbe és járjon át titeket ereje!